McLaren

F1: elutasították Norris és a McLaren felülvizsgálati kérelmét

2024.10.26.

Érvényben marad a múlt heti Egyesült Államok Nagydíjának végeredménye.

Norris a texasi pályán a harmadik helyért csatázott a címvédő és sorozatban negyedik világbajnoki címére hajtó Max Verstappennel (Red Bull), s négy és fél körrel a leintés előtt előzte meg a holland versenyzőt. A McLaren pilótájának manőverét azonban szabálytalannak ítélte a versenybíróság, ezért öt másodperces időbüntetéssel sújtotta, így Verstappen végzett harmadikként, Norris pedig negyedikként. A futamot Charles Leclerc (Ferrari) nyerte csapattársa, Carlos Sainz Jr. előtt.

Az idei vb-címre reálisan már csak Verstappennek és Norrisnak van esélye, a brit versenyző viszont az austini negyedik hellyel 57 pontos hátrányba került a holland címvédővel szemben.

A McLaren a Mexikói Nagydíj helyszínén próbált érvényt szerezni az igazának, a versenyigazgatóság azonban elutasította a felülvizsgálati kérelmét, mondván, az istálló nem tudott új bizonyítékokkal előállni. Ahhoz, hogy Norris austini büntetését újra megvizsgálják, a McLarennek olyan adatokkal kellett volna előállnia, amelyek a múlt vasárnapi szankció meghozatalakor nem álltak rendelkezésre.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....
2026.08.09
Itt vannak az első autók, levegő nélküli gumiabronccsal.   ..
2026.08.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó grill funkcióval. ..
2026.08.09
Dübörög a nyári szezon, sokan indulnak akár jócskán ezer kilométeres távolságban lévő nyaralási....