Villanyautó

Elektromos offenzívát indít az Opel

2018.12.26.

2019 különösen fontos év lesz az Opel számára, hiszen 120 évesek lesznek, azonban nem csak ezért lesz okuk várni a következő esztendőt. Egy sor különböző részleges és teljesen elektromos modellel lépnek piacra, reagálva a piaci igényekre, immáron a PSA csoport alkatrészkészletét használva, ami nagyban megkönnyíti a fejlesztést.

Mindezek tudatában kevésbé meglepő a lépés, hogy a Grandland X is megkapja jövőre a Peugeot 3008-ból már ismert plug-in hibrid hajtásláncot, ami egy 1,6 literes benzinmotort, illetve két villanymotort kombinálva adhat le 300 lóerőt mind a négy kerékre, köszönhetően az úgynevezett e-AWD összkerékhajtásnak. Akkumulátorcsomagja 13,2 kWh-s, elektromos hatótávját pedig kb. 50 km-re ígérik, tehát zöldrendszámra jogosult.



Először mégsem a csúcs-SUV, hanem az Opel kisautója, Corsa következő generációja mutatkozhat be 2019 első felében – ezzel leváltva a mára korosnak mondható elődöt – méghozzá egy zéró-emissziós, tehát full-elektromos EV változattal. Michael Lohscheller, az Opel vezérigazgatója elmondta, hogy ez lesz a legolcsóbb villanyautójuk a palettában. Valamivel később, 2020-ban a Mokka X és a haszonjármű Vivaro következő generációja is bemutatkozhat, szintén emissziómentes, full-elektromos változattal.

Forrás: 
Opel

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....