Red Bull

Red Bull Air Race - Besenyeinek nőttek az esélyei új gépével

2015.06.29.

– Besenyi Péter új géppel készül a hétvégi Red Bull Air Race-re, ennek köszönhetően véleménye szerint az esélyei is megnőttek. A műrepülő-világbajnok pilóta hétfőn a Hungaroringen tartott sajtótájékoztatót, amelynek "felvezetéseként" új gépével, az Edge 540-essel landolt a mogyoródi versenypálya célegyenesében.

Besenyei Péter elmondta, az elmúlt két évben egy magyar fejlesztésű géppel, a Corvus Racerrel repült, amely ugyan a legszebb volt a mezőnyben, de a szűk fordulókban rendre bukott néhány másodpercet, emiatt nem tudott a győzelemért harcolni.

– Remélem, ennek az időszaknak vége, hiszen itt van az Edge 540-es legújabb verziója. A szűk fordulókban egyszerűen remek. A kormány kemény, a fülke kicsit szűk, alig férek bele, de végül is ez egy versenygép, nem arra tervezték, hogy komfortos legyen. Ami az eredményt illeti, nyilván botorság lenne kijelenteni, hogy nyerni akarunk, mert a többiek is rutinos és jó pilóták, de az esélyeink megnőttek – mondta Besenyi Péter.


Gyulay Zsolt, a promóter Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a Forma–1-es Magyar Nagydíj mellett az Air Race a másik olyan technikai sportrendezvény, amely imázs és reklámérték szempontjából nagyon sokat hoz az országnak, éppen ezért volt fontos, hogy 2009 után visszatérjen a sorozatba a budapesti állomás. – Nagy összefogással és komoly kormányhatározattal sikerült megteremteni a hátterét annak, hogy a levegő Formula–1-ének is titulált sorozatot három évig megrendezhetjük – mondta Gyulay Zsolt, aki hozzátette, legalább félmillió embert várnak a Duna két partjára.

A kísérőprogramokkal kapcsolatban Gerst Péter, a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke elmondta, Magyarországra érkezik a Flying Bulls számos különféle géppel, az egyik legnagyobb újdonságot azonban az Amerikai Légierő négy A10-es gépe jelenti majd. Ez az a típus, amelyet varacskos disznónak is becéznek, s ilyet még nem láttak eddig egyetlen rendezvényen sem a Duna fölött. Lippai Péter ezredes, az MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj parancsnoka megjegyezte, műszaki alakulataik egy harmincperces dinamikus bemutatóval készülnek helikopterekkel, vadászrepülőkkel.


– A gyors reagálású katonák és a különleges mentő katonák a tűzszerészet katonáival együttműködve egy kisebb hadműveletet hajtanak végre a Dunán szombaton és vasárnap is: egy úgynevezett ellenséges hajót vesznek majd birtokba, amely akciót a helikopterek fedeznek – nyilatkozta Lippai Péter. Legutóbb, vagyis 2009-ben 650 ezer néző figyelte a felfújható kapuk között zajló száguldást, idén is legalább ötszázezer szurkolót várnak a programra, de legszívesebben megcéloznák a hat évvel ezelőtti nézőszámot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Fokozott közúti ellenőrzésekre, kiemelt rendőri jelenlétre és célzott balesetmegelőző....
2026.07.03
 A Porsche fontolgatja a Cayenne gyártásának áthelyezését – írja az orf.at.   ..
2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....