autóbuszbeszerzés

Ismét kiírta a trolibusztendert a BKK

2013.12.04.

Ismét kiírta a trolibusztendert a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), miután a júniusi tender mindkét pályázó érvénytelen ajánlata miatt eredménytelenül zárult.

A központ szerdán közölte a honlapján, hogy a járműgyártók ajánlatait január 20-ig várják. Eredményes eljárás után a szerződéskötés 2014 tavaszán lehetséges.

A pályázati kiírásban 62,4 millió eurós (18,8 milliárd forint) beszerzési ár szerepel. A BKK szerint ez a 24 és a későbbiekben opcionálisan lehívható 84, azaz összesen 108 járműre vonatkozik. A feltételes mennyiség megrendelésekor lehetséges mind a szóló, mind pedig a csuklós járművek tetszőleges arányú megrendelése.

Az új trolik a BKK tájékoztatása szerint képesek lesznek négy kilométert felsővezeték nélkül megtenni. Ez áramszünet és forgalomelterelés esetén is hasznos. A legalább 62 ember szállítására alkalmas szóló, valamint a minimum 102 személyes csuklós trolibuszok mindegyike alacsonypadlós lesz.

A beszerzés része a Budapesti villamos- és trolibusz-járműfejlesztés elnevezésű, 43 milliárdos projektnek, amelynek 99,3 százalékát az unió finanszírozza.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....