Nissan Leaf

Kupé crossover lehet a Nissan Leafből is

2023.12.05.

A harmadik generációs Leaf állítólag a 2021-es Chill-Out koncepcióból merít majd inspirációt.

Mindig is úgy ismertük a Nissan Leafet, mint ami elsőként reagált a piaci trendekre, és úgy tűnik, hogy ez a jövőben is így lesz. Annó az elsők között hozott megfizethető és érdemben használható villanyautót a piacra, majd pedig szintén az első elektromos autó volt, ami nem akart kitűnni a tömegből, hanem egy hagyományos kinézettel próbálta elfogadtatni az emissziómentes közlekedést. Most úgy tűnik, hogy a crossover trendekre is reagálni fog a Leaf, ugyanis a következő, azaz harmadik generáció már emelt hasmagasságú lehet.

Az új Leaf állítólag inspirációt fog meríteni a jóval nagyobb Ariya-ból és a 2021-es Chill-Out koncepcióból is. Úgy tűnik tehát, hogy a lecsapott far hódítani fog az elkövetkezendő években, ahogy az is, hogy egyre nehezebb lesz különbséget tenni egy hagyományos forma és az emelt crossoverek között. Ahogy a franciáknál is összemosódtak a szedánok és kombik az emelt hasmagassággal, úgy a Nissan Leafnél is ez történthet. Technikai alapjait a CMF-EV padlólemez adhatja, tehát az előző Leaffel szemben nem egy belsőégésű motoros autókhoz tervezett alapra érkezik, hanem dedikált villanyos padlólemezre. Akkumulátorai a kínai Envision-től érkeznek majd és ugyanabban a gyárban fogják összeszerelni az Egyesült Királyságban, mint az érkező elektromos Juke-ot és Qashqait.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Dupla győzelemmel zárta a Supermoto-világbajnokság futamainak keretén belül zajló SM junior Európa-....
2026.06.09
Mintegy tíz új modellnévre adott be kérelmet az olasz szabadalmi irodához a Ferrari, ebből pedig....
2026.06.09
Az elektromos rollerek használatának hivatalos szabályozására és a járművek felelősségteljes....
2026.06.09
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 09. kedd....
2026.06.08
Valódi tragédiák és szimulációik elemzéséhez speciális műszaki szakértő kell. ..
2026.06.08
A CUPRA tovább bővíti a hamarosan érkező Raval modellválasztékát: 2026 őszétől egy új, kedvező árú....
2026.06.08
A cég azután döntött az új modellek mellett, hogy jelentősen hátrébb került az európai autógyártók....
2026.06.08
A nemzetközi sajtó a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonellinek, a Mercedes olasz....
2026.06.08
Egy bajor kisvárosban sorompó nélküli, teljesen digitalizált parkolási rendszert vezettek be. A....
2026.06.08
Három év után nyúlt hozzá a Mitsuoka a szokatlan megjelenésű Viewt Storyhoz, amely a múltidéző....