lízing

Lízingszövetség: "kapkodnak" a kisteherautók után

2014.12.04.

- Ez év január eleje és november vége között 81 744 új jármű talált gazdára a magyarországi járműpiacon, ami 21,3 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Magyar Lízingszövetség legfrissebb adataiból, amelyek a Datahouse statisztikáin alapulnak.

A lízingszövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a novemberi eladások valamivel elmaradnak egy átlagos hónaptól: 8072 járművet adtak el a kereskedők, ami 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A közlemény szerint Jenei Viktor, a Magyar Lízingszövetség november végén megválasztott új elnöke úgy értékelte a folyamatokat, hogy továbbra is a személyautók és a kisteherautók értékesítése húzza a járműpiacot.

Kiemelte: "több mint 61 ezer személyautó talált gazdára az év első tizenegy hónapjában, ami 20 százalékos emelkedést jelent. A növekedés mértékét tekintve ennél is látványosabban szerepeltek a kisteherautók, közel 14 ezer darab kelt el belőlük, ez pedig 41 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest."


Ismertette: a nagyteherautók esetében 2,3 százalékkal, a buszoknál pedig 2,7 százalékkal nőttek az eladások, november végéig összesen 4253 nagyteherautó és 344 busz került a forgalomba, a motorkerékpárok eladása ezzel párhuzamosan 2,3 százalékkal 1797 darabra csökkent. Jenei Viktor szerint a lízingcégek fontos szerepet játszanak a járműpiaci bővülésben. Egyfelől a jegybank növekedési hitelprogramja keretében sok vállalkozás szerzett be új járművet. Emellett a flottafinanszírozás húzza előre a személyautók piacát, amelyen egyre több magánszemély jelenik meg vásárlóként - mutatott rá.

A Magyar Lízingszövetség elnöke a jövőről szólva kiemelte: a látványos járműpiaci bővülés a tartós növekedést tervező lízingpiacon is érződik. Jenei Viktor jelezte azonban, hogy jövőre is növekedés várható, ám az idei ütem nem biztos, hogy tartható lesz.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....