elektomos autó

Sikeres az e-autók támogatására kiírt pályázat, nőhet az 5 milliárdos keret

2020.07.07.
A kiírás sikeres volt, 1721 kérelem érkezett, így a pályázatot röviddel a megnyitás után már be is kellett zárni.  
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő felragasztja egy autóra az elektromobilitási támogatással vásárolt járművekre felhelyezendő matricát
 
A klímavédelmet és a gazdaságfejlesztést együtt kell érvényre juttatni, a kettő egyszerre határozza meg a válságkezelés irányát - hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az e-járművek vásárlását támogató pályázat sajtótájékoztatóján. Kaderják Péter az ITM májusban megjelent kiírását is azzal indokolta, hogy az elektromos autók terjedése a gazdasági és a környezetvédelmi szempontoknak egyaránt megfelel. 
 
A pályázók fele magánszemély, és 96 százaléka 11 millió forint alatti, vagyis magasabb támogatásban részesülő járművet szeretne. Kaderják Péter szerint az eredmény megfelel az ITM várakozásának, hiszen a pályázati feltételek is az olcsóbb autók térnyerését támogatták, hogy minél többen jussanak környezetkímélő autókhoz.
A kiíráshoz a piac is igazodott, a kezdethez képest a kétszeresére nőtt a belföldi kínálatban 11 millió forint alatti típusok száma - jegyezte meg az államtitkár.  A döntésről jövő hétfőig értesítik a pályázókat, a támogatói okiratok várhatóan július 20-ig érkeznek meg az érintettekhez. 
 
Az ITM mérlegeli a 5 milliárd forintos keret emelését, és támogatni tervezi az elektromos hajtású kerékpárok vásárlását, valamint a közösségi közlekedés zöldítését - ismertette Kaderják Péter.  
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a rendezvény alkalmából üdvözölte, hogy a pályázat sikere felülmúlta a várakozásokat. Ennél is jelentősebb eredménynek tartja ugyanakkor, hogy sok más kormányzati intézkedés és pályázat támogatja a környezet védelmét. Az egyszer használatos műanyagok tilalma, vagy az újrahasznosítás kiterjesztése is bizonyítja, hogy a kormány határozott célokat tűzött ki a fenntarthatóság érdekében - tette hozzá. 
 
MTI/Bruzák Noémi

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....
2026.08.11
Rendkívül kedvező eredményekkel zárultak a Nilu27 új fejlesztésű erőforrásának első próbapadi....