Busexpo

BUSEXPO 2015 – A legrangosabb magyar autóbuszos rendezvény idén is megrendezésre kerül

2015.03.29.

A tavalyi rekordlátogatottság után idén ismét megrendezi a BUSEXPO-t és a XXI. Országos Személyszállítási Szakmai Konferenciát a NiT Hungary. Április 22-én az év legnívósabb autóbuszos rendezvényén az ágazatot érintő új kihívások és perspektívák megvitatása mellett a legnagyobb gyártók és járműforgalmazók is képviseltetik magukat Zsámbékon a jövőt meghatározó technológiai innovációikkal.

2015 áprilisában ismét megrendezik a hazai autóbuszos ágazat legrangosabb rendezvényét, a BUSEXPO-t. A kiállítással egybekötött szakmai konferenciára április 22-én kerül sor a zsámbéki drivingcamp Hungary vezetéstechnikai központban.

Az esemény rangját az adja meg, hogy évről évre a legnagyobb gyártók és járműforgalmazók hozzák el legfrissebb technológiai újításaikat, amelyeket a helyszínen tesztelhetnek is az érdeklődők. Így a NiT Hungary által szervezett BUSEXPO ma már a szektor legjelentősebb fórumává nőtte ki magát, ahol a fejlődés zálogának tekinthető szakmai eszmecserékre, vitákra kerül sor.

Idén a vezértéma a helyközi személyszállítás új piaci modelljére való felkészülés lesz a 2016-os piacnyitás okán, de napirenden szerepel többek között az intelligens technológiák szerepe a közösségi közlekedés hatékonysága tekintetében, és a turistabuszok fővárosi közlekedési rendszerének egységes koncepciója is.  A rendezvény körüljárja a hazai gépjárművezető-hiány, és az utánpótlás kritikus helyzetének kényes témakörét, és a német és francia kötelező minimálbér kérdései mellett a nemzetközi autóbuszos személyszállításra vonatkozó áfa-regisztrációs kötelezettségre is kitérnek a szakértők.

Az előadók között szerepel Dr. Kerékgyártó János, az NFM Közlekedési Szolgáltatások Főosztály vezetője, Dr. Ruszinkó Ádám, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára és Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK Zrt. vezérigazgatója is.

A szektort érintő legfontosabb szakmapolitikai, gazdasági és közlekedésszervezési kérdéseket feszegető konferenciával egy időben, 9:oo órakor nyitja meg kapuit a kiállítás, amelyre a belépés ingyenes.

Szervező: Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary)

Szakmai főtámogató: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Kiemelt szakmai partner: drivingcamp Hungary

Szakmai partner: Volán Egyesülés

Szakmai támogatók: Autós Nagykoalíció, Budapesti Közlekedési Központ,
Közlekedéstudományi Intézet Non-profit Kft.

 

További információ:

http://www.busexpo.hu/

http://www.nit.hu/

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....