hazai bemutató

Megérkezett az Optima család három új tagja és a hibrid Niro 1. rész

2016.10.30.

Tovább erősíti portfólióját a Kia, a márka modelloffenzívája az Optima kombi (SW) verziójával, valamint az idén bemutatott lépcsőshátú modell GT, GT Line és konnektoros hibrid (PHEV) kivitelével folytatódik, de koránt sincs még vége a trendek által életre hívott újdonságoknak. A hibrid rendszerű Niro-val egy teljesen új kategóriában nyit frontot a Kia, immár Magyarországon is.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

A piac és a vásárlói igényekre adott válaszként is értelmezhetjük a Niro és az Optima újdonságok megjelenését, de valójában a márka folyamatos előrelépésének egy újabb állomásához érkeztünk a közlemúltban tartott hazai bemutatóval. A középkategóriás Optima - az egy benzines (2.0 CVVT) és az egy dízelmotorral (1.7 CRDi) kínált - lépcsőshátú kivitele már régóta kiált a portfólió bővítéséért, hiszen a D-szegmensben eladott járművek több mint a fele kombi karosszériás és nem utolsó sorban a sportos és zöld vonal erősítésére is van igény ebben a szegmensben. A 2017-ben megjelenő Optima Sportswagon plug-in-hybrid változatának megjelenésével deklaráltan komplettnek tekinthetjük a koreai márka középkategóriásának kínálatát, viszont e nélkül is kijelenthető, hogy soha ilyen széles palettával nem álltak csatasorba a Kiások a Passat, Mondeo, Insignia és Mazda 6-os által uralt terepen, mint idén szeptembertől.

Lee Jong Kook a Kia Motors Hungary Kft. elnöke az Optimát, mint a D-szegmens új alternatíváját mutatta be, a Nirót pedig a Kia, öko-autó elképzeléseit megtestesítő koncepcióként - Képre kattintva a galéria nyílik

A Niro esetében pedig a recept egy kicsit egyszerűbb, ugyanis itt a hibridek és a SUV-ok egyre nagyobb térnyerése adta az inspirációt, amihez a tervezők nem egy meglévő modell átalakításába kezdtek, hanem kifejezetten a hibrid rendszerre fókuszálva fejlesztettek egy teljesen új, előd nélküli autót. Így született a Sportage-nél kisebb, de a Cee’d-nél nagyobb külső méretekkel rendelkező kompakt crossover, melynek tengelytávja mindkettőnél nagyobb, ebből következik, hogy a gazdaságosság mellett a helykínálat lehet az erőssége a jövevénynek.

Nagy Norbert - Kia Motors Hungary Kft. ügyvezető

Mielőtt azonban a bemutatott autók részleteibe merülnénk, jöjjön egy kicsit száraz, de velős piaci helyzetértékelés, melyből kiderül hol áll most a Kia és milyen célok mentén zajlik a tervezés középtávon. Nagy Norbert a Kia Motors Hungary Kft. ügyvezetője az EU-s eredmények elemzését azzal nyitotta, hogy az ACEA által rögzített értékesítési eredmények tükrében a Kia az egyetlen márka a régióban, ahol 8 éven át tartó folyamatos növekedésről tudnak számot adni. A márka 2015-ben 8,8 százalékos növekedést ért el (2,7 százalékos piaci részesedés mellett) viszont az idei évre már most 12 százalékot meghaladó volumennövekedés prognosztizálható, a közel 230 ezer darabos első félévi eladásnak köszönhetően.

Magyarországi viszonylatban legalább olyan biztató a márka helyzete, mint az öreg kontinensen, hiszen itt 104 százalékos piaci fejlődés mellett megduplázta (238 százalékkal növelte) eredményeit a Kia az elmúlt öt év során és a (2011-es) tizennegyedik helyről a nyolcadikra tornászta fel magát az összesített eladások tabelláján. Flotta- és magánvásárlások tükrében pedig hasonlóan, jó eredményekről számolt be az ügyvezető. Míg utóbbinál a legkeresettebb márkák egyikévé avanzsált a Kia (5-6 százalékos piaci részesedés várható 2016-ban), a vállalati szektorban is folyamatos előrelépés figyelhető meg, hiszen a tavalyi tizenharmadik helyről 2016-ban már a hatodik helyre pozícionálja magát a dél-koreai márka, 4 százalékos piaci részesedéssel. A jövőt illetően pedig szép kerek számok jelentek meg a kivetítőn: 2018-ra 5.000 darabos volument és 5 százalékos piaci részesedést tűzött ki a zászlajára a márka, melyben az idén megkezdett öt modellváltás és a négy teljesen új modell megjelenése lesz a mozgató rugó.

Az újdonságok műszaki részleteiről és az árakról a 2. részben olvashatnak!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.18
Megnyitotta ezredik útvonalát a Wizz Air, a légitársaság jelenleg 200 célállomást köt össze több....
2026.01.18
2025 végén a Chery TIGGO7 megszerezte az ötcsillagos biztonsági értékelést- a legmagasabb....
2026.01.18
A BMW M GmbH sorozatban tizennegyedik rekord évét zárta: a teljesítményre optimalizált modelleket....
2026.01.18
Hosszú évek után újra lehet korcsolyázni a Balaton jegén, Tóbiás és Balambér kalandjában mutatjuk a....
2026.01.18
Forgalomkorlátozást és más, rendkívüli intézkedéseket vezetett be Szarajevó vasárnaptól a sűrű....
2026.01.18
A meteorológiai előrejelzések alapján vasárnap estétől újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok....
2026.01.18
A Las Vegasban megnyílt CES 2026 elektronikai kiállításon az Autoliv és a Tensor vállalatok....
2026.01.17
125 évvel ezelőtt, 1901. júniusában döntött úgy a budapesti rendőrkapitány, hogy a helyzet megérett....
2026.01.17
A 300-as sorozat a 457 lóerős új hajtásláncával a valaha volt legerősebb tagja a Toyota terepjáró....
2026.01.17
Kína és az Európai Unió közös nevezőre jutott az Európába exportált akkumulátoros elektromos....