Le Mans

Hétvégén jön a Le Mans-i 24 órás! A Peugeot útja a nagy futamig

2023.06.08.

Idén ünnepli századik születésnapját a világ egyik legismertebb autóversenye, a Le Mans-i 24 órás futam, ahol 12 év kihagyás után ismét szerepel Peugeot a nevezők között. A nagy visszatérés előtt érdemes áttekinteni, milyen út vezetett ide.

Azt mondják, ha már búcsúzni kell, nyújtson emlékezetes teljesítményt az ember. 2011-ben a frissen fejlesztett, dízelmotoros Peugeot 908 a második, harmadik és negyedik helyen ért célba a Le Mans-i 24 órás futamon, míg a Team Oreca 10-es számú autója, egy előző évjáratú Peugeot 908 HDi FAP lett az ötödik.

Nagyszerű előjel volt ez a következő évadra, amit bevetésre készen várt a márka új dízel-elektromos versenyautója, a Peugeot 908 Hybrid4. Aztán a Peugeot Sport az utolsó utáni pillanatban lemondta részvételét a 2012-es hosszú távú világbajnokságban, így a pilótáknak, a csapatoknak és persze a rajongóknak be kellett érniük a négyszeres majdnem-győzelem emlékével.

Tizenkét év után azonban idén visszatér a Peugeot a Circuit de la Sarthe-ra, méghozzá egy vadonatúj technikai előírások szerint megkonstruált, egyedi aerodinamikai megoldásai miatt magán a géposztályon belül is egyedülállónak számító versenyautóval. A Peugeot 9X8 régóta várja már, hogy legendás elődeinek nyomdokaiba léphessen (a márka 1992-ben, 1993-ban és 2009-ben ért el abszolút győzelmet Le Mans-ban), ám a csapat tavaly csak a negyedik versenyen, Monzában kapcsolódott be a hosszú távú világbajnokság (WEC) küzdelmeibe.

Itt, majd Japánban és Bahreinben is teljesítették a kitűzött programot. Értékes tapasztalatokat szereztek három nagyon eltérő karakterű pályán, összesen 20 órát töltöttek versenyben, több mint 5100 versenykilométert tettek meg, és ami ennél is fontosabb: egyetlen olyan probléma sem merült fel a próbaév során, amelyre ne tudtak volna hathatós megoldást találni.

A két Peugeot 9X8 és azok változatlan összeállítású legénysége (Paul Di Resta, Mikkel Jensen és Jean-Eric Vergne a 93-as, Loïc Duval, Gustavo Menezes és Nico Müller a 94-es számú autóban) a tél során egy tízezer kilométeres tesztprogramon esett át, így magabiztosan vonulhatott fel a 2023-as WEC szezon első versenyének, a Sebringi 1000 mérföldesnek a kvalifikációjára. Az ezt megelőzően, valamint az időmérőkön mutatott, kiváló teljesítmény után azonban éles helyzetben elpártolt a szerencse a francia csapattól. Bár mindkét autó teljesíteni tudta a távot, eredményeik nem tükrözték azt a rengeteg munkát, amit a szerelők és a pilóták az előkészületekre fordítottak.

Az évad második futamán, a portugáliai Portimãóban megrendezett hatórás versenyen ugyanaz a fordulat látszott megvalósulni, mint egy évvel korábban: a feledhető, de nélkülözhetetlen első futamot követő, második bevetésen már értékelhető eredményt ért el a Peugeot csapata.

A jól ütemezett – és még jobban végrehajtott – kiállásoknak és az agresszív, ám felesleges kockázatokat nem vállaló vezetésnek köszönhetően a 94-as rajtszámú Peugeot az ötödik, a 93-as a hetedik helyen zárta a versenyt.

A szezon harmadik futama különlegesnek ígérkezett, mert a csapat korábban még nem járt a technikás Circuit de Spa-Francorchamps-on. A körülmények távolról sem voltak ideálisak, a legfontosabb azonban az, hogy ezúttal mindkét autó érdemi műszaki probléma nélkül teljesítette a 6 órás versenyt. Az egyre magabiztosabb személyzet mellett a technika is kezd „magára találni,” ami a legjobb jel az évad legnehezebb és legfontosabb versenye: a Le Mans-i 24 órás előtt.

Habár a Le Mans-i 24 órás verseny (24 Heures du Mans) idén ünnepli századik évfordulóját, az évek során különböző okokból több futam is elmaradt, így 2023-ban kilencvenegyedik alkalommal indul útjára az ikonikus futam. A Hypercar géposztályban a Peugeot két autójával együtt tizenhat versenyautó – összesen tíz csapat és hét típus, köztük öt hibrid – szerepel a nevezettek között, ami különösen izgalmas versenyt vetít előre.

A Peugeot különleges versenyszíneket ölt magára a nagy visszatérés tiszteletére: az európai formatervező szakma egyik legnagyobb ünnepén, a milánói dizájnhéten bemutatott grafika az eklektikus stílusú spanyol művész, J. Demsky munkája. A színpompás öltözék új értelmezésben mutatja be a digitális világ és a motorsport kapcsolatát, kapcsolatot teremtve az autóversenyzés hőskora és a Hypercar-korszak között.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....
2026.11.06
Sötét parkolóház, kihalt utca, késő esti hazaindulás. Ilyenkor egészen más szempontok válnak....
2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....