BMW 5

Ne ítélkezz előre! – BMW 520d xDrive teszt

2024.01.31.

A „nagyokosok” mind megmondták, hogy az 5-ös BMW-nek lőttek. Nyilván egyikük sem vezette még, mert akkor nem beszélnének ilyen sületlenségeket.

Emlékszem, milyen elképesztően ellenséges reakciókat váltott ki, amikor leleplezték az új 5-ös BMW-t. „Na, ez is behódolt az ázsiai ízlésvilágnak, az 5-ösnek is annyi.” Nem volt ugyanis nehéz észrevenni, hogy a BMW alap bástyái közül egy újabb esett áldozatául a bajorok új formavilágának, amit a nagy vesékkel és elnagyolt, gyakran össze nem illő formákkal sokan az ázsiai befolyásnak tulajdonítanak. Tény, hogy hatalmas felvásárló piacként, sok szempontból valóban a kínai érdek és ízlés mozgatja az autóipart, ugyanakkor a G60-as 5-ös sorozat a legjobb példa rá, hogy miért nem szabad elhamarkodottan, az előzetes fotók alapján ítélkezni.

Úgy tűnik, hogy a komment szekciókban folyó harc mindenkit érdekel, csak épp a márkatársakat nem. Széles mosollyal engedtek maguk elé minden kereszteződésben, hajtsanak éppen E34-et vagy az előző G30-at. Ez az a bennfentes cinkosság, ami továbbra is lenyűgöz a BMW-sekben. Ők ugyanis valószínűleg pontosan értik, hogy az új ötös egyszerűen nem lehet rossz. És én pontosan ezért kértem el azonnal az 520d tesztautót. Kíváncsi voltam, hogy a kényszeredett villanyos átállás, az ezzel járó olcsósítás és komplexitás csökkentés, valamint a keleti orientáció megeszi-e az ötöst. Nézzen ki akárhogy, csak legyen jó vezetni!

Nos, mindenkit megnyugtatok, köztük magamat is: az új 5-öst elképesztően jó élmény vezetni! Semmit se érezni a korszakban uralkodó semleges, összhangmentes, elhamarkodott esetlenségből. El sem tudom mondani, hogy mekkora felüdülés volt egy konkurens márka villany-SUV-ja után beülni egy nagybetűs autó volánja mögé. Amikor minden azonnal a helyén van a bőr illattal belengett utastérben, amikor az első kormánymozdulattól érzed, hogy ez bizony grammra ki van mérve. Laposan, stabilan, kiszámíthatóan, magabiztosan, és mindenekelőtt döbbenetesen finoman közlekedik az első pillanattól kezdve.

Ugyanúgy ott van benne a fenség és csibészség utánozhatatlan kombinációja, amitől 5-ös egy 5-ös. Egy szinttel a föld felett közlekedsz, mégis érzed az út minden rezdülését. Hiába 1,8 tonna, mégis képes minden mozdulatodra azonnal reagálni. Persze a 3-ashoz képest egy lépéssel nagyobb távolságot tart a sofőrtől, de ez így is van rendjén. Egy ötöstől pont azt várnánk, hogy a hajtáslánc finoman megbújjon a háttérben. Csak hidegen, akkor is csak rövid ideig tudatja velünk, hogy amúgy egy dízel dolgozik a hosszan elnyújtott orrában. Egyetlen váltást sem érezni, miközben a futómű felől sem érkezik egy rezzenés sem, az összkerékkormányzás pedig pillanatok alatt irányba teszik a legszűkebb fordulókban is.

Nálam a jelenleg elérhető egyetlen dízelével, a 2,0 literes, négyhengeres, 197 lovas motorral járt. Azért összkerékhajtással párosítva, hogy meg legyen benne az extra stabilitás és kontroll, ami kell a fenséges vezetési élményhez. Először csodálkoztam, hogy egy alapmotorral állították be a tesztparkba, de rá kellett jönnöm, hogy pont azért merték meglépni, mert még ezzel is döbbenetesen finom és könnyed az új 5-ös. Kellően erős és kulturált. Mindig van erőtartaléka, noha olyan térugrásra nem alkalmas, mint a nagy motoros társai. Cserébe fogyasztása is kedvező: míg sűrű városban azért könnyedén felcsúszott akár 9 liter fölé is a fogyasztása, addig autópályán ugyanilyen könnyedén kúszott le egészen 6,6 literes átlagig.

Nem kérdés tehát, hogy ezzel a hajtáslánccal az autópályákra szánták, ahol nem kell kétszer elküldeni senkit a belső sávból, de még egyszer sem. Leginkább magától lehúzódik mindenki a diszkréten körbevilágított, óriási vesék elől, még azelőtt, hogy elkezdene lassítani az adaptív tempomat. Ha a 3-asra azt mondtam, hogy csak mi tudjuk, hogy mennyire jó vezetni, akkor az 5-ös ezt büszkén közvetíti a világ felé is. Most először lépi át az ötméteres hosszt, mégsem unalmas egyetlen centije sem. Egy hete még magam sem gondoltam volna, hogy ezt írom, de ennyit számít a személyes találkozó. És persze a jól összeválogatott konfiguráció.

Orra karcos, sportos, miközben a hátulja letisztult és árasztja magából a luxust. Ahogy megcsillant a nap fotózás közben a C-oszlopon, a hokiütőbe dombornyomott ötössel, nem bírtam betelni vele. Hogy lehet valami ennyire finomra csiszolt ékszer? Azt hiszem, hogy a 8-as óta érzi igazán a tetővonalakkal való játékot a BMW. Így M Sport csomaggal, mélyezüst fényezéssel és 20-colos felnikkel egy kellemes egységet alkotott az egész autó. Pedig hosszú, tényleg az. Egyetlen budapesti parkolóban sem fér el kényelmesen, és a motorterében körülbelül még egyszer elférne az a négyhengeres dízel.

Várjunk! Írtam én bármi negatívat erről az autóról? Visszaolvastam: nem! Azért, mert nem tudok. Jelenlegi konfigurátora szerint 24,1 millió forintról indít a BMW 520d, míg az összkerékhajtás kb. további 1,1 millió forint. A mi tesztautónk már 30 millió forint fölé volt konfigurálva, de nem volt semmi, amit kihagytam volna belőle. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a tisztán elektromos i5-ös mennyit örököl majd ebből az összhangból. Abba meg bele sem merek gondolni, hogy milyen földrengést fog majd rendezni egy öt méter feletti esetleges M Competition verzió, de van egy olyan érzésem, hogy ez az 520d hajtáslánc a legfinomabbak közül való lesz ennél a generációnál.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....