Nissan N7

Kínai villanyautóihoz nyúlna a Nissan, hogy mentse magát

2025.07.12.

Kifizetődőbb a Kínában sikeres modellek európaisítani és onnan importálni őket még az extra vám ellenére is, mint külön modellt fejleszteni az európai piacokra?

Úgy tűnik, megint csak azok a gyártók járnak jól, akiknek már van megállapodott kínai partnere és kialakult keleti hálózata. Egyre több hagyományos autóipari gyártónál merül fel a pletyka, hogy már sikeresen futó kínai modelljeihez nyúlna, hogy mentse szorult helyzetét a megváltozott autóipari környezetben. Most épp a Nissan próbálná meg ilyen módon javítani financiális helyzetét, ugyanis júniusban egy automobil exportra fókuszáló céget alapított a Dongfenggel. A közös cég mintegy 1 milliárd yuan tőkével rendelkezik, amik 60%-ban a Nissan, 40%-ban a Dongfeng finanszírozott.

Az első kínai modelljük, amit exportra szánnának, az N7 kódnevű kompakt villanyos szedán, amit kifejezetten a kínai piacra fejlesztettek. Megfizethető, komolyan vehető külsővel és elég sikeres is hazai piacán. Egyelőre nem pontosan ismert, hogy mely piacokat céloznák meg az N7-tel, de a kínai Xhby jelentése szerint elsősorban a dél-kelet ázsiai és közép-keleti piacok jöhetnek szóba, már 2026-tól kezdődően. Ugyanakkor a növekvő érdeklődést meglovagolva hamarosan megjelenhetnek a Nissan kínai modelljei Európában és Ausztráliában is.

A jelentés említi továbbá a Nissan Z9 elektromos pickupot is, mint lehetséges export termék, ami az N7-tel szemben nem tisztán elektromos, csupán konnektoros hibrid, azaz PHEV. Azt is fontos megjegyezni, hogy a Nissan kínai modelljei jelenleg olyan szoftvereket használnak, amik erősen hagyatkoznak a kínai mesterséges intelligenciára, ám ezeket a világ más országaiban jelenleg tiltott használni. Ennek kiküszöbölésére az IAT Automobile Technologyt kérték fel, ám még az extra szoftver fejlesztési költség mellett is sokkal olcsóbban jöhet ki az exportból a Nissan, mintha nulláról kellene autót fejlesztenie ezekre a piacokra. Hasonló elven jutott el végül még a magyar piacra is az alapvetően a kínai piacra szánt Mazda 6e is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....