Ford Focus

Melyik a csúszósabb: a vizes falevél vagy a hó? A Ford megmérte

2018.11.27.

Az emberek már régóta a behavazott utakhoz hasonlítják a levelek miatt csúszóssá váló útfelületeket – de vajon tényleg igaz ez? A kérdés a Ford mérnökeinek kíváncsiságát is felkeltette, ezért egy érdekes kísérletbe kezdtek.

A havas utak csúszósságáról könnyű volt adatokat gyűjteni, hiszen a Ford már rengeteg autót tesztelt különféle skandináv helyszíneken – csakhogy a levelekkel borított utak csúszósságát eddig még senki sem mérte. A mérnökcsapat ezért sok zsáknyi falevelet gyűjtött, majd a vizes avart szétterítették a vállalat belgiumi próbapályáján. Ezután már csak egy súrlódástesztelő eszközt kellett segítségül hívni, hogy megállapítsák, hogyan viselkednek a csúszós útfelületek, amikor végiggördül rajtuk a gumiabroncs.

A tesztek alapján az a meglepő eredmény született, hogy bizonyos helyzetekben a falevelek legalább annyira csúsznak, mint a hó. „A kísérlet talán viccesnek hangzik, pedig rámutat egy fontos problémára” – mondta Eddy Kasteel, a Ford Európa fejlesztőmérnöke. “A legtöbb ember tisztában van azzal, hogy a havas úton le kell lassítani, és fokozott óvatossággal kell vezetni. A falevelekkel borított utakat viszont sokkal kevesebben hiszik veszélyesnek – holott ugyanúgy csúszhatnak.”

A csúszás mérőszáma a µ. Minél csúszósabb egy felület, annál alacsonyabb a µ értéke. A tesztek során a levelekkel borított útfelület µ-száma 0,3 és 0,4 közé esett, vagyis ugyanolyan mértékű volt, mint a behavazott utak esetében.

Ugyanezek a mérnökök fejlesztették ki a jövő hónapban piacra kerülő vadonatúj Ford Focus Active crossover “Csúszós út” üzemmódját is, amit arra terveztek, hogy javítsa a tapadást a jeges, havas vagy falevelekkel borított utakon. A rendszer rendkívül gyorsan, újra meg újra áthangolja a menetstabilizáló rendszereket, a gyorsítást és a fékezést, hogy megelőzze a jármű megcsúszását, megpördülését, vagy azt, hogy letérjen a vezető által kijelölt nyomvonalról.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
A sztráda főváros felé vezető szakaszán történt a karambol. ..
2026.09.22
Horváth Edének, a Rába egykori legendás vezérigazgatójának - akit már életében vörös báróként....
2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....