városi terepjáró

Büntetik a nagy autót: háromszorosára emelik a városi terepjárók parkolási díját Párizsban

2024.02.06.

A párizsiak népszavazáson jóváhagyták a városi terepjárók parkolási díja megháromszorozásának tervét, de a szavazásra jogosultak kevesebb mint hat százaléka vett részt a voksoláson.

Az 1,3 millió választópolgárból alig több mint 78 ezren, azaz 5,68 százalék járult az urnákhoz vasárnap, s döntött abban a kérdésben, hogy külön díjszabás jöjjön-e létre a "nehéz, és sok helyet foglaló, környezetszennyező személygépkocsik" parkolására, s 54,55 százalékuk szavazott igennel.

A népszavazással a fővárosi önkormányzat egyértelműen a városi terepjárókat célozta, miután a számuk folyamatosan nő Párizsban. Hivatalos adatok szerint 2019-ben a francia rendszámú városi terepjárók tulajdonosának 46 százaléka párizsi lakos volt.

Az Anne Hidalgo szocialista főpolgármester által előterjesztett javaslat szerint a belsőégésű motorral hajtott járművet, vagy az 1,6 tonnát meghaladó tömegű hibrid, illetve a 2 tonnát meghaladó tömegű elektromos járművet használóknak a közeljövőben 18 eurót kell fizetniük óránként a parkolásért a főváros központi kerületeiben, és 12 eurót a külső kerületekben. A saját kerületükben parkoló lakókat és a hivatásos sofőröket, beleértve a taxisokat is, viszont nem fogja érinteni a megemelt díjszabályozás.

Az erről szóló határozatot májusban terjesztik a fővárosi közgyűlés elé, s szeptember 1-től lép életbe - mondta Anne Hidalgo, amikor a városházán kihirdették az eredményeket. A főpolgármester üdvözölte a párizsiak "egyértelmű döntését" egy olyan intézkedés mellett, amely "jót tesz az egészségünknek és a bolygónak".

Párizsban, ahol az elmúlt években kitiltották a gépjármű-közlekedést a Szajna rakpartjairól, és mintegy kétszáz utcát zöldítettek ki a forgalom megszüntetésével, Anne Hidalgo a környezetszennyezés elleni küzdelemmel, a közterületek jobb megosztásával és a közlekedésbiztonsággal indokolta a szavazást, miután a fővárosi önkormányzat szerint a terepjárókkal történő balesetek "kétszer több halálestet okoznak a gyalogosok körében, mint a hagyományos autókkal történők".

Ez volt a második népszavazás Párizsban: 2023 áprilisban a bérelhető elektromos rollerek betiltásáról döntöttek a helyiek, akkor az 1,3 millió választásra jogosult közül 103 ezren vonultak az urnákhoz, azaz a részvétel 7,46 százalékos volt, de 90 százalékuk a betiltás mellett voksolt. A bérelhető elektromos rollereket 2023 szeptemberében ki is vonták a forgalomból.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
A megengedett 90 km/h-s tempó több, mint a duplájával repesztett a felelőtlen motoros a nemzeti....
2026.03.21
Dolphin arányokkal, ID. Polo méretben érkezik a Leapmotor következő hagyományos, nem SUV kisautója....
2026.03.20
Ilyen portfólióval kevés formatervező dicsekedhet az autók világában.  ..
2026.03.20
A BMW M3 Touring világpremierje után nem sokkal a BMW M Motorsport a modell versenypályára edzett....
2026.03.20
A BYD tárgyalásokat folytat arról, hogy csatlakozzon a Forma–1 mezőnyéhez, és olyan legendás....
2026.03.20
A FIAT az új benzines FIAT 600 manuális váltós változat bevezetésével bővíti a 600-as....
2026.03.20
Nézze meg a videót! ..
2026.03.20
A svájci légitársaság több mint háromszáz betervezett járatot töröl a 2026-os nyaralószezonban,....
2026.03.20
Változott a terv: augusztus 28-30-án rendezik meg a Diósgyőr-ralit az országos bajnokság idei....
2026.03.20
A tisztán elektromos EX60 modellel a Volvo Cars először ad ízelítőt alternatív hangvételű....