elektromos autók

Mennyire tűzveszélyesek az elektromos autók?

2023.11.23.

Egy lítium-ion akkumulátor lángralobbanását szinte lehetetlen eloltani. Miért van ez, hogy kezelik ezt a tűzoltók és mit lehet tenni, hogy minimalizáljuk a kockázatot?

Kép: Kigyulladt, majd eloltott villanyautót helyez egy különleges, direkt akkumulátorral kapcsolatos tűzesetekre fejlesztett konténerbe a Dán Tűzoltóság

Ugyanúgy kigyulladhatnak a benzines és dízel hajtású autók, mint az elektromosak, utóbbiak mégis sokkal több figyelmet kapnak, amikor megtörténik a baj. Hogy miért van ez, azt egyszerű megérteni. Új és sokak számára ismeretlen technológiáról beszélünk a villanyautók esetében, az ismeretlentől pedig sokkal jobban félünk. Ráadásul sokan vannak, akik azzal próbálják bizonygatni az újító megoldások alkalmatlanságát, hogy püffölik, ahol csak fogást találnak rajtuk, és bizony egy tűzeset különösen kényes ügy egy villanyautó esetében. Ugyanis míg egy hagyományos, belsőégésű motoros autó eloltása mostanra rutin feladat, addig az óriási, legtöbbször lítium-ion akkumulátorokkal szerelt autókat szinte lehetetlen, legalábbis nagyon nehéz eloltani. Ráadásul a tűz megszűnése sem garantálja, hogy később nem gyulladnak ki újra bármikor. Napokkal, hetekkel később is akár.

Kép: A külső behatásoktól elzárva, saját víz ellátó rendszerrel képes elszállítani a kigyulladt villanyautót a Dán Tűzoltóság konténere egy kietlen terepre, ahol már kezelhető lesz a tűz

Az utóbbi idők aggasztó hajó katasztrófái után a hajótársaságok egyre komolyabb figyelmet fordítanak az elektromos autók szállítására, ráadásul 2022-höz képest idén 50%-kal többen kerestek rá a Google-ben, hogy Tesla akkumulátor tűz. Ugyanakkor hiába kerülnek címlapra a villanyautó tűzesetek, a valóságban nem is olyan gyakoriak, legalábbis az Autocar felmérése szerint. Az Egyesült Királyságban péládul azt mérte a Honeywell, hogy 2022 júliusa és 2023 júniusa között 239 elektromos autóhoz kapcsolható tűzeset keletkezett. Míg ez 83%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi időszakhoz hasonlítva, addig azt is figyelembe kell venni, hogy ugyanilyen arányban növekedett az elektromos autók száma a brit közutakon. Jelentésük szerint 2019-ben összesen 1898 benzines és dízel autóhoz köthető tűzeset volt, míg ez a szám csak 54 volt az elektromos autók esetében. A svéd hatóság szerint 19-szer többször hívták a tűzoltókat belsőégésű motoros autóhoz, mint villanyosokhoz.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.08
Kishaszongépjárműben másfél évtizede piacvezető itthon a Ford, de személyautókból is széles a....
2025.02.08
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett....
2025.02.08
Az Európai Bizottság jóváhagyásával az autósok immár 15 európai ország autópályáin, összesen több....
2025.02.08
Zöldmezős beruházás keretében új akkumulátoros elektromos autókat gyártó Lexus-üzem létesül Kínában....
2025.02.08
Mivel kamera rögzítette a felháborító esetet, vélhetőleg a rendőrség reakciója most sem marad majd....
2025.02.08
A sorozat történetének első kínai versenyzőjét, Csou Kuan-jüt tartalékpilótának szerződtette a....
2025.02.08
A Datahouse adatai szerint 2024 első kilenc hónapjában 107 ezer 445 új személygépkocsit és....
2025.02.08
Az M0-s autót és a 11-es főút budakalászi turbó körforgalmánál rögzítettek érdekes jeleneteket a....
2025.02.08
Az erdélyi város vezetése első Park & Ride parkolóban a belvárosinál alacsonyabb....
2025.02.08
60 év után újra az abszolút győzelmi trófeáért fog harcolni az Aston Martin Le Mansban. Nem....