Honda

Nyáron is szárnyalt a Honda

2016.10.23.

A főbb autógyártók közül továbbra is a Honda növekszik leggyorsabban az európai piacon - derült ki, miután a járműipari szereplőket tömörítő ACEA közzétette a 2016 első kilenc hónapjára vonatkozó értékesítési adatokat.

Az EU és az EFTA országaiban 127 655 új Honda talált gazdára szeptember végéig, ami 27,5 százalékos növekedést jelent 2015 azonos időszakához mérten. Ez főként a HR-V visszatérésének volt köszönhető, hiszen a szabadidő-autóból eddig 28 213 példányt helyeztek forgalomba, de jól teljesített a Jazz is, tekintve, hogy szeptember végéig 24,4 százalékkal több fogyott belőle, mint tavaly ugyanebben a periódusban. A szupermini elképesztően közkedvelt például Olaszországban, a helyi kereskedések 146,4 (!) százalékos keresletbővülést mértek a vizsgált időtartamban. A Civic-paletta sikere (+4,9%) szintén sokat nyom a latban, különösképp, hogy az új Type R iránt is óriási az érdeklődés.

A Honda mind az öt főbb európai piacon (Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolország) szárnyal, Olaszországban például 118,3 százalékos növekedést regisztrálhatott a márka, így a Honda harmadik legnagyobb európai piacává lépett elő. Mindemellett jól teljesítenek a többiek is, tudniillik Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Finnország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Portugália, Svájc és Szlovákia területén több mint 30 százalékkal fogyott több Honda.

Jean-Marc Streng, a Honda Motor Europe autós üzletágának vezetője elmondta: „Örömmel tölt el bennünket, hogy a legtöbb piacon szép számmal fogynak modelljeink. A célunk, hogy idén átlépjük a 160.000 autós határt, jövőre pedig tovább növekedjünk. Ez utóbbiban alighanem nagy segítségünkre lesz az új, Európában gyártott ötajtós Civic, melynek forgalmazása 2017 elején indul.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....