közlekedésbiztonság

Motoros Fesztivál: „A szabályok azért vannak, hogy megóvjanak”

2014.07.14.

A tavalyi sikerek adta lendülettel és fontos tapasztalatokkal felvértezve július 12-én, szombaton rendezték meg második alkalommal a balmazújvárosi Motoros Fesztivált. A rendezvény sajtótájékoztatóján Tiba István, Balmazújváros polgármestere úgy nyilatkozott, minden olyan rendezvény, ami helyben van, jó reklám a városnak.

– Különösen megtisztelő, hogy egy komoly fesztivál magánvállalkozás keretében valósul meg. Igyekszünk a magunk módján támogatni, hiszen érdekünk, hogy jól sikerüljön, és jó hírünket vigyék a hozzánk érkezők határon belül és határon túl – fogalmazott Újváros első embere.

Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke, egyben a fesztivál fővédnöke elmondta, minthogy szervezetük legfőbb célja a szabályok betartatása, az ilyen alkalmak kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy találkozzanak a közlekedőkkel, noha tisztában vannak vele, nem keverhetik össze szerepüket a rendőrség közlekedésrendészeti munkájával.

– A motorosok és a kerékpárosok számára az utóbbi időben a KRESZ könnyítéseket tett, amiket a közlekedők előszeretettel értelmeznek „kitágítva” (például: menetiránnyal szemben közlekedő kerékpáros az egyirányú utcában, álló kocsisort a záróvonalat átlépve előző motoros). Ez is alátámasztja: érdemes és kell javítani a közlekedésbiztonságon, ehhez azonban módszert kell kialakítani, amivel a szabályszegéseket meg lehet előzni; egy fesztivál – mint az NKH szélesen értelmezett megjelenési lehetősége – kiváló terep ehhez – mondta Győri Gyula.

Koroknai Imre főszervező, a Koroknai Autósiskola vezetője kitért rá: a lengyelországi motoros különítmény idén dupla létszámmal kelt útra, így mintegy száz barát érkezett.

–A balmazújvárosi nem klasszikus motoros találkozó, hanem egynapos rendezvény, aminek alapvető célja javítani a közbiztonság helyzetén, hiszen tudjuk, sokan nem azért ülnek motorra, hogy A-ból B pontba eljussanak, hanem hobbiból, az alapképzés során azonban nem ismerik meg ennek a kedvtelésnek a veszélyeit, mert voltaképpen nincs rá idő. Éppen ezért belülről kell jönnie az igénynek, hogy akár vezetéstechnikai cégeken keresztül, akik profi motorosokat tudnak képezni, fejlesszék tudásukat, képességeiket. A házigazda úgy nyilatkozott, ennek érdekében vezetéstechnikai bemutatókat csempésznek a fesztivál programjainak sorába, de profi rendőrmotorosokat is hívtak, hogy hangsúlyossá váljon: partnerként kezelik a hasonló kétkerekűn közlekedőket. A látványra is építenek: kaszkadőrök mutatják be elképesztő tudásukat – természetesen motoron.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....