Amióta az eszemet tudom, tehát – suzukis családban felnővén – még bőven az autós újságírás előtt is tudtam, hogy egy Suzuki esetében mindig a GL+ felszereltség a legjózanabb, leglogikusabb, ami általában mindent tartalmaz, amire az adott korban szükség lehet, anélkül, hogy a felesleges flancolásért is fizetnünk kellene. Ma már egész üzleti modellt építenek erre bizonyos márkák (lásd: Dacia), de a Suzuki ezt mindig is így csinálta, hiszen ők az emberi érdekeket tartották/tartják szem előtt mindig is, anélkül, hogy ezt az orrunk alá tolták volna valaha is. Ezért is csaptam le azonnal a legfrissebb Vitara GL+ tesztautóra, hiszen tudtam, hogy ez a magyar valóság, ennek a tesztnek lehet igazán értelme.

Legutóbbi találkozásunkkor még a nem túl acélosan sikerült, 1,5-ös full hibrid hajtáslánccal próbálhattam a Vitarát, ami még azzal a rendszerrel is egy fokkal jobban viselkedett, mint az S-Cross, és biztos voltam benne, hogy nem lesz ez másképp az 1,4-es, mild hybrid hajtáslánccal sem, amivel most próbálhattam. Ahogy legutóbb, most is a Vitara előnyére vált a kisebb, ezáltal könnyebb kaszni, ami még a teljes értékű, 48-voltos enyhe hibridrendszer extra alkatrészei ellenére is 1,3 tonna alatt tudott maradni, ami a mai világban ritkaságba menően alacsony érték.

Míg az indítógenerátor a motortérben, addig a konverter és a lítium-ion akkumulátor a két első ülés alatt kapott helyet, utóbbiak mégsem vesznek el érdemben a mild hybrid Vitara egyébként méretének megfelelő lábteréből. Egy értékében ugyanakkor sosem volt acélos a Vitara, ez pedig a csomagtér kapacitás, amiből a dupla padló ellenére is csak 362 liternyi jutott neki. Ennél azért a legtöbb versenytársa jobban teljesít, ugyanakkor a Vitara két olyan dolgot is kínál, amit csak nagyon kevesen ebben a méretben, ennyiért pedig gyakorlatilag senki: nagyobb köbcentis turbómotort és összkerékhajtást. És az az igazság, hogy mindkettő remekül szuperál.

Az 1,4 literes (igen, ebben a szegmensben ez már nagy motornak számít) turbómotor karaktere továbbra is az egyik kedvencem. Lineáris, kiegyensúlyozott és kiszámítható. Turbólyukat alig érezni, ha pedig betölt a feltöltő, akkor a 130 lóerő is rendkívül erősnek érződik benne. Nem csak városban, de autópályán is mindig van erőtartaléka. Ráadásul az enyhe hibrid rendszernek köszönhetően szinte sosem kell fékeznünk, hiszen elég felengednünk a gázt, hogy erőteljesen meginduljon az energia-visszatermelés a lítium-ion akksiba, amit aztán elinduláskor fel tud használni a benzinmotor terhelésének csökkentésére.

Ennek köszönhetően fogyasztása is nagyszerű, még összkerékhajtással is: míg városban akár 6,2 literes átlaggal is megelégszik, addig autópályán végül 6,6 literes fogyasztásban állapodott meg, márpedig abból most kijutott neki, hiszen egészen az Isztriai-félszigetig autóztunk vele, hogy igazi mediterrán vörös talajon vallassuk az összkerékhajtását. Gyári adat szerint 17,5 centiméter a hasmagassága, de a valóságban még ennél is magasabbnak tűnt, amikor gond nélkül lépdelt át a legzordabb sziklákon is. El sem tudom mondani, hogy mekkora szabadságérzetet ad, hogy nem kell kiépített parkolóhelyet keresnünk, hiszen az egész táj egy nagy parkoló számára.

Jelenlegi árlistája szerint 7,89 millió forintról indít a kéziváltós, GL+ felszereltségű, mild hybrid Vitara, míg az összkerékhajtás nyújtotta szabadság további 750 000 forintos felárat jelent. Hogy mennyire kompetitív ez az árazás, azt nehéz meghatározni, hiszen, ahogy említettem is, a Vitara rendelkezik néhány különleges tulajdonsággal a versenytársakhoz képest. Ugyanakkor az biztos, hogy élmény volt újra átélni egy Suzuki technikai finomságát, legyen szó a hatfokozatú kézi váltóról vagy éppen a turbómotorról, amiknek köszönhetően még a kényeztető funkciók hiányát is elnézzük neki. Egyébként is, ülésfűtésen és digitális klímán kívül mi másra lehetne szükségünk?

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!