Le Mans

Egy korszak lezárult a Toyota harmadik Le Mans-i győzelmével

2020.09.20.

A hibrid LMP1-es prototípusok utoljára vehettek részt a világ leghíresebb autóversenyén, ahol komoly kihívó nélkül a japán gyári csapat győzelme nem forgott veszélyben, bár mindkét autójukat hátráltatták műszaki hibák.

A 2020-as Le Mans-i 24 órás verseny igazi különlegességként fog bevonulni a történelemkönyvekbe, mert a megszokott júniusi időpont helyett a koronavírus-járvány miatt szeptemberben rendezték meg (ráadásul a rajtot is előrehozták 15 óráról 14:30-ra). Ez volt a negyedik eset a patinás verseny 97 éves történetében, amikor nem júniusban rendezték meg a futamot: 1923-ban a legelső versenyt májusban, majd az 1956-os versenyt júliusban, míg 1968-ban a franciaországi zavargások miatt szintén szeptemberben tartották meg.

Olyan azonban első alkalommal fordult elő, hogy nem volt pénteki pilóta-parádé a közeli városközpontban és, hogy nem engedtek be nézőket a pálya lelátóira, holott általában 250 ezer lelkes rajongó szokta a helyszínről figyelni a küzdelmeket. És még azért is emlékezetes volt az idei futam, mert a szabályváltozások miatt ez volt az ezer lóerős hibrid LMP1-es autók utolsó fellépése a La Sarthe-i versenypályán. Jövőre már az új Hypercar szabály szerint épített versenyautók alkotják majd a csúcskategóriát (meg néhány, lefojtott, nem hibrid idei LMP1-es gép), ami már most látszik, hogy új gyártók megjelenését, a mezőny bővülését fogja eredményezni.

Az új szabályok értelmében nem csupán nagyobbak és nehezebbek lesznek a csúcskategóriás autók, mint a jelenlegi, 900 kilónál könnyebb LMP1-esek, de közúti, homologizációs változatokat is kell építeni belőlük – 2022 végéig legalább 25 darabot. A közúti hajtáslánc csupán minimális (az emissziós és zajkorlátozási szabályok által előírt) mértékben térhet csak el a versenyautó legfeljebb 750 lóerős rendszerteljesítményű egységétől, ezen belül pedig a hibrid komponensnek teljesen meg kell egyeznie a bajnokságban alkalmazottal. A hiperautós szabálykönyvet a költségcsökkentést szem előtt tartva alkotta meg a versenyt rendező ACO és az FIA, a csapatok éves költségvetése nem haladhatja majd meg a 20 millió eurót. Lehetősége van a gyártóknak és csapatoknak vadonatúj konstrukciók megalkotására, vagy a meglévő utcai sportautók átalakítására is.

A Le Mans-ba sok év kihagyás után 2022-ben visszatérő Peugeot közvetlenül a verseny előtt, az interneten mutatta be az új, Hypercar-szabályok szerint épített versenyautóját, igaz, a sötét képeken még nem lehetett jól kivenni a kocsi formáját. A Renault szintén fontos bejelentést tett, ők már jövőre, Alpine névvel visszatérnek a királykategóriába, de 2021-ben még csak egy átfestett, idei Rebellion-Oreca autót fognak indítani, a saját fejlesztésű hiperautójukra még éveket kell várni. Idén a ByKolles privát csapat is mutatott képeket (fent) a 2021-es Hypercar versenyautójáról.

A Toyota új szabályok szerint épített hiperautóját, a GR Super Sportot azonban nem csak képeken, hanem élőben is meg lehetett csodálni a hétvégén Le Mans-ban, mivel a japánok mindenki meglepetésére elhoztak egy működő prototípust belőle, amely a versenyhétvégét megelőzően tesztprogramon vett részt. A Gazoo Racing piros-fehér álcázómatricával burkolt, tető nélküli spyderrel Alex Wurz még egy demonstrációs kört is megtett a 13,6 kilométeres pályán.

Nem csak a 2020-as Le Mans-i 24 órás verseny időpontja és körülményei, hanem a lebonyolítása is a hagyományoktól eltérő volt. Csütörtökön, szeptember 17-én közel 11 órát töltöttek gyakorlással, illetve az időmérő edzéssel a csapatok, a péntek reggeli egyórás gyakorlást követően a rajtpozíciók kiosztására az új Hyperpole szabály alapján került sor. Ez azt jelentette, hogy az egyes géposztályok hat leggyorsabb autója csapott össze a pole pozíció megszerzéséért. Mivel így a szokásosnál jóval kisebb fogalom volt a pályán, és kétszer is friss gumikon mehettek gyors kört az élmenők, jó esély volt arra, hogy esetleg megdőlhet a 2017-ben futott 3:14,791-es körrekord, amelyet Kobajasi Kamui állított fel a Toyota TS050 hibriddel. Idén is a japán pilóta szerezte meg a pole pozíciót a 7-es rajtszámú Toyotával (egy 3:15,267-es körrel), de a körrekord végül nem jött össze. Ugyan a második gyors körében 0,6 másodperccel gyorsabb volt a rekordnál, de a sportfelügyelők érvénytelennek nyilvánították a kört, mivel a japán pilóta többször négy kerékkel elhagyta közben a pályát. A második rajthelyet meglepetésre nem a 8-as rajtszámú másik Toyota, hanem az 1-es rajtszámú Rebellion R-13 szerezte meg Gustavo Menezessel a volánnál. A 3:15,822-es kör a legjobb volt, amit valaha egy privát és nem hibrid autó futott Le Mans-ban.

A rajtnál az 1-es rajtszámú Rebellion megpróbálta lerajtolni a 7-es Toyotát, ami majdnem sikerült is neki, de végül az első kanyarkombinációk után a gyári versenyautó megőrizte a vezetést. Sőt, pár körrel később a 8-as Toyota is megelőzte a privát ellenfelet, és utána már egyértelmű volt, hogy a két japán autótól csak akkor lehet elvenni a győzelmet, ha valamilyen problémájuk lesz. Ugyan a Rebellion az egyenesben nagyobb végsebességet ért el a hibrid Toyotánál, és egy-egy gyors körön is hasonló tempóra volt képes, a hosszú etapokon már nem volt esélye ellene. Ráadásul mindkét Rebellion enyhe kuplung és fékproblémákkal küzdött a versenyen, előbbi miatt nehezen tudtak elindulni a bokszból a kiállások után.

Már a verseny első szakaszában kiderült tehát, hogy csak az lehet a kérdés, hogy a 8-as rajtszámú Toyota harmaszor is győzni tud-e, vagy esetleg a 7-es rajtszámú tud-e először. A csapatok összeállítása (7: Kobajasi Kamui, Mike Conway és Jose Maria Lopez, 8: Nakadzsima Kazuki, Sebastien Buemi és Brendon Hartley) csak egy helyen változott tavaly óta: Fernando Alonso helyét Brendon Hartley vette át, aki 2017-ben már győzött itt Porschéval.

Éjszaka dőlt el, hogy melyik Toyota lesz a befutó: a versenyben az élen haladó 7-es autón kipufogó-leömlőt és turbót kellett cserélni, amivel fél órát vesztettek a bokszban. Addig a pontig már egy kör előnyt autózott ki a 7-es legénysége a 8-assal szemben (a 8-ason korábban jobb első féket kellett kicserélni, ami egy rövidebb javítás volt). Azonban a turbócserével a 7-es Toyota hét kört vesztett, és a negyedik helyre esett vissza, a másik Toyota és a két Rebellion mögé. Később a padlólemez is megsérült az autón, így végül csak a dobogó legalsó fokát jelentő harmadik helyig tudtak felzárkózni, a győzelemre és a második helyre már nem volt esélyük.

A Rebellion a biztonságot, nem pedig a nyert tempót helyezte előtérbe, az 1-es rajtszámú autóval végig arra vártak, hogy a 8-as Toyotával is történjen valami komolyabb gond, de ez végül nem következett be. Ráadásul egy lelazuló orrkúp az 1-es autónak is időveszteséget okozott, de enélkül sem lett volna esélyük tempó alapján az abszolút győzelemre, viszont legalább a leggyorsabb körrel vigasztalódhattak.

Végül tehát a 8-as rajtszámú Toyota, vagyis Nakadzsima Kazuki, Sebastien Buemi és Brendon Hartley győzött (5 kör előnnyel) az 1-es rajtszámú Rebellion (Brunő Senna, Gustavo Menezes, Norman Nato) előtt. Összesen 387 kört (5273 km-t) tettek meg a 24 óra alatt, 2 körrel többet, mint tavaly.

Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó Le Mans-i 24 órárát teljesítő Rebellion dupla dobogónak örülhet, de egy órával a verseny leintése előtt a 3-as rajtszámú autóval (Romain Dumas, Nathanael Berthon és Louis Deletraz) Delatraz kicsúszott az Indianapolis kanyarban, és a gumifalnak ütközött. Ki kellett állnia egy kisebb, hatperces javításra a bokszba, ami elég volt a 7-es Toyotának ahhoz, hogy elvegye tőlük az összetett harmadik helyét. Az LMP1 kategória ötödik, és egyben utolsó autója, a 4-es rajtszámú ByKolles ENSO CLM P1/01 ezúttal sem tudott célba érni: egy ideig generátorproblémával küszködtek, aztán a hátsó szárny hibája miatt Bruno Spengler szombat éjjel kicsúszott a kocsival az S-kanyarokban.

A 24 autót számláló LMP2 kategóriában a United Autosports csapata (Phil Hanson, Filipe Albuquerque és Paul Di Resta) a negyedik győzelmét szerezte meg az Oreca versenyautóval.

Először fordult elő a Le Mans-i 24 órás történetében, hogy a profi és az amatőr GT autók versenyét is Aston Martinnal nyerték meg: a GTE Pro kategóriában a gyári csapat 97-es autója (Alex Lynn, Maxime Martin és Harry Tincknell), a GTE Am kategóriában a TF Sport 90-es autója (Jonathan Adam, Charlie Eastwood és Salih Yoluc) diadalmaskodott.

Végeredmény:






1

LMP1

#8 Toyota

Buemi, Nakajima, Hartley

387

 

2

LMP1

#1 Rebellion

Senna, Nato, Menezes

382

+ 5 Laps

3

LMP1

#7 Toyota

Conway, Kobayashi, Lopez

381

+ 6 Laps

4

LMP1

#3 Rebellion

Dumas, Berthon, Deletraz

381

+ 39.408s

5

LMP2

#22 Oreca

Hanson, Albuquerque, Di Resta

370

+ 17 Laps

6

LMP2

#38 Oreca

Davidson, Da Costa, Gonzalez

370

+ 32.831s

7

LMP2

#31 Oreca

Jamin, Canal, Vaxiviere

368

+ 19 Laps

8

LMP2

#36 Alpine

Negrao, Ragues, Laurent

367

+ 20 Laps

9

LMP2

#26 Aurus

Rusinov, Vergne, Jensen

367

+ 57.578s

10

LMP2

#28 Oreca

Lafargue, Chatin, Bradley

366

+ 21 Laps

11

LMP2

#42 Oreca

Lapierre, Borga, Coigny

365

+ 22 Laps

12

LMP2

#25 Oreca

Falb, Trummer, McMurry

365

+ 1m31.640s

13

LMP2

#50 Oreca

Calderon, Florsch, Visser

364

+ 23 Laps

14

LMP2

#47 Dallara

Lacorte, Belicchi, Sernagiotto

363

+ 24 Laps

15

LMP2

#17 Oreca

Pilet, Tilley, Kennard

363

+ 51.762s

16

LMP2

#27 Oreca

Hedman, Hanley, Van der Zande

361

+ 26 Laps

17

LMP2

#32 Oreca

Owen, Brundle, Van Uitert

359

+ 28 Laps

18

LMP2

#35 Ligier

Yamanaka, Foster, Merhi

351

+ 36 Laps

19

LMP2

#29 Oreca

Van Eerd, Van der Garde, De Vries

349

+ 38 Laps

20

GTE Pro

#97 Aston

Martin, Lynn, Tincknell

346

+ 41 Laps

21

GTE Pro

#51 Ferrari

Pier Guidi, Calado, Serra

346

+ 1m33.164s

22

GTE Pro

#95 Aston

Thiim, Sorensen, Westbrook

343

+ 44 Laps

23

GTE Pro

#82 Ferrari

Pla, Bourdais, Gounon

339

+ 48 Laps

24

GTE Am

#90 Aston

Yoluc, Eastwood, Adam

339

+ 1m33.407s

25

GTE Am

#77 Porsche

Ried, Pera, Campbell

339

+ 2m23.159s

26

GTE Am

#83 Ferrari

Perrodo, Collard, Nielsen

339

+ 2m26.206s

27

GTE Am

#56 Porsche

Perfetti, Ten Voorde, Cairoli

339

+ 2m34.526s

28

LMP2

#24 Oreca

Grist, Kapadia, Wells

338

+ 49 Laps

29

GTE Am

#86 Porsche

Wainwright, Barker, Watson

337

+ 50 Laps

30

GTE Am

#66 Ferrari

Heistand, Root, Magnussen

335

+ 52 Laps

31

GTE Pro

#91 Porsche

Bruni, Lietz, Makowiecki

335

+ 6.187s

32

GTE Am

#61 Ferrari

Piovanetti, Negri Jr., Ledogar

335

+ 2m49.871s

33

GTE Am

#98 Aston

Dalla Lana, Gunn, Farfus

333

+ 54 Laps

34

GTE Am

#85 Ferrari

Gostner, Frey, Gatting

332

+ 55 Laps

35

GTE Pro

#92 Porsche

Christensen, Estre, Vanthoor

331

+ 56 Laps

36

GTE Am

#99 Porsche

Inthraphuvasak, Legeret, Andlauer

331

+ 1m23.705s

37

GTE Am

#60 Ferrari

Schiavoni, Pianezzola, Ruberti

331

+ 2m58.825s

38

GTE Am

#78 Porsche

Felbermayr, Beretta, Van Splunteren

330

+ 57 Laps

39

GTE Am

#54 Ferrari

Flohr, Castellacci, Fisichella

330

+ 1m11.360s

40

GTE Am

#57 Porsche

Keating, Fraga, Bleekemolen

326

+ 61 Laps

41

LMP2

#34 Ligier

Smiechowski, Binder, Isaakyan

325

+ 62 Laps

42

GTE Am

#62 Ferrari

Grimes, Mowlem, Hollings

325

+ 24.638s

43

GTE Am

#89 Porsche

Brooks, Piguet, Laskaratos

313

+ 74 Laps

44

LMP2

#39 Oreca

Allen, Capillaire, Milesi

357

+ 30 Laps

45

GTE Pro

#71 Ferrari

Rigon, Molina, Bird

340

+ 47 Laps

46

GTE Am

#72 Ferrari

Chen, Blomqvist, Gomes

273

+ 114 Laps

47

GTE Am

#88 Porsche

Preining, Bastien, De Leener

238

+ 149 Laps

48

GTE Am

#75 Ferrari

Mastronardi, Cressoni, Piccini

211

+ 176 Laps

49

LMP2

#37 Oreca

Tung, Aubry, Stevens

141

+ 246 Laps

50

LMP2

#21 Oreca

Montoya, Buret, Rojas

192

+ 195 Laps

51

GTE Pro

#63 Ferrari

Macneil, Vilander, Segal

185

+ 202 Laps

52

GTE Am

#70 Ferrari

Kimura, Abril, Cozzolino

172

+ 215 Laps

53

LMP2

#16 Aurus

Cullen, Jarvis, Tandy

105

+ 282 Laps

54

LMP2

#30 Oreca

Hirschi, Tereschenko, Gommendy

100

+ 287 Laps

55

LMP1

#4 ENSO

Dillmann, Spengler, Webb

97

+ 290 Laps

56

LMP2

#33 Oreca

Yamashita, Patterson, Fjordbach

88

+ 299 Laps

57

GTE Am

#52 Ferrari

Ulrich, Gorig, West

80

+ 307 Laps

58

GTE Am

#55 Ferrari

Cameron, Scott, Griffin

78

+ 309 Laps

59

LMP2

#11 Ligier

Tambay, Maris, D'Ansembourg

26

+ 361 Laps



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.10.27
Az elektromos Fiat Nuova 500-as 3 + 1 változatának van egy plusz ajtaja is. A 95 lóerős és 23,7 kWh....
2020.10.27
Amorim Brazíliából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára....
2020.10.27
A rendőrök az ellenőrzések alkalmával 150 jogsértővel szemben intézkedtek. Várdombon olyan....
2020.10.27
Október végére befejeződik az M1-es autópálya tavaly elkezdett, minden eddiginél nagyobb volumenű,....
2020.10.27
A koronavírus-járvány miatt fél év késéssel, idén decemberben kezdi meg a Toyota a második....
2020.10.27
A gyártó célja, hogy további motorsport sikereket érjen el, és még jobb teljesítményautókat....
2020.10.27
Az utóbbi években új szereplő jelent meg a budapesti taxizásban a Bolt (korábban Taxify) brand....
2020.10.27
Kívülről, belülről előzgette a sokkal jobb kocsikat hajtó riválisait: tanítani való a finn pilóta....
2020.10.27
A Sanghajban készülő Model 3 típusú autókat érinti a cég döntése. ..
2020.10.27
Óriási dugó alakult ki az M0-ás autóúton, miután baleset történt. Egy időre elvesztettük a....