Szerző: Bánffi Tibor

1. Fa az autóban 

Az első autók fő alkotó eleme a keréktől a felépítményig a fa volt. Nem véletlen, hisz ezek motorizált lovaskocsik voltak. Az Európa hírű magyar „kocsi” megnevezést főleg német nyelvterületen máig az autókra is alkalmazzák. Csak a gépelemekhez, motorhoz, fődarabokhoz használtak acélt. A nagyobb szilárdság elérése és a súlycsökkentés következménye a fémötvözetek fokozatos megjelenése. Fordulatot a teljesen zárt fém utaskabin hozott. Ennek egyik első példája a Dodge 30-35 típus 1914-ből.

A mai autókban a fa a díszítő elem rangjára emelkedett. Kizárólag a prémium autók műszerfalát ékesíti a nemes fa borítás.

2. Kurbli 

El vagyunk kényeztetve, hiszen ma már természetes, hogy az autó pöccintésre indul. A századfordulón az autók indítása rengeteg nehézséggel járt és vezetésük is komoly kihívást jelentett. Ezért a büszke tulajdonos gyakran kénytelen volt sofőrt alkalmazni. Az autó indításának bonyolult folyamatát Alexander Spoerl rendkívül szemléletesen a következőképpen írta le:

„Az autót szemügyre venni, átvizsgálni. A gumikat számos térdhajlítással kellő keménységűre felpumpálni. Karbidlámpát megtisztítani, az üvegről a kormot eltávolítani, a szitaszerű tartályba száraz kézzel új karbiddarabkát tenni és a lámpa víztartályát feltölteni és a csapot óvatosan megnyitni. A csap kinyitása után a lámpát begyújtani, beszabályozni. A hátsó lámpába új gyertyát helyezni, meggyújtani. A hajtóláncot beolajozni. A benzint ellenőrizni, szükség szerint után tölteni. A bundabugyit, szőrmebundát, fület védő sapkát, kesztyűt felvenni, autósszemüveget felcsatolni. A berregő bekapcsolásával következtetni az akkumulátor állapotára, egyébként feltölteni. A gyújtást utógyújtásra állítani, a levegő adagolást a tapasztalt helyzetbe hozni, majd az indítókart erőteljes mozdulattal megforgatni. Hosszú fáradozás után az első pufogásokat hallva a kart hitelen elengedni, megelőzve csuklónk eltörését. A családtól elbúcsúzni. A vezetőülésbe felmászni a gyújtást előgyújtásra állítani, a levegőadagolást csökkenteni, a kuplung kinyomása után a váltót egyes fokozatba tenni. A kuplung óvatos kinyomását követően megkísérelni a garázsból való kiállást. Ha a motor lefullad elölről kezdeni az egészet.

Az elektromos önindító elterjedése feleslegessé tette a kurblival való indítást, bár jó ideig az autó tartozéka volt a kurblivas, biztos ami biztos alapon.

3. Tuskófék vagy párnafék 

Az első autók hajtásláncában a súrlódás olyan nagy volt, hogy a járműveket fék nélkül kellően lehetett lassítani. Ahogy nőtt az autók sebessége, szükségszerűvé vált a fékezés megoldása. Kezdetben fából készült tuskóféket alkalmaztak, az emelkedőn való visszagurulást egy lelógó rúd akadályozta meg. Bertha Benz 1888-ban két tizenéves fiával titokban elindult Mannheimtől Pforzheimig legendás útjára Benz gépkocsijával. Amikor megkoptak a fékezést szolgáló fafékek egy cipészt keresett fel aki az érintkező felületre bőr rögzített, így Bertha Benz feltalálta az első fékbetétet.

Joggal állíthatjuk, hogy az autó fejlődésével nem tartott lépést a fékrendszer korszerűsítése. A múlt század elején a versenykocsik már százzal száguldoztak minimális fékhatással. Egészen a 20-as évekig csak egy-két kereket fékeztek. Az előrelépést a dobfék alkalmazása jelentette.

Frederick W. Lanchester brit mérnök hiába találta fel a tárcsaféket, amelyre 1902-ben szabadalmat kapott. A megoldás ötven évig porosodott a fiókban. Az első tárcsafékkel ellátott autó a Jaguar C-Type Európában 1952-ben jelent meg.

4. A rézlámpától az izzóig. 

Edison már 1879-ben feltalálta az izzólámpát, de az autóknál a magas ára és rövid élettartama miatt (rossz útviszonyok okozta rázkódás) csak évtizedekkel később lett jellemző tartozék. Az első fényszórókhoz acetilént (karbidgáz), petróleumot, vagy egyszerűen gyertyát használtak. Legpraktikusabbnak, legüzembiztosabbnak a karbidgáz bizonyult, mert és szél hatására sem aludt el és kevésbé kormozódott. A gázt gyufával kellett begyújtani. Úri megoldás volt, amikor a karbidgázt egy külön tartályba képződött és egy csövön át a lámpába vezettek. Az égést a vezetőfülkéből vezérelték szikragyújtással. Ahogy csökkent az izzólámpák ára és javult az élettartama, egyre inkább nélkülözhetetlenné váltak a világításnál. Ma az energiatakarékos LED izzók hódítanak.

4. A Pumpás duda 

A rézkorszak ékszerei voltak többek között a hűtőmaszkok, a feltöltőcsonkok, a zárósapkák, a lámpák és a pumpás duda. Ez utóbbit egy gumilabda benyomásával lehetett trombitálásra kényszeríteni. A réz alkalmazásának az volt a nagy előnye, hogy nem igényel felületkezelést.

5. Porlasztó 

A belsőégésű motorokat elsősorban stabil üzemmódban használták. Az egyenetlen járás és a gyakori lefulladás jellemezte a tökéletlen keverékképzés miatt. Csonka Jánost és Bánki Donátot a Ganz gyár megbízta az általa gyártott négyütemű motorok tökéletesítésével. A legenda szerint Csonka János és Bánki Donát felfigyelt egy virágáruslányra aki a szájában tartott vékony csőbe levegőt fújva vízzel permetezte a le a virágjait. Ez adta az ötletet a porlasztó kifejlesztésére. Rendkívül szellemes megoldás volt az úszóházba beépített tűszelep amely az állandó üzemanyagszintet  biztosította. Az egyenletesen szórt üzemanyagszemcsék és a levegő keveréke szinte  tökéletes keveréket állított elő.

Bánki és Csonka 1893. február 9-én karburátorra benyújtott találmányukra szabadalmat kapott. Még abban az évben augusztus 17-én Wilhelm Maybach is szabadalmat jegyeztetett be egy hasonló találmányra. Maybach is elismerte Csonka János és Bánki Donát elsőségét, de a Ganz gyár vezetése nem vállalta a költséges pereskedést, következésképpen a világ Maybach nevét jegyezte meg. A porlasztó alkalmazása a elősegítette a motorok fordulatszámának finom szabályozását és az autó fokozatos térhódítását. A mai autóban a karburátor szerepét az elektronikus befecskendezés vette át.

6. Kézzel működtetett ablaktörlő (9. ábra)

Az ablaktörlő Mary Anderson találmánya, amelyre 1903-ban szabadalmat kapott. Sorra kereste fel az autógyártókat, mert a havazás, szennyeződés okozta kilátást úgy oldották meg, hogy a szélvédőt hosszában megosztották. Ha már nem lehetett átlátni az üvegen, a szélélvédőt megbillentették, ami persze azzal járt, hogy a sofőr arca kis híján lefagyott. Anderson keserűen vette tudomásul, hogy ennek ellenére egyetlen cég sem érdeklődött a megoldás iránt. Az ablaktörlőt csak 1922-ben adaptálták autókhoz, amikor is a Cadillac elkezdte alapfelszereltségként beszerelni. Eleinte kézzel kellett működtetni, majd fojtószelepnél képződő vákuum mozgatta a lapátokat. Persze az ablaktörlő később az autók nélkülözhetetlen tartozéka lett. Mára kizárólag elektromos ablaktörlőt találunk a járművekben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!