Ssangyong Motor Company

Ssangyong Tivoli – Díjak és elismerések hazai pályán

2015.08.30.

Az impozáns külsejű dél-koreai modell igencsak levette a lábáról az európai közönséget. Most azonban a hazai pályán elért eredményeivel jelzi, hogy a külcsínyén túl is vannak érdemei.

A Ssangyong Tivoli a 2015 első felében tesztelt összes új modell közül a legjobb eredményt érte el a KCNAP (Korean New Car Assesment Program, az EuroNCAP koreai megfelelője) töréstesztjén. A Tivoli a maximálisan elérhető 100-ból 91,9 pontot szerzett, mellyel olyan neves versenytársakat szorított maga mögé, mit az BMW X3, a Hyundai Tucson vagy a Kia Soul.

A kiváló eredmény elsősorban a Tivoli karosszériájának közel 72 százalékát adó nagy szilárdságú acél nyújtotta merevségnek, illetve a gazdag aktív és passzív biztonsági felszereléseknek köszönhető.

A Tivoli frissen bemutatott dízel változata júliusban nyerte el a Koreai Fogyasztóvédelmi Társaság és a Koreai Kereskedelmi, Ipari és Energetikai Minisztérium által immár 19. alkalommal szervezett Energy Winner Awards rendezvény nagydíját az „Alacsony CO2 kibocsátás” kategóriában.

A megtisztelő elismerés annak szól, hogy a Tivoli vadonatúj fejlesztésű, 1.6 literes dízel motorral szerelt változata a kategóriájában kimagaslóan nyomatékos (300 Nm csúcsnyomaték már 1500-as fordulattól) motorja ellenére mind a CO2 kibocsátás (akár 109 g/km), mind a vegyes fogyasztás (4,2 l/100km) tekintetében a leginkább környezetkímélő járművek közé tartozik.

2015 áprilisában a Tivoli elnyerte a Koreai Ergonómiai Társaság által immár 15. alkalommal megrendezett Ergonómiai Dizájn Verseny Nagydíját

A versenyen a Tivoli kiváló kényelmet és tartást biztosító, egyedi kialakítású üléseit díjazták. A Tivoli ülései a maximális komfort érdekében különböző sűrűségű töméssel és Pullmaflex rugórendszerrel készülnek, így hosszú távon is pihentető utazást, élesebb kanyarokban pedig kiváló oldaltartást adnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....