siker

Dobogón végzett a Széchenyi István Egyetem hallgatója a nemzetközi STEAM Fesztiválon

2025.12.23.

Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök alapszakos hallgatója a Baku Expo Centerben nemrégiben megrendezett Nemzetközi STEAM Azerbajdzsán Fesztiválon (SAF). A rangos eseményen 26 ország több mint ötezer indulója 16 szakmai kategóriában mérte össze tudását.

Idén ötödik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi STEAM Azerbajdzsán Fesztivált az Azerbajdzsáni Tudományos és Oktatási Minisztérium támogatásával. A háromnapos program a régió egyik legnagyobb STEAM-alapú oktatási és innovációs eseménye, amely a természettudományok, a technológia, a mérnöki területek, a művészet és a matematika (science, technology, engineering, art, mathematics – STEAM) integrált szemléletét kívánja erősíteni a fiatalok körében. A kezdeményezés célja, hogy a különböző korosztályok – az általános iskolásoktól az egyetemistákig – versenyzési és bemutatkozási lehetőséget kapjanak, és minél több diák ismerhesse meg az ebben a megközelítésben rejlő lehetőségeket.

A versenyek tematikus sokszínűsége jól tükrözi a fesztivál szakmai spektrumát: a robotikától és a dróntechnológiától a megújuló energiaforrásokon át egészen a kreatív mérnöki megoldásokig számos kategóriában indulhattak a résztvevők. A több mint 5000 versenyző közül 1415-en jutottak tovább a bakui döntőbe, közöttük 212-en 22 külföldi országból.

Ebben az erős nemzetközi mezőnyben képviselte a Széchenyi István Egyetemet Novák Bence, aki az „Innováció és vállalkozásfejlesztés” kategóriában indult. Prezentációjában a SZEnergy Team hallgatói csapat elektromos járműveinek fejlesztési folyamataira, azok mérnöki és üzleti aspektusaira, valamint az egyetemen elérhető tanulási és kutatási lehetőségekre fókuszált. A verseny során a szakmai zsűri értékelte a bemutatott megoldások műszaki tartalmát, az alkalmazott innovációkat és a projektek üzleti potenciálját is.

 
Novák Bence második helyezést ért el az „Innováció és vállalkozásfejlesztés” kategóriában a bakui Nemzetközi STEAM Azerbajdzsán Fesztiválon. (Fotó: Dudás Máté)

 
Novák Bence második helyezést ért el az „Innováció és vállalkozásfejlesztés” kategóriában a bakui Nemzetközi STEAM Azerbajdzsán Fesztiválon. (Fotó: Dudás Máté)
 

A fesztivál nemcsak versenyzési lehetőséget, hanem értékes nemzetközi kapcsolatépítést is biztosított.

„A rövid bakui látogatás rendkívül sikeres volt: találkozhattam az üzbég oktatási miniszterhelyettessel és az esemény szervezőjével is. Nagy öröm számomra, hogy a kategóriámban végül második helyet szereztem” – mondta Novák Bence.

A bakui eredmény a SZEnergy Team hosszú évek óta tartó, következetes fejlesztőmunkáját is visszaigazolja. A csapat innovációi évről évre sikerrel szerepelnek az energiatakarékos járművek legrangosabb európai versenyén, a Shell Eco-marathonon, amelyet idén negyedszer nyertek világrekorddal.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....