Fiat 500e Cabrio teszt

Nagyautós miniautó – Fiat 500e Cabrio teszt

2024.08.24.

Ha már Fiat 500, akkor legyen kabrió, de vajon legyen elektromos is? 

Vannak az autóiparban alapvető receptek, amik mindig, minden korban működtek és működni fognak. Ezeket az autókat szoktuk ikonikusnak nevezni. Amik nem csak az adott korban, de örökérvényűen betaláltak. Márpedig megfizethető, könnyen karbantartható, aprócska városi kisautóra mindig szükség lesz. Ezek közül pedig talán a leghíresebb és legsikeresebb a Fiat 500-as, aminek a múltja egészen 1957-ig visszanyúlik. Egy autóipari és kulturális ikon, amelyik mindig tudott a korral változni. Mild hybridként már teszteltük, úgy is nagyon ügyes volt, de vajon borul-e a recept, amikor átültetnek egy ilyen ikont a villanyos korszakba?

Ügyesen sakkozik ebben a követhetetlenül változó környezetben a Fiat. Noha bevezetnek új modelleket, amilyen az elektromos 500-as vagy éppen a Grande Panda, de mellettük meghagyják a régi konstrukciójú, ezért megfizethető változatokat is, hiszen nem felejtik el, hogy honnan jöttek. A Fiatot alapvetően népautói tették híressé, és tartják életben a mai napig. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lennének a friss modelljeik is összeszedettek, stílusosak. Pont azért, mert egy nagy múltú gyártóról beszélünk, aminek mindig lesz hova visszanyúlnia inspirációért, és ami hitelesen tudja viselni a színes, vidám, olaszos életérzést.

Amióta kijött az elektromos 500-as, azóta vágytam rá, hogy egyszer kézhez kaphassam. Szerintem nincs ember, aki ne vonzódna ehhez a cuki formához, ami mostantól még letisztultabb, mégis felismerhető maradt. Ügyesen játszottak az osztott fényszórókkal, bátran nyúltak a színekhez és az anyagokhoz is, és szerintem tök menő, hogy a hatchback és kabrió mellett van belőle két irányba nyíló oldalajtós változat is, amit 3+1-nek neveznek. Sokat nőtt elődjéhez képest, de 3632 mm-es hosszával még mindig egyértelműen egy miniautó kategóriájú apróság, ami egyhelyben megfordul, és mindig talál magának parkolóhelyet még a zsúfolt belvárosban is.

Ugyanakkor apró dimenzióiból odabent szinte semmit sem érzékelni. Az új elektromos változat méreteit meghazudtolóan tágas és kényelmes. Két felnőtt férfi is szellősen megfér az első sorban, és kicsi ülésmatekkal a hátsó sor is egészen használható a kisebb növésűeknek. Még az autós babaülés is befért hátra, a párom pedig mellé. Ennyit számít a dedikált, villanyos padlólemez, ami egyszerűen sokkal több játékteret ad az utastérben, kardánalagút és egyebek nélkül. Ugyanakkor éppen a padlóba ültetett akkumulátorcsomag adja az autó legnagyobb kompromisszumát is.

Nem tudom, hogy a sima ferdehátúnál is így van-e, de a nálam járt kabrió esetében szinte pont szemmagasságban volt a szélvédő teteje a túl magas üléspozíció miatt. Szerintem hosszútávon sem tudnám megszokni azt a görnyedt pozíciót, ahonnan már látni a közlekedési lámpákat is. Ráadásul annyira lehozták a visszapillantó tükröt, hogy jobbra szinte alig látni valamit az útból. Pedig 185 centimmel teljesen átlagosnak számítok, de még így is szűkösnek éreztem a kilátást. A fejtérrel nincs gond, ahogy a dombornyomott Fiat ülések is szuper kényelmesek és stílusosak, letisztultak a műszerfal vonalai.

Gyorsan és halkan nyitja le finoman fodrozódó szövet tetejét, amin nem győzik elégszer kiemelni a márka nevét. Két állásában egyszer a sofőrülés mögé nyílik, máskor pedig egészen a csomagtartóig leereszti

Másrészről viszont épp a villanyhajtásnak köszönheti, hogy kategóriáján messze túlmutat hatékonyságával és vezethetőségével. Ilyen méretben értelmezhetetlenül komfortos és sima a futóműve. Egészen nagy autós a mozgása, köszönhetően a súlytöbbletnek, de azért így sem szálltak el nagyon a tömegével, hiszen „csak” 1,3 tonna. Talán ennek is köszönhető, hogy fogyasztása is nagyon kedvezően alakult. Míg a nagy tesztátlag 12,5 kWh/100 km volt, addig volt olyan belvárosi, nem klímás dugózás, amikor mindössze 8,6 kWh/100 km-es átlaggal is megelégedett, amit eddig még egyetlen villanyautóval sem volt szerencsém elérni.

Nálam a nagy akksis, tehát 42 kWh-s, 118 lóerős változat járt, aminek gyárilag 9 másodperces 0-100-at, és 302 km-es vegyes WLTP hatótávot ígérnek. Annyi biztos, hogy egy igazi zsebrakétaként tudja akár nagyobb tempónál is megnyikkantani az abroncsait, és a tesztátlag alapján akár túl is teljesítette volna ezt az ígért hatótávot. Sajnos mi egy viszonylag színtelen konfigurációt kaptunk, szürke beltérrel, szürke felnikkel, szürke fényezéssel, de ennél csak színesebb karaktereket lehet összekonfigurálni. A mi nagy akksis, La Prima felszereltségű kabriónk jelenleg 16,5 millió forint a konfigurátor szerint, de van már 500e akár 11,5 millió forinttól.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.07
A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. segítségével Farkas Kevin a Seventytwo Artbox....
2025.02.07
Szalagkorlátnak, majd a zajvédő falnak csapódott egy tehergépjármű az M3-as autópálya Vásárosnamény....
2025.02.07
A masszív tűznek is ellenáll.   ..
2025.02.07
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai 99 gyorshajtót mértek be január ötödik hetében. ..
2025.02.06
A HangZóna mai vendége Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2025.02.06
A Volkswagen új hatékonysági mérföldkövet ért el Dél-Olaszországban, a nardói pályán: egy....
2025.02.06
Orvosi incidens történt a Lufthansa Boeing 747-8 típusú repülőgépén – írja a Bild.   ..
2025.02.06
Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között 2025 augusztusában. A....
2025.02.06
A Revuelto, az Urus SE és a Temerario díjakat kap a dizájnért, a teljesítményért és a vezetési....
2025.02.06
Lezárják a hétvégén a Lánchidat, valamint a pesti alsó rakpart Eötvös tér és a Jászai Mari tér....