Szolgáltatók

Évzárás a Magyar Autóklubnál

2013.12.20.

A Magyar Autóklub 2013. 12. 19-én – az országos tisztújító folyamat utolsó szakaszaként - megtartotta a beszámoló és tisztújító küldöttközgyűlését.

A hat éves időszakra vonatkozó beszámolót a Felügyelő Bizottság és az Etikai Bizottság jelentésének meghallgatását követően a Küldöttközgyűlés egyhangú szavazattal fogadta el azzal, hogy a MAK Küldöttközgyűlése a 2008-2013 év közötti időszakra vonatkozó beszámolót, a MAK Országos Elnökségének, Elnökének a döntéseit, a Főtitkár intézkedéseit és a testületek, bizottságok döntéseit jóváhagyásával elfogadta, megköszönve a társadalmi tisztségviselők és az apparátus munkatársainak a tevékenységét.


Autóklubos rendezvény - egy a sok 2013-as közül

A Magyar Autóklub Országos Küldöttközgyűlése ismét Hegedűs Oszkárt választotta meg – egyhangú szavazattal - az egyesület elnökének, az alelnöki tisztségeket, a következő választási ciklusban Dr. Hatala József, Kenderesy János és Dr. Varga József töltik be. Megválasztották az Országos Elnökség tagjait, a Felügyelő Bizottság Elnökét és tagjait továbbá az Etikai Bizottság elnökét és tagjait.

A MAK társadalmi testületei az év folyamán teljekörűen, valamennyi regionális szervezetben megújításra kerültek. Mind a hét régióban megválasztották a küldöttgyűléseken a regionális elnökségeket és a számvizsgáló bizottságokat. A KMRSZ elnöke dr. Andics László, a DDRSZ elnöke ifj. Koncz István, a DARSZ elnöke Lehmann István, az ÉARSZ elnöke Koltai Ottó, a KDRSZ elnöke dr. Farkas Károly, a NYDRSZ elnöke Barta András.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.05
Megérkezett a ragyogó tavaszi napsütés, ezzel pedig nagyobb figyelem jut az autónk megjelenésére,....
2026.04.05
60 évvel ezelőtt, 1966. március 10-én a 36. Genfi Autókiállítás mutatkozott be a Lamborghini Miura....
2026.04.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Húsvétkor pont egy nyulat? ..
2026.04.05
Jó okuk van rá, vagy ez csak egy összeesküvés-elmélet?   ..
2026.04.05
A BMW Group megújult müncheni gyára hatékonyabban, rugalmasabban és digitálisabban várja a Neue....
2026.04.05
Az ICDP szerint az autóvásárlás fontossága nem a költségben, hanem az érzelmekben rejlik — és ez....
2026.04.05
Ha egy ittas sofőr balesetet okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási....
2026.04.05
A Jeep és a Mopar által jegyzett Jeep Performance Parts az Egyesült Államokban lévő Moabban....
2026.04.05
Új forgalmi renddel nyílik meg május elsejétől a gyalogosok előtt a pesti alsó rakpart: az....
2026.04.05
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines....