autókereskedelem

Mélységi ellenőrzés dzsungelharcossal 2. rész

2017.12.26.

Esettanulmányok azoknak, akiknek nem futja új autóra, ezért a használtak piacán próbálkoznak.

 

Lehetetlen küldetés                                                                                 A szerző felvételei

Ahogy cikkünk első részben már olvashatták, tökéletes használtkocsit venni szinte lehetetlen küldetés. Nem is kell ilyenről álmodozni, de meg kell próbálni minimalizálni a kockázatot. Erre jó a szakember, aki nem azonos a szakembernek titulált rokonnal, haverral, szomszéddal.

Rusznák András 2014-ben indította el az Autószektoron és a Facebookon is olvasható Mesél a szakértő és az Anyukám is érteni fogja című rovatokat, melyekben az elvégzett járművizsgálatok esettanulmányaiból okulhattak az Olvasók, akik azt is meg tudhatták írásaiból, hogy mire figyeljenek használtkocsi vásárláskor. 

Rusznák András: Minden esetből tanulunk, én, személy szerint bőven ötezer autót vizsgáltam át, több ügyfelünk visszajár, ami jelzi a bizalmat, és hogy megéri a csaknem 26 ezer forintos bruttó vizsgálat díj, ami elenyésző a feltárt hibák és várható javítási költségekhez képest.

Készül a saját fejleszésű festékréteg analízis program is

Mobilvizsgálat a helyszínen

A GOR-CAR csapat megalakulása óta eddig 500 autót vizsgált át, a szolgáltatás lényege, hogy a helyszínen lehet elvégezni. A normálisabb kereskedők elengedik szakszervizbe a kiválasztott használtautót, aminek mozgatásához viszont kell próbarendszám, kísérő, üzemanyag és idő, ami a kereskedő szempontjából hátrány és nem utolsó sorban kockázat, hiszen mi van, ha pont az átvizsgálásra menet történik baleset a kocsival?

A mobilvizsgálathoz elég egy kocsiemelés, mellyel láthatóvá válnak a sérülések, szivárgások, valamint a rejtett részek. Univerzális diagnosztikai műszerrel nagyon sok paramétert lehet ellenőrizni, de aprólékosan át kell vizsgálni a karosszériát és az utasteret is, például a tetőkárpitot, a gumikédereket, stb. Ötezer autó után már lehet tudni, hogy miért rugdos a pedál, vagy remeg az automata váltó.

A vizsgálat közben legalább ötven fotó készül az autóról, az illusztrált és a folyamatról digitálisan kiállított állapotlapról kiolvasható a lekérdezés összes adata, mindezt megkapja az ügyfél egy telefonszámmal együtt, hogy utólag is mindent megkérdezhessen.

Szinte bárhol elvégezhető egy alapos járművizsgálat

Tiltott telepek

Hogyan fogadják a csapatot? Általában beengedik őket mindig a telephelyre, de nem mindenütt készségesek, ami enyhébb esetben úgy nyilvánul meg, hogy megkérdőjelezik a korrekt műszeres méréseket és persze cáfolják a feltárt hibákat. Az sem ritka, hogy a rossz állapotú autót kínáló kereskedő azzal vádolja őket, hogy miattuk elvesztett egy vevőt. Ami eleve tévedés, és azt jelzi, hogy a kereskedők sokszor keverik az érdeklődőt a vevővel.

Vádolták már őket dilettantizmussal, fenyegettek bírósággal, de eddig még egyikből sem lett ügy, ám olyan díler már akadt, aki megpróbálta megvesztegetni a szakértőt...

Nem váratlanul jelennek meg, hanem bejelentkeznek, amire nyilatkozatban is kérik a vevőt, aki a formanyomtatványon jelzi, hogy értesítette a kereskedőt a várható GOR-CAR vizsgálatról. Két kereskedés már jelezte, oda nem mehetnek többet, de ez nem gond, mert ez is egyfajta minősítés. A többség nem ilyen, mert van, ahol már kávéval, letisztított autóval várják őket, szóval magára vessen, aki nem így csinálja, mert az veszt vevőt és nem a korrekt kereskedő.

Ne vegyünk zsákbamacskát!

A GOR-CAR vizsgálatnak nem az a célja, hogy rá-, vagy lebeszélje az ügyfelet, mindenki azt veszi meg, amit akar, ha valaki meg akar venni egy tízéves sportkocsit, tegye, a lényeg, hogy „Ne vegyünk zsákbamacskát!” Ez a GOR-CAR és Rusznák András filozófiája, melynek lényege, hogy a kiszemelt kocsiról az ügyfél megkapja a legtöbb hiteles információt.

„Nem mondjuk meg, hogy megvegye-e, vagy hogy milyet vegyen. Na, ezekre nem tudunk választ adni, mert ezek a vevő anyagi lehetőségétől függenek és abszolút szubjektívek. Olyan autót kell megvenni, ami iránt megvan a személyes szimpátia, amire tulajdonosa mosolyogva néz reggel, ha kilép az utcára, vagy benyit a garázsba.

Ja, és a meglévő készletből kell választani valamit…

Akkor is korrektül vizsgálunk, ha a kijelölt kocsi már új korában sem volt királymodell. Személyes rokonszenvnek, vagy ellenérzéseknek semmi helye a munkánkban."

Nincs verdikt

Mi nem vállaljuk fel a választás felelősségét, erre szolgának az Anyukám is érteni fogja, meg a szakértői cikkek. Kereskedést sem tudunk és nem is akarunk ajánlani, pedig van néhány ilyen, de meg akarjuk őrizni a számunkra mindennél fontosabb függetlenségünket. És a független szó a lényeg a vizsgálatnál is, mert mi nem mondunk verdiktet, ezért nem találnak ügyfeleink hirdetéseket, molinókat és szórólapokat az ország kereskedéseiben - még jobbakban sem - hogy velünk vizsgáltassák át a kiszemelt kocsit. Aki akar, biztosan megtalál.

Takarékos táv-vizsgálat

Sokszor megkérdezik, hogy meddig tart a vizsgálat. Általában két órát vesz igénybe egy vizsgálat és a procedúrán jelen lehet az ügyfél, általában miden második megrendelő él ezzel a lehetőséggel, ám sokan nem utaznak fel vidékről, hanem rendelnek egy táv-vizsgálatot, mert ezzel időt és költséget spórolnak meg, de az sem utolsó, hogy bíznak a csapatban. Olyan is volt már, hogy a kereskedő ajánlotta GOR-CAR-t, mert korábban saját szemlével látta, hogyan működik a rendszer, mennyire alapos ez a vizsgálat.

Megjelent olyan vád a Facebook posztok kommentjeiben, hogy lehúzzuk az autót és megijesztjük az ügyfelet, például azzal, hogy a várható költségek között felsoroljuk a féktárcsa- és betétcserét, amit néhányan indokolatlannak tartanak, mert hogy ezek kopóalkatrészek. Igaz, de nem mindegy, hogy mikor...És ugye ezek jelentős tételek, ahogy a kuplungcsere is, pláne, ha kettőstömegű lendítőkerék is társul hozzá. Ha például „körbe kell fékezni" egy autót és kuplungszettet is kell cserélni, az néhány típusnál akár félmillió forintba is belekerülhet, amiről tájékoztatni kell a megrendelőt. Mi nem húzzuk le az autót, nem veszünk részt az alkudozásban, de rávilágítunk a költséges dolgokra.

Ma már elképzelhetetlen egy járművizsgálat diagnosztikai lekérdezés nélkül

Átbőrözött kormány

Az ügyfelek fele marketing alapon, másik fele ismerős ajánlására jelentkezik, abban viszont hasonlítanak, hogy többségük érzelmi alapon választ autót. Az eladók be is vetnek minden „parasztvakító” trükköt: csillogó műszerfal, kicserélt pedálgumi, újra bőrözött kormány.

Az autóvásárlás szerelem, ami új kocsinál bejön, de használtnál nagyon kockázatos, mert a gyönyörűen lepasztázott darabon csak a felszínt nézzük még akkor is, amikor letérdelünk az imádott gép elé, miközben nem érdekes a szervizkönyv, a műszaki állapot és sok egyéb tényező.

Együtt élni a kiválasztottal

És ahogy az emberi kapcsolatokban, úgy itt is csak az együttélés alatt jövünk rá a hibákra: olajfolt a parkolóban, autópályán nagy tempónál fékezéskor félrehúzó autó. Mindezt meg lehet előzni vizsgálattal, melynél sokszor kiderül, hogy törött volt az autó, ami még nem kizáró ok, de a korábbi sérülés nagysága és a javítás minősége már meghatározó, ez is felmérhető műszeres mérésekkel és ez is fontos, mert nem egy ütközésnél nem csak a hiányzó légzsák, de a fusizott lakatosmunka is tragédiát jelenthet.

A próbaút során is sokmindenre fény derülhet, úgyhogy mindig része a vizsgálatnak

Csodagép a kétüteműek között

András 7 éves volt, amikor apja rászólt, hogy vegyen fel cipőt és kabátot, aztán irány az utca, ahol akkoriban ritka volt az igazi autócsemege. Amikor leértek a sok Trabant és Wartburg mellett állt a diplomata-kék W124-es 230E Mercedes, ami akkor érkezett a sindelfingeni gyárból. Mert hogy András papája autós szakember volt, aki akkoriban Közlekedési Műszaki Vállalatnál dolgozott, és elhozta a fia kedvéért egy kitérőre a vadiúj protokollkocsit.

Velük ment a szomszéd fiú is, aki többször is szinte megrettenve kérdezte, hogy a Tiétek? Ez az autó a tiétek?

Rusznák András: Na, ekkor eldőlt, hogy ilyen autóm lesz, akkoriban a Mercedeshez esernyő vagy kulcstartó járt, apámnak az utóbbi jutott 1987-ben. A Papa egyébként Golf-mániás volt, 2000-ben vett egy IV-es, később egy V-öst. 29 éves koromig aranyifjúként a szülők autóját használtam, de aztán megszűntek a cégautók, így kellett keresnem egyet magamnak.

Az ecset a kényes részek (karcolásmentes) portalanításához kell

Megvalósult álomautó

Szakértőként lefoglalt és lízingből leadott járművek telepén készítettem állapotfelméréseket, amikor megláttam a Mercedest, ami egy év parkolás után azonnal beindult, és amit 2010 karácsonyára sikerült is megvennem. Azóta a vételár többszörösét ráköltöttem már, de erre mindenkinek fel kell készülni, aki 10 év közeli autót akar megfelelő minőségben fenntartani. Az autó órája már 385 ezer kilométert mutat, minden gyári benne és működik. Ez az a bizonyos W210-es, vagyis a pápaszemes E-osztály, ami a gyerekkori álomautóm utódmodellje. Egy darabig biztosan nem cserélem másra, most sem, hogy gyarapodott a család.”

Élete első és eddig utolsó autójához előkotorta édesapja dobozából azt a bizonyos kulcstartót

Apropó kocsikulcs: amikor Zsigulija volt a családnak, András egyszer eltűnt a hétvégi telken. Égre-földre keresték, majd a kert előtt, a napon álló kocsiban leltek rá, szakadt róla az izzadság a mímelt autóvezetés közben, mert hiába próbálta, nem tudta letekerni az ablakot...

Zenében majdnem mindenevő

„Mindig tátott szájjal állok+ a színpad előtt, ahol fenn lenni, mindig irigylésre méltó, mert ott mindenki szépnek látszik. Óriási ázsiai találmány a karaoki, ma már két dollárért le lehet tölteni egy zenei alapot csúcsminőségben az internetről.

Szeret énekelni, 2012-ben készítette első karácsonyi felvételét, amit úgymond képeslap helyett küldött el barátainak az ünnepek alkalmából. A karácsonyi dalokból kevert YouTube videók készítése hagyománnyá vált, persze ma már stúdióban rögzítik a nótákat és alap a FULL HD minőség a videóknál. Zenében mindenevő, kivéve a death metált, és jazzt, amit könnyű játszani, de nehéz érteni. Szereti Fenyő Miklós dalait, járt társastáncra, élvezi a rockosított karácsonyi slágert, szóval mindenevő, aki élvezettel hallgatja Elton Johnt és Máté Péter Elmegyek című nagylemezét.

 

 

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....