Mercedes

Stílusos versenyautó koncepció a Mercedestől

2019.09.22.

Minimalista, mégis a legapróbb részletekig átgondolt és kidolgozott tanulmányautót készített a Mercedes, hogy a világ arcába nyomja dicső múltját, jelenét, és jövőjét egyszerre.

Egyedülálló koncepcióval készült a Mercedes-Benz az idei Design Essentials szakmai kiállításra. Olyannyira egyedülálló, hogy mindössze ez az egy darab fog készülni belőle. Úgy nevezik, hogy Vision Mercedes Simplex, és egy meglehetősen retro vonalat céloztak meg vele. Egy olyat, amilyet csak egy olyan nagy múltú autógyár enged meg magának, és képes életre hívni hitelesen, mint a Mercedes-Benz. Jelen esetben ugyanis az 1901-ben készült Mercedes 35 PS-t használták fel inspirációnak, ami domináns szereplője volt az akkori versenyvilágnak.

A német autógyár szerint akkoriban az első modern autónak nevezték, ezért úgy gondolták, hogy ők is belevisznek egy csavart, és ezen gondolat mentén, a mai értelemben vett modern technikával párosítják a régi vonalakat. Így történt, hogy az első hűtőrácsot digitális kijelzőre cserélték, míg a hajtást négy villanymotor biztosítja, amiket a szabadon forgó kerekekbe integráltak. Szélvédő nincs, csupán stílusos kvarcóra középen. Egy valódi stílus csomag, amilyet csak a Mercedes képes előállítani.



 

Forrás: 
Mercedes-Benz

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....