közlekedés

Közlekedési változások lesznek vasárnap a Magyarország-Montenegró focimeccs miatt

2023.11.19.

Közlekedési változásokra kell számítani vasárnap Budapesten, a Puskás Aréna környékén a Magyarország - Montenegró labdarúgó-mérkőzés idején - közölte pénteken az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A BKK felhívta a figyelmet, hogy a délután háromkor kezdődő mérkőzés előtt, már 13 órától számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani. Az arénánál korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért azt kérik, hogy a helyszínt közösségi közlekedéssel közelítsék meg az érdeklődők. A meccs előtt, illetve után a megszokottnál sűrűbben indul az M2-es és M4-es metró, valamint az 1-es villamos.

A stadionba a Dózsa György út, illetve a Stefánia út felől lehet belépni. Az aréna gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető, utóbbi esetben az M2-es mellett az M4-es metróval is érkezhetnek a szurkolók.

Az Örs vezér tere felől érkezők az M2-es metróval a Puskás Ferenc Stadion állomásnál leszállva, majd a Kerepesi úton és a Dózsa György úton át gyalog juthatnak a helyszínre. Az 1-es villamossal utazók a Stefánia úti kapukon (IX., X., XIII.) az Egressy út / Hungária körút megállóhelytől az Egressy úton keresztül gyalog, a Dózsa György úti kapukon (III., VI.) a Puskás Ferenc Stadion M megállóhelytől a Kerepesi úton és a Dózsa György úton át gyalog érkezhetnek a stadionhoz.

A Thököly úton közlekedő autóbuszokkal a Dózsa György úti kapuk (III., VI.) a Reiner Frigyes park megállónál leszállva, majd gyalog a Dózsa György úton át érhetők el, a Stefánia úti kapuk (IX., X., XIII.) pedig a Stefánia út / Thököly út megállóhelytől gyalog a Stefánia úton.

A BKK közlése szerint vasárnap 12 és 18 óra között várhatóan lezárják a Verseny utcát és az Istvánmezei utat, 14 és 17:30 óra között a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, valamint az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között, 16:30 és 17:30 között pedig a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között.

A Thököly úton közlekedő buszok mindegyike megáll a Reiner Frigyes park és a Thököly út / Stefánia út megállóhelyen, a 30-as autóbusz mindkét irányba a Thököly úton közlekedik, nem érinti a Verseny utcai megállót. A 75-ös trolibusz mindkét irányban az Ajtósi Dürer sor - Hungária körút útvonalon terelve közlekedik, a 77-es troli módosított útvonalon, a Stefánia út helyett a Hungária körúton jár majd.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.15
A Tivoli formavilága határozott és fiatalos. Dinamikus vonalai, karakteres frontrésze és arányos....
2026.01.15
2027-től a BMW M divízió megnyitja a nagyteljesítményű szegmens új korszakát, amely tisztán....
2026.01.15
A Nissan sportautója alig három éve debütált, máris ráncfelvarrást kap. ..
2026.01.15
Soha nem adott még el olyan sok gépjárművet Európában a Toyota, mint 2025-ben. A Lexus is....
2026.01.15
Halálra gázolt egy embert egy autós az Üllői úton, majd elhajtott, de a rendőrök három órán belül....
2026.01.15
Dadogós kezdésre számít Max Verstappen a 2026-os új szabályok szerint megépített F1-es autókkal. ..
2026.01.15
Ez is körrekord, csak más értelemben.   ..
2026.01.15
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 01. 15.....
2026.01.14
Az új hiperautó állítólag az eredeti, 001-es Veyron 16.4 mintáját követi majd. ..
2026.01.14
Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9....