Forma 1

Jim Clark, a Forma-1 kétszeres világbajnoka 80 éve született

2016.03.02.

- Nyolcvan éve, 1936. március 4-én született a skóciai Kilmanyben Jim Clark, a Forma-1 kétszeres világbajnoka, akit harminckét évesen a versenypályán ért a halál. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja.

Az angol-skót határvidéken egy farmon nevelkedett, s még négyéves sem volt, amikor anyja mellett ülve az autóban közölte: "Mama, én autóversenyző leszek!" Iskolai tanulmányait hanyagolta, később félbe is hagyta, inkább a szaklapokat tanulmányozta, autószerelőktől leste el a fortélyokat, és a vidéki utakon száguldozott. Hamar összebarátkozott egy helyi farmerrel, aki szabadidejében versenyzett; Jim egy ideig csak elkísérte a versenyekre, aztán 1956. június 3-án ő is benevezett, és győzött is egy DKW-val.


Pályafutását egyik barátja kezdte egyengetni: egy Porschét, majd egy Jaguart "tett alá". Az eredmény nem maradt el, 1958-ban és 1959-ben is Skócia gyorsasági bajnoka lett. 1960-ban Colin Chapman, a Lotus versenycsapat főnöke szerződtette Formula Junior és F-2-es futamokra. Még ugyanabban az évben bemutatkozhatott a Forma-1-ben, és Portugáliában már dobogóra is állhatott. Chapman 1962-ben megalkotta a Lotus 25-öst, minden idők egyik legjobb F1-es versenyautóját, amellyel Clark az évad harmadik versenyén, a Belga Nagydíjon a 12. helyről indulva szerezte meg első futamgyőzelmét. Az év végén, az utolsó futamon motorhiba gátolta meg abban, hogy világbajnok legyen.

1963-ban a tíz futamból hetet megnyert, és ezzel természetesen a világbajnoki címet is elhódította, sőt hét világbajnokságon kívüli versenyen is őt intették le elsőként. Remek érzékkel tudta szabályozni az autó beállításait, ezért és utánozhatatlan vezetési technikájának köszönhetően a 27 esztendős skót a Lotus 25-tel szinte verhetetlen volt. Nem sokon múlott, hogy élete első indianapolisi versenyén, a híres 500 mérföldes megmérettetésen is learassa a babérokat. 1964-ben a Lotus megbízhatatlansága miatt kicsúszott kezéből a cím, ám lelkesedése mit sem csökkent.


1965-ben a tíz világbajnoki futamból kilencen állt rajthoz, hetet megnyert - egyet azért hagyott ki, mert szerencsét próbált Indianapolisban, és fél évszázad után első európaiként nyert. A Forma-1-ben pedig Clark és a Lotus versenyistálló is egy újabb világbajnoki címmel lett gazdagabb. Egyik skót barátja szerint sikerei ellenére sem érezte magát sztárnak, nem szerette a népszerűséget, amint kiszállt a Lotus üléséből, legszívesebben elbujdosott volna. 1966-ban a másfél literes motorokat 3 ezer köbcentiméteresekkel kellett felváltani, az átállási nehézségek miatt csak egyetlen futamot nyert. 1967-ben aztán elkészült a Ford-Cosworth versenymotor, amellyel négy nagydíjon győzött, de összesítésben csak harmadik lett.

1968-ban ismét favoritként emlegették. Megnyerte a szezonnyitó F1-es futamot, huszonötödik nagydíjgyőzelmével megdöntötte a legendás Juan Manuel Fangio rekordját. A végzetes baleset 1968. április 7-én érte Hockenheimben. Szerződési kötelezettségének eleget téve állt rajthoz a Lotusszal egy Forma-2-es versenyen, s az első futam ötödik körében egy hosszú, gyors kanyarból kigyorsítva az autója 270 kilométer/órás sebességgel kicsúszott, a fák közé vágódott. A kocsi valósággal szétrobbant, a nyakán, fején és gerincén sérült harminckét éves pilóta a kórházba szállítás közben meghalt.


A baleset pontos okára sohasem derült fény, valószínű, hogy hátsó defekt, vagy a nagy sebességnél előforduló vízen siklás (aquaplaning) okozhatta: Clark ugyanis száraz gumikkal ért a még tócsákkal borított szakaszra, és járműve irányíthatatlanná vált. Az autósport akkori legfényesebb, de végtelenül szerény és rokonszenves csillagát milliók gyászolták, halála után egy hónapig a Lotus utcai autóinak jelvényét feketére festették. A világbajnokságot abban az évben csapattársa, Graham Hill nyerte meg, aki győzelmét Clark emlékének ajánlotta.

Jim Clark szülőházának helyén ma múzeum áll, ő maga 1990-ben lett a motorsport halhatatlanja. A The Times 2009-ben a legnagyobb Formula-1-es versenyzőnek választotta meg. Számos későbbi világbajnok, köztük Jackie Stewart, Alain Prost és Ayrton Senna tekintette példaképének, 25 futamgyőzelme halála idején rekordnak számított.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.17
A BMW 2-es Coupé párját ritkítja a kompakt szegmensben, hiszen extrovertált sportosságát és mérnöki....
2024.06.17
Megérkezett az első Budapesten összeszerelendő CAF-villamos kocsiszekrénye a megrendelt és gyártás....
2024.06.17
Kisteherautóval karambolozott egy terepjáró az M7-esen, Székesfehérvár és Pákozd között, közölte a....
2024.06.17
Csaknem másfél millió kilométert futott hat év alatt egy Toyota Tundra motorgenerál nélkül. Az autó....
2024.06.16
Ötven vadonatúj csuklós dízelautóbuszból álló flotta érkezik jövőre a fővárosba. A modern,....
2024.06.16
A Monacói Nagydíjon leleplezett Purespeed Speedster a limitált szériás, exkluzív Mythos sorozat....
2024.06.16
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Gyógymód. ..
2024.06.16
A Legfelsőbb Bíróság új ítélete: a részegség „ránézésre” is megállapítható. ..
2024.06.16
Egy évvel a centenáriumi győzelem után a Ferrari megismételte a bravúrt a Le Mans-i 24 órás....
2024.06.16
Ambivalens érzéseket támaszt bennem használttesztünk mai főszereplője, hiszen még annyira fiatal,....