Dakar

Harci díszbe öltözött a Peugeot 2008 DKR - irány a Dakar!

2014.11.23.

Szűk másfél hónappal a rajt előtt a Peugeot 2008 DKR megkezdte átváltozását és a fekete karbon külsőt a versenyruhájára cserélte. A versenygép hivatalosan is elkészült, felvértezve várja, hogy nekivágjon a világ legkeményebb raliversenyének és összemérje tudását 4x4-es riválisaival.

Ahogy a várva várt január 4. közeledik, a Peugeot, a Red Bull és a Total szakembereiből válogatott technikai kommandó egyre rövidebb feladatlistái sűrűn feketéllenek a sok pipától. Annál színesebb viszont a Peugeot 2008 DKR ! Hét hónap „egyszínűség” után a francia mérnökök által kifejlesztett versenyautó most külsőt vált: a kék, piros és fehér színkombináció előkelőbb megjelenést kölcsönöz és jelzi, hogy az autó startra készen áll.

– Versenyszínekben sokkal agresszívebbnek tűnik ! – lelkendezik Cyril Despres, aki nincs hozzászokva ahhoz, milyen lenyűgöző hatása lehet a stílusnak ekkora karosszériafelületen. Stéphane Peterhansel pedig, rutinosan, azonnal kiszúrja, mi az új külső előnye a pilóták szempontjából: A fehérrel szegélyezett utastérben nem lesz annyira melegünk. Mentem már olyan autóban, ahol fekete volt a tető, és mondhatom, van különbség!


Az utóbbi hónapokban, Marokkóban megtett több ezer kilométer tovább bátorította a Peugeot 2008 DKR csapatot vakmerő vállalkozásában: – A tesztprogram eredményei egyértelműen bizonyították, hogy jól választottunk a műszaki tartalmat illetően – erősíti meg Bruno Famin, a Peugeot Sport igazgatója. Ám azt is megjegyzi, hogy mivel friss fejlesztésről van szó, óvatosnak kell lenni: „Komoly ambíciókkal, ugyanakkor nagy-nagy alázattal vágunk neki a versenynek. Azzal, hogy elindulunk ezen a maga nemében legnehezebb tereprali versenyen, biztosan rengeteg akadállyal és problémával találjuk szembe magunkat. Lépésről lépésre haladunk előre. Az első évben a legfontosabb célunk az, hogy a lehető legmesszebb jussunk a lehető legtöbb autóval.”

Carlos Sainz, aki kiválóan ért a fejlesztések finomításához és már mindenféle típusú versenygéppel szerzett tapasztalatot, szintén elismerően nyilatkozik a Peugeot 2008 DKR jól eltalált műszaki tartalmáról : Egy nagyon különleges, újító szellemű autót fejlesztett ki a csapat, amely sokoldalúságának köszönhetően képes megbirkózni a terepraliban előforduló különböző terepekkel. Jól működik mindaz, amit elképzeltek. A tesztek eredményeiből tudjuk, hogy rendkívüli gyorsaságra képes az autó, még akkor is, ha mint minden versenyautó első évében, még nem lehetünk 100 százalékig biztosak a megbízhatóságában.


A rajt előtt még jócskán van teendő: a felszerelésekkel és alkatrészekkel megpakolt assistance kamionok november 20-án indultak útnak az Argentínába tartó hajókon. Majd a három versenygép összeszerelésének befejezése következik: az autókat az utolsó, december elejére ütemezett marokkói tesztprogram után december közepén repülővel szállítják Dél-Amerikába. A pilóták pedig egy intenzív műszaki oktatáson vesznek részt januárig, hogy felkészülhessenek a verseny során adódó sürgős javításokra, hiszen a maratoni távot külső segítségnyújtás nélkül kell megtenniük. Ilyen sűrű program mellett biztosan nem fog unatkozni a Team Peugeot-Total csapat!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.06
Séfként pályafutása alatt mindig is a legfontosabb szempont volt a fenntartható, hulladékmentes....
2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....