Makó

Méltó és élő emlékhelyet kapott Makón Galamb József, a Ford konstruktőre

2024.03.26.

A Húsvét előtti hétvégén megnyílt Makón a Galamb József Veteránjármű Kiállító Központ az úgynevezett Ford-fal felújított és átalakított épületében. Száz évvel ezelőtt a világhírű mérnök itthon maradt fivérei az ország első Ford-lerakatát működtették itt. A korabeli műhelyt és a régi járműveket bemutató kiállítóhely méltó emléket állít a nagy konstruktőrnek, de hozzáadhat a szakképzéshez és a város turizmusához is.

Az ünnepélyes avatón időrendben először a „házigazda”, a Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesületének elnöke beszélt a kezdetekről, amikor Galamb József hat Fordson traktort küldött haza testvéreinek Makóra, megalapozva az első hazai Ford-lerakatot.

Knezsik István, Lázár János és Szilágyi László

– Ez a világhírű mérnöknek méltó emléket állító létesítmény sokkal több, mint egy hagyományos múzeum. A múlt bemutatása mellett arra is alkalmas, hogy az autógyártás, a gépészet iránt érdeklődő fiatalok oktatóhelye legyen. Interaktív műhely, szakmai bázis, ami az importőr, a Ford Magyarország támogatására is számít – fogalmazott Szilágyi László.

Megtudtuk, 165 millió forint támogatást kaptak az ingatlan megvásárlására és felújítására az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól. Köszönték is a támogatást az akkori miniszternek, Palkovics Lászlónak, hozzátéve, a város turizmusa is sokat nyerhet a kiállítóhellyel.

A vendégek és a Fordson traktor

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke nagyon sokat tett azért, hogy méltó emlékhelyet kapjon Galamb József Makón. Rövid beszédét Koccsal kezdte, azzal a kis magyar településsel, ahol először építettek a szekérből utazásra alkalmas kocsit. – Nem véletlen, hogy a világ nagyon sok nyelvében ott a kocsi szó – mondta, hozzátéve, magyarok megváltoztatták, befolyásolni tudták a világ mobilitását. A makói Galamb József is úttörő volt az autóiparban, mikor az Egyesült Államokban a Ford T-modell konstruktőreként alkotott hatalmasat.

Knezsik István megköszönte Lázár János támogatását és felemlegette a tram-traint, az idő igazolta Szeged-Hódmezővásárhelyi gyorsvasutat, ami mára láthatóan „bejött” és közelebb hozta egymáshoz a két várost.

Lesz munka bőven...

Ennek tükrében volt érdekes Lázár János első erős mondata. – Autópárti vagyok, és büszke arra, hogy nagyon sok kilométert levezettem balesetmentesen – mondta a térség parlamenti képviselője, építési és közlekedési miniszter. Szerinte jó döntés volt, hogy a magyarok az autóipar mellé tették le voksukat, kevés az olyan ország, ahol már a GDP 20 százalékát adja a járműipar.

Meggyőződése, hogy együtt kell élnie a kötöttpályás és az autós közlekedésnek. Hangsúlyozta, Galamb József kortársainak az volt az autó, mint a mai fiataloknak az informatika. – A Budapesten végzett mérnökök úgynevezett sztárok voltak, a modern világ szimbólumát jelentette az autózás – fogalmazott a miniszter.

Knezsik István "tárlatvezetése"

Volt olyan időszak, amikor a Makóról elszármazott konstruktőr alá 200 fejlesztőmérnök tartozott a Fordnál, és Lázár János is felemlegette azt az autós szakmában közismert érdekességet, hogy Galamb József annyi fizetést kapott Henry Fordtól, mint amennyit az USA elnöke keresett akkoriban.

Lázár János az eseményt követően közösségi oldalán is megemlékezett a Makón történtekről. „Messzire az juthat az életben, aki nem felejti el honnan jött. Ezt bizonyítja Galamb József története is. Tehetsége és kitartása egészen Amerikáig vitte, ahol a Ford főmérnökeként hozzájárult a világ első népautójának megalkotásához. Sikeres üzletemberként is többször hazalátogatott szülővárosába, Makóra, ahol segítségével megnyitották a Ford első és egyetlen közép-európai képviseletét. Az autóipar és Galamb József szellemisége előtt tisztelegve nyílt meg a Veteránjármű kiállítás Makón.”

A tablókon Galamb József és a járműipar

Az átadón a miniszter beszélt arról a másik közismert tényről is, hogy a magyar ember jellemzően eggyel mindig nagyobb, jobb autóval jár, mint amit a jövedelmi viszonyai megengednének. Megtudtuk azt is, gyermekkorában az utcájukban az 1500-as Lada volt a király. Most pedig úgy gondolja, továbbra is érdemes lesz a gazdagoknak drága, az alacsonyabb jövedelműeknek pedig olcsóbb kocsikat gyártani Magyarországon.

Lázár János kategorizálásában az Audi, a Mercedes és a BMW jelenti a drága autókat, míg az elektromos autózásban erős BYD alacsonyabb átfekvésű modelleket kínál. Ezekből 200-250 ezer modell Szegeden fog készülni, míg az ország összes személyautó-kibocsátása elérheti majd az évi 800 ezret is.

A felújított Ford-fal

A létesítmény átadóján a nemzeti színű szalagot Farkas Éva Erzsébet makói polgármester, Lázár János, Knezsik István és Szilágyi László vágta át, majd a vendégek és a szép számú közönség kíséretében megtekintették a korabeli autószerelő-műhelyt, illetve a régi autókat, motorokat bemutató tárlatot. A tablókon a Ford T-modell történetéről és azokról a magyar szakemberekről lehet olvasni, akik az autógyártásban nemzetközi hírnevet szereztek.

Mint korábban mi is megírtuk, a mai Deák Ferenc és a Vásárhelyi utca sarkán található kiállítóközpontot a legtöbben a Ford-falról ismerik. Annak idején Galamb József itthon maradt testvérei itt nyitották meg 1921-ben az ország első Ford-autókereskedését. Az épület homlokzatán nagyon sokáig megmaradtak a régi reklámok, ez utóbbiakat a közelmúltban restaurálták. Az egykori lerakat és szerelőműhely épületegyüttesében az államosítást követően egy szövőipari szövetkezet, majd egy hasonló profilú cég működött.

Horváth Róbert és az 1970-es évjáratú Volvo

A múzeumátadó nem csak a makóiakat mozgatta meg, hanem a környékbeli veterán autósokat is, utóbbiak látványos alkalmi retró autókiállítást rendeztek a Deák Ferenc utca ideiglenesen lezárt szakaszán. Sok helyről, egészem messziről, a határon túlról is érkeztek autók, emelve az esemény rangját. A „kiállítók” között ott volt a szegedi volvós, Horváth Róbert is, akiről nemrégiben mi is írtunk. Ezúttal egy 54 esztendős, gyönyörűen felújított, még svéd rendszámú autóval érkezett, természetesen „lábon”.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.07.19
Szerdán röviddel 18 óra után fa zuhant egy motoros vonatra Szlovákiában - írja a parameter.sk. ..
2024.07.19
A járatok törlése megterheli az ausztriai utazókat. Csak az elmúlt 6 napban 1129 késés és közel 100....
2024.07.18
Csehországban az idei első fél évben 774 310 személyautót gyártottak, ami éves szinten 4,9....
2024.07.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.07.18
Várhatóan izgalmasan alakul majd a hétvégi 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj vasárnapi futama, melynek....
2024.07.18
A gyorshajtási bírságok is elkerülhetőek lesznek az új eszközzel. ..
2024.07.18
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma júniusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai....
2024.07.18
Látványosan frissült a Cupra Formentor és a Cupra Leon/Leon Sportstourer duó. A plug-in hibrid....
2024.07.18
Az őzek kezdődő párzása miatt óvatosságra, figyelmesebb közlekedésre hívja fel a figyelmet a....
2024.07.18
Ahogy február óta töretlenül, úgy júniusban is a kontinens élmezőnyébe tartozott a magyarországi....