Dacia Duster

Dakar szériát kap a Dacia Duster

2026.03.08.

Első dakaros évében máris győzni tudott a Dacia gyári csapata, úgyhogy illik ezt megünnepelni egy egyedi szériával.

Spirit of Sand néven debütál majd hamarosan a Dacia Duster eddig minden bizonnyal legmenőbb limitált szériája, amiből kizárólag Románia kap majd, és mindössze 500 darabot. Ezzel a különleges kiadással szeretnék megünnepelni a Dacia Sandrider első Dakar győzelmét, amit a legendás sportlövő olimpikon, és a világ egyik legsikeresebb autóversenyzője, Nasser Al-Attiyah ért el, oldalán Fabian Lurquin navigátorral. Ennek megfelelően az autó különleges szürkés-barna színárnyalata a Sandstone nevet viseli, amit 17-colos fekete felnikkel és réz színnel kombinálnak, például a tükrökön.

Ami mégis borzasztóan menővé teszi, az az egyedi matricázás, amivel a dakaros versenyautón látható mintát idézik meg. A különleges széria alapja a legjobban felszerelt Extreme felszereltségi szint, és már a frissen bemutatott Hybrid-G 150 hajtáslánccal szerelik, természetesen összkerékhajtással párosítva. Ebben egy 1,2-literes benzinmotort kombinálnak egy hátsó tengelyre szerelt villanymotorral, valamint egy 48-voltos akksival, no meg egy hat fokozatú duplakuplungos automatával. Ha ez nem lenne elég, LPG-ről is használható, így az összesített hatótávja akár 1500 km is lehet.

Ami viszont még fontosabb, hogy 6 mm-es alumínium alvázvédelmet kap a motornál és a váltónál alapáron, felárért pedig akár all-terrain abroncsokkal vagy akár 30 mm-es emeléssel is kérhető. Az első példányokat már 2026 áprilisában leszállíthatják, és 28 990 eurót kérnek értük, ami átszámítva kb. 10,5 millió forint.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....