rendszám

NFM: utólag is igazolható lesz a külföldi rendszámhasználat

2013.12.12.

Kisebb bírság megfizetése mellett utólag is igazolhatják az autósok külföldi rendszámú járművük magyarországi használatának jogszerűségét, a tervezett módosítás szerint 30 ezer forintos bírság megfizetése mellett 8 napon belül pótolható lesz a jogosultság igazolása - tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a kapcsolódó kormányrendelet közeljövőben hatályba lépő módosítása a felmerült kifogásokat másfél hónapon belül a követelmények jelentős enyhítése nélkül, visszatartó erejüket megőrizve rendezi.

Az Európai Bíróság november eleji végzésében hiányolta a jogszerű használatot igazoló iratok utólagos bemutatásának lehetőségét. A testület ezzel összefüggésben vitatta a kiszabott bírság mértékének indokoltságát is.

A közlemény kiemeli: a szabályozás kiegészítésével a járművezető a jogosultság helyszíni ellenőrzésen elmulasztott igazolását az eljáró hatóságnál nyolc napon belül pótolhatja, és az egyébként legalább 200 ezer forintos bírság helyett a kisebb súlyú szabálysértésért sokkal kevesebbet, 30 ezer forintot kell megfizetnie.

Az új előírás a közeljövőben várható kihirdetést követő napon lép hatályba, és kizárólag az ezután induló eljárásokban alkalmazható. A külföldi rendszámok korábbi években jellemzően adóelkerülési célokból elterjedt használatát szigorú keretek közé szorító rendelkezések minden egyéb tekintetben változatlanul érvényben maradnak - közölte az NFM.

Egy kapcsolódó módosítás februártól a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitányt is kijelöli a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések elbírálására. A felhatalmazás alapján a közigazgatási hatósági eljárások hatékonyabb kezelése, az egyenletesebb munkaterhelés érdekében egy új első fokú közigazgatási hatósági szervezeti elemet hoznak létre a keleti országrészben, Vásárosnamény székhellyel.

A Dunántúlon elkövetett szabálysértésekben továbbra is a szombathelyi központú Vas megyei szerv jár majd el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....