szakszervezet

A négynapos munkahét bevezetését javasolja a német IG Metall

2020.08.19.

- A négynapos munkahét bevezetésével előzné meg a tömeges munkahelyvesztést a német feldolgozóiparban az IG Metall szakszervezet elnöke. Egyeztetések folynak a Daimlernél, a ZF-nél és a Boschnál is.

A 2,3 millió alkalmazottat képviselő legnagyobb németországi szakszervezet első embere Jörg Hofmann a Süddeutsche Zeitung című lapnak adott interjúban elmondta, hogy jelenleg rövidített munkaidőről folynak egyeztetések egyebek között a Daimler, a ZF és a Bosch autóipari vállalatnál. Véleménye szerint a négynapos munkahét bevezetése épp a megfelelő válasz lenne az autóiparban zajló strukturális átalakulásra, mivel lehetővé tenné a munkahelyek megőrzését a leépítések helyett. A későbbiekben pedig a tapasztalatok alapján a fémipari, elektronikai és villamosgép-ipari ágazatok vállalatai is átvehetnék a munkahelyek megőrzésének ezt a módját. 

Az IG Metall szakszervezet elnöke nem látja akadályát annak sem, hogy a munkaidő csökkentése a bér kiegészítésével történjen meg, hiszen "a munkaadóknak is érdekükben áll a munkaidőt rövidíteni a dolgozók elbocsátása helyett, mert ezáltal biztosítani tudják maguk számára a szükséges szakembergárdát, és egyúttal megszabadulnak a tömeges elbocsátások anyagi terheitől". A kormánytól az eddiginél nagyobb erőfeszítést vár az IG Metall elnöke a koronavírus-válság következményeinek kezelésére.

- A munkahelyek megtartása érdekében 24 hónapra kellene meghosszabbítani a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását - mondta. Hozzátette, hogy a nyaralási szezon végeztével újra kell értékelni a helyzetet, de véleménye szerint "a kormánynak igazítania kell majd a konjunktúraprogramon".

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....