automatizált vezetés

Önvezető Audival érkezett Daniel Brühl a Berlinaléra

2016.02.21.

A sofőr nélküli A8-as elment a színészért, és elvitte a filmjének premierjére, a berlini filmfesztiválra.

Az Audi már sokadszor ad ízelítőt önvezető technológiájából. A Berlinalén egy automatizált vezetésre képes A8 L W12 luxuslimuzint küldött el a Rush című filmben Niki Laudát alakító színészért, Daniel Brühlért. A jármű felvette a színészt és partnerét a hoteljüknél, majd a vörös szőnyeges bevonulás helyszínére szállította őket, emberi sofőr nélkül.

Az autó folyamatosan összehasonlította a kamerák, szenzorok és lézerek által valós időben gyűjtött információkat az előre, nagy precizitással betáplált útvonallal, és szinkronizálta az adatokat egymással. Ez biztonságos utazás tett lehetővé a pár számára, és egy látványos bevonulást.

A 2017-ben érkező új A8-asban már benne lesz az önvezető technológia, amely képessé teszi az Audi zászlóshajóját arra, hogy önállóan vezessen autópályán és gyorsforgalmi utakon, és dugóban is. A felhő alapú rendszerben az autó folyamatosan kommunikál majd a vezérlő számítógéppel, és frissítéseket két majd az útvonalához. Ez a technológia azt is lehetővé teszi a Volkswagen-konszern autói számára, hogy egymással kommunikáljanak, információkat szerezzenek egymástól az út állapotáról és a forgalom alakulásáról.

 

"A fejlesztés alatt álló önvezető rendszerünket minden körülményre felkészítjük. Már bebizonyítottuk, hogy az önvezető autónk helyt állt a versenypályán, és országúton is. Most a Berlinalén az is kiderült, hogy komplex városi forgalomban sem vallott szégyent” – nyilatkozta Stefan Knirsch, az Audi technikai fejlesztésekért felelős vezetője.

Az Audi első nagy dobása azt volt, amikor 2010-ben egy önvezető TT teljesítette a Pikes Peak útvonalát. 2014-ben egy RS7 versenytempóban száguldott végig vezető nélkül a Hockenheimringen. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....