autósport

Ralikrossz Eb - Szabó Krisztián dobogóra állt első Eb-futamán

2014.09.29.

Az autókrosszban Európa-bajnok Szabó Krisztián minden idők legjobb magyar eredményét érte el pályafutása első ralikrossz Eb-futamán, amelynek során a Super1600-as kategóriában harmadikként zárt.

A 22 éves versenyző menedzsmentjének vasárnapi tájékoztatása szerint Szabó egy cseh csapattól bérelt Skoda Fabiával teljesítette karrierje első ralikrossz Eb-futamát Olaszországban, és ez volt egyben a második olyan versenye, amelyen zárt karosszériás autóval indult.
    

A tavaly a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által az Év autóversenyzőjének választott Szabó Krisztián kétszer volt junior, egyszer - éppen tavaly - pedig felnőtt Európa-bajnok autókrosszban, amelyben nyitott karosszériás járművel győzött a Buggy1600-as kategóriában.

"Álomszerű volt ez a hétvége, és nagyon boldog vagyok, hogy így sikerült a ralikrosszos bemutatkozásom" - jelentette ki Szabó, aki már az év elején jelezte, tervezi a kategóriaváltást, és néhány éven belül teljes szezont szeretne futni a ralikrossz Eb-n.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..