Pirelli

A Pirelli 2028-ig hivatalosan is a Forma-1 gumibeszállítója marad

2026.06.16.

A Pirelli marad a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság kizárólagos gumibeszállítója 2028-ig, mivel a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) érvényesítette a jelenleg érvényes szerződésben lévő opciót és megegyezett erről az F1 irányítóival és az olasz abroncsgyártóval.

A Forma-1 múlt heti közleménye szerint a Pirelli az autósport elitkategóriájának betétsorozataiban, így a Forma-2-ben, a Forma-3-ban és az F1 akadémia elnevezésű szériában is marad a 2028-as világbajnoki idény végéig.

Az olasz gumigyártó először az F1 történetének első, 1950-es szezonjában volt jelen a versenysorozatban, jelenlegi kizárólagossága pedig 2011 óta tart.

"Közös múltunk és együttműködésünk is hihetetlen a Pirellivel, amelynek műszaki zsenialitására, valamint a teljesítményre, az innovációra és a fenntarthatóságra való összpontosítására évek óta támaszkodunk. A felsoroltak miatt is örülök, hogy az FIA és mi is folytatjuk ezt a kapcsolatot további egy évig" - idézte a közlemény Stefano Domenicalit, az F1 elnök-vezérigazgatóját.

"Ez a szerződéshosszabbítás stabilitást biztosít a világbajnokság számára, egyben tükrözi az FIA, az F1 és a Pirelli között lévő szoros együttműködést. Továbbra is közösen dolgozunk az innovatív megoldások előmozdításán, valamint támogatjuk az izgalmas versenyzést a pilóták, a csapatok és a szurkolók számára is világszerte" - jelentette ki Mohammed ben-Szulajem, az FIA elnöke.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....