Ferrari hajó

Meglepő járművet fog gyártani a Ferrari

2025.07.04.

A Hypersail 2026-ban fog debütálni.

Meglepő bejelentést tett a Ferrari, bár aki ismerős a luxusmárka történetével, annak annyira mégsem lehet váratlan a fordulat. Az olasz gyártó ugyanis egy új hajót fog piacra dobni, a Hypersailt, amelyet már jövőre, 2026-ban debütálni is fognak. A bejelentés azért nem annyira fura, mert nem az első vízi jármű a Ferrari égisze alatt. Az első még 1952-ben, az Achille Castoldi által tervezett Arno XI volt, ami egy V12-es motorral szerelt erőgép volt és később rekordot is döntött. Ezt követte a Riva Ferrari 32 1990-ben, ami már egy nagyméretű motorcsónak volt az igazán gazdagoknak. A Hypersail azonban azért érdekes, mert nem fog dübörögni benne egyetlen benzinmotor sem.

A dizájnért Guillaume Verder francia hajótervező-mérnök fog felelni. És micsoda dizájn lesz ez! A vitorláshajó 100 láb, azaz nagyjából 30 méter hosszú monohull, azaz egytörzsű hajó lesz, és három pontos kontakt adja majd a stabilitást, illetve egy úgynevezett canting keel, ami egyfajta ballaszt tartály, amit akár 90 fokban is el lehet forgatni az egyensúly megőrzése érdekében. Egyetlen rotort kap a hajó víz alatti része, illetve egy másikat a kormánylapát, valamint két légtartályt.

A Ferrari büszkén hirdeti, hogy a hajó lesz az "első a méretének kategóriájában, amely teljes mértékben saját energiáját használja". Hogy ez mit is jelent pontosan? A Hypersail egy, a Ferrari autóiból átvett rendszer segítségével fog tudni mozogni és amelynek lényege, hogy automatikusan méri, érzékeli és korrigálja a jármű sebességét és energiafelhasználását annak érdekében, hogy a legefektívebben tudjon haladni. A működését pedig napelemek, szélenergia és saját mozgási energiája táplálja.

Giovanni Soldini, a Hypersail-projekt vezetője, aki egyébként maga is nagy rajongója a hajózásnak, így jellemezte a Ferrari nem mindennapi járművét:

Hajós szemmel nézve mind strukturális, mind működési elvét tekintve innovatív; rendszer szintjén pedig a Ferrari on-board irányítási rendszere olyan módon vezeti a fejlesztést, amilyenre korábban még nem láttam példát. Hogy a lehető legjobban felkészüljünk a tenger különböző furaságaira és viszontagságaira, a fő célunk a megfelelő egyensúly eltalálása volt, miközben a maximumra törekedtünk a teljesítmény és megbízhatóság tekintetében is.

"Tengernyi" dolog van még, amit nem tudni a Ferrari projektjéről, de a képek alapján a gyártó nem csak egyszerű vizekre tervezi a modellt, hanem akár hosszabb nyílt vízi utakra is.

Képek forrása: Ferrari

 

Forrás: 
Top Gear

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Pánikra azonban semmi ok. ..
2026.09.27
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: X-akták. ..
2026.09.27
A Kínából származó autókkal szembeni szkepticizmus csökken. Az Autoscout24 legfrissebb adatai....
2026.09.27
A bajnoki címre hajtó Toyota megszerezte tizedik hazai győzelmét a Fuji 6 óráson: a csapat....
2026.09.27
Elegáns. Egyedi. Prémium. Mi lehet a csapda? A húszmilliós ára. ..
2026.09.27
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Egy nagy sebességgel érkező Audi átszáguldott a....
2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..