Magyar hírek

Elektromos autók is lesznek a Formula Student Hungary-n

2013.08.06.

Alig vonult el Mogyoródról a Forma-1 gördülő karavánja, máris újabb, hasonlóan színvonalas világversenyre készülhetnek az érdeklődők. Augusztus 22-25 között negyedszer találkoznak egymással a Győr-gönyűi kikötő betonján Európa legjobb autómérnök hallgatói, hogy megküzdjenek a Formula Student Hungary győztes pozíciójáért - tájékoztatott Dusza András sajtófőnök.

Maga Ross Brawn, a Mercedes F-1-es csapatfőnöke jelentette ki, hogy a Formula Student világverseny a Forma-1 technikai előszobája, s ő maga is csak olyan mérnököket vesz fel csapatába, akik megmérették magukat az egyetemi versenyeken.

A magyar futam évről évre fejlődik, idén már 43 csapatot fogad az XMEDITOR szakkommunikációs cég, a verseny rendezője. 15 országból mintegy ezer hallgató alkotja a csapatokat. Újdonság, hogy ezúttal első ízben vesz részt 11 csapat saját tervezésű és építésű elektromos hajtású versenyautóval. A többiek a hagyományos, belső égésű motorokkal szerelt járművekkel indulnak. Fantasztikus teljesítményekre képesek ezek az autók, alig 3 mp kell nekik a 100 km/óra gyorsuláshoz.

Az augusztus 22-25 közötti négynapos versenyre már 21-én megérkeznek a csapatok, csütörtökön a gépátvételek zajlanak, miközben a statikus versenyszámok is zajlanak. Pénteken már tesztelhetik a pályát, szombat-vasárnap pedig a különböző pályaversenyek zajlanak. 25-én este 9-kor lesz az ünnepélyes díjkiosztó ünnepség a Széchenyi Egyetemen.

A versenyzők és a versenyre érkező egyetemista látogatók számára minden este kinyit az FS Club az Aranyparton, ahol kötetlen formában ismerkednek és játékos vetélkedőkön folytatják a versengést.

A versenyeket idén is érdekes programok kísérik, egészítik ki. Mind a négy nap lesz alternatív jármű kiállítás, rádióirányítású modellek versenye, „Népek csatája” játékos vetélkedő és a Mobilis is tart az FS Clubban látványos „tűzijátékot”.

Több járműipari vállalat, szponzor legfelsőbb vezetői jelezték látogatásukat, közülük az Audi és a Continental a szokásos nagy standjain is várja a fiatalokat külön meglepetésekkel. Itt mutatja be világújdonságként saját fejlesztésű FS motorját a győri egyetem SZEngine csapata.

Az FSH-n a Nyugat-magyarországi Egyetem vendéglátós hallgatói és a Famulus kitelepült konyhája gondoskodik az enni és innivalókról, feltöltős kártyával lehet különböző FS-ajándéktárgyakat vásárolni.

Az XMEDITOR mintegy 110 fős rendezőgárdája, valamint az iparvállalatok vezető szakembereiből álló 71 tagú zsűri segíti a versenyt, melyről több tv- és rádióadó mellett szak- és napilapok újságírói tudósítanak.

A szponzoroknak köszönhetően a hazai műszaki egyetemek illetve középiskolák hallgatói – az fshungary.hu honlapon regisztrálva – ingyenesen tekinthetik meg mind a négy nap eseményeit.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....
2025.12.27
Nagyon fontos, hogy előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget! ..
2025.12.27
Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz,....
2025.12.27
Akik klasszikus luxuslimuzinokra gondolnak, nem csak olyan márkákról álmodoznak, mint a Duesenberg....
2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....