hiperautó

Nincs esély ellene: itt az 1600 lóerős svéd hipersportautó szériaváltozata

2021.07.16.

A világ legerősebb benzinmotoros autója a Koenigsegg Jesko.

Két évvel a Genfi Autószalonra időzített világpremier után végre a végleges, szériaérett változata is bemutatkozott a Jeskónak. Mindössze 125 példány gyártását tervezi a Koenigsegg a kibővített, 10 ezer négyzetméteres gyárában, az autók ára adók nélkül is 970 millió forint lesz.

Az Agera utódját egy ikerturbós, ötliteres, alumínium V8-as motor mozgatja, amely normál 95-ös benzinnel 1280, E85-tel (etanol) viszont 1600 lóerőt képes leadni, utóbbi esetben a nyomaték 1600 Nm. Mivel az autó tömege mindössze 1400 kg, egy lóerőnek egy kilónál kevesebbet kell mozgatnia, még a sofőrrel együtt is.

A teljesen új alapokra épített Jesko több mint 1000 kg leszorítóerőt tud termelni, az Absolut nevű csúcsváltozatának a végsebessége állítólag több mint 480 km/h lesz. De talán még a motornál is figyelemreméltóbb a kilencfokozatú, hét nedves, többtárcsás kuplungot tartalmazó sebességváltó, amely mindössze 90 kg-ot nyom, és egy váltáshoz csak 20 ezredmásodpercre van szüksége, ami rekord az utcai autók között.

További érdekesség a kormányon lévő kijelző, amely a kormány elfordításakor is mindig vízszintesen írja ki a vezető számára az információkat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....