Ford Transit

Tizenhárom millió vásárló nem tévedhet: 60 éves a Ford Transit

2025.11.12.

A Ford évtizedek óta erős kishaszonjárműben és elég régen kezdte: már 60 éves a Ford Transit. 1965 augusztus 9 óta átlagosan két és fél percenként talált gazdára egy új autó.                                                                                                          

Jó hangulatú, tesztvezetésekkel gazdagított sajtóeseményen ünnepelte a Transit 60. születésnapját a Ford Magyarország november első felében a Driving Camp pályáján. Házigazdaként Lajtner Tamás, a márka kommunikációs és közönségkapcsolati vezetője köszöntötte a szép számban megjelent újságírókat és elmondta, 1965. augusztus 9-én gördült le a gyártósorról az első Ford Transit.

Idén augusztusban  Angliában a születésnap tiszteletére nagyszabású fesztivált rendeztek, 201 Transit haladt egy konvojban, ami Guinness rekord lett, mint a világ legnagyobb furgonos felvonulása. Az elmúlt 60 évben több mint 13 millió kelt el a modellből, kevesebb, mint két és fél percenként talált új gazdára egy Transit a világon. Minden nap, 0-24 órában. Tavaly csak Európában 2 percenként adott el egy modellt a márka ebből a haszonjárműből.

Egy játékba is bevonták az újságírókat, okostelefonjuk segítségével kellett válaszolni hat, Transittal kapcsolatos kérdésre. E sorok írója ebből csak kettőt találta el, igaz a hibátlanok a Ford csapatából kerültek ki és csak a harmadik legjobb lett egy külsős, vagyis kolléga. Jó, de ki gondolhatta, hogy a London környéki Barking College diákjaiból 48 tudott bezsúfolódni egy Transit kisbuszba. Azóta, sokan próbálták megdönteni ezt a rekordot, de a közelébe sem jutottak.

Lajtner Tamás

Számomra a legérdekesebb eltalálandó kérdés az volt, hogy a hetvenes évek elején Anglia legkörözöttebb áruszállítójának bizonyult a Ford Transit, a bankrablók 95 százaléka menekült vele. A Scotland Yard szóvivője 1972-ben így fogalmazott: „Az autó teljesítménye és az 1,75 tonnás teherbírás révén a Transit tényleg tökéletes menekülőautó…” Természetesen más, rendes foglalkozásokban, a pékeknél vagy az asztalosoknál például messze nem volt ilyen magas a használati arány. 

A Transit kategóriájában 11 éve töretlenül piacvezető Európában, és 16 esztendeje első Magyarországon. Ez persze nem lenne így szakértő márkakereskedői hálózat nélkül, 28 értékesítési pont, 20 Transit centrum és 46 szerviz pont áll az ügyfelek rendelkezésére.

Gálócsy Miklós márkamenedzser röviden beszélt a felhasználói szokásokról, ebből kiderült, hogy a Transit tulajdonosok 46 százaléka csak 50-100 kilométert tesz meg naponta, 86 százalékuk pedig 250 kilométernél kevesebbet autózik egy nap. Mindezt azért hangsúlyozza a Ford, hogy elektromos haszonjárműveit nem hatótáv rekorder autónak tervezi, hanem a felhasználói igényekhez igazítja, hogy a kelleténél nagyobb akkumulátor miatt ne cipeljen felesleges kilókat a Transit. Igaz ez a tölthető hibrid és a teljesen elektromos modellekre is. És persze fontos az is, hogy ne csökkenjen a hasznos teherbírás.

A prezentáció diái végigvezettek a modelleken, ebből én önkényesen a E-Transitot (5,7-15,1 m3) emelném ki. Indulása óta ez a legtöbbet eladott 2 tonnás BEV modell, idén 20 százalék feletti a részesedése az Európai Unióban. Itthon még erősebb, minden negyedik  eladott autó Ford Transit a 2 tonnás elektromos szegmensben. Kétféle akkupakkja 68 és 89kWh, DC töltővel 28-37 perc alatt tölthető az akkumulátor 10-ről 80 százalékra. Az elektromos hajtás akár 2,5-szeres teljesítményt és 30%-kal nagyobb nyomatékot tud a dízelhez képest. Kínálnak belőle egyebek között duplakabinos vant és szimplakabinos alvázat, de egyedülálló, 14/15 személyes buszt is.

Ágó Béla

A műszaki érdekességekről a 2003 óta a Fordnál dolgozó Ágó Béla beszélt, és meg is lepte a hallgatóságot azzal, hogy valószínűleg mindenki közül ő vezetett először elektromos autót. Villanyszerelő édesapja egy pedálos Moszkvicsot – ami nem Moszkvics volt, csak így emlegették – alakított át elektromos hajtásúra, amit Béluska nagy szeretettel használt. Így aztán már kiskorában megismerkedett a hatótávpara érzésével.

Magyarázta az akkumulátorokat, hogy a Standard Range 68 kWh nettó kapacitás 76,7 bruttót jelent, ami 13% biztonság, ugyanez a Extended Range változatnál 89, illetve 115 kWh, ami több min 29 százalékos biztonság. Beszélt a Ford Pro átalakításokról és arról, hogy ebben sok támogatást tud adni a márka. Az úgynevezett Special Vehicles-ben, a jármű-átalakításokhoz szükséges összes átalakítói-erőforrás és információ megtalálható. Hozzáférhetők a technikai dokumentációk és kiválaszthatók az átalakítás követelményeinek megfelelő ideális megoldások.

Az illendőnél nem hosszabbra nyúló prezentációk után Csörgő László instruktori eligazítása következett, aminek lényege az volt, a két csapatra osztott újságírók figyeljenek a rádióban hallható utasításokra, s vezessenek óvatosan. Az elektrifikált Transit modellcsalád 12 tesztautója sorakozott fel a pályán. Különböző méretkategóriában és tengelytávval, többféle hajtáslánccal szerelt személy- és áruszállító modelleket próbálhattunk ki a vezetéstechnika pályán.

Egészen pontosan 2 x E-Transit Courier, 1 x E-Tourneo Courier, 2 x Transit Connect PHEV, 1 x Tourneo Connect PHEV, 3 x Tourneo Custom PHEV, 2 x E-Transit Custom, 1 x E-Tourneo Custom modell állt a rendelkezésünkre. A mi csapatunk a körözéssel kezdte, hat modell állt rendelkezésünkre, elvileg mindegyikbe két újságíró került volna. A gyakorlatban az utolsó kettőbe csak egy-egy maradt, én a legutolsó, nem mellékesen a legnagyobb felépítményű Transitban foglaltam helyet.

Így azután pontosan 24 kört tettem meg a pályán, dupla annyit, mint a párban ülők, mert amikor a csere következett, magamat váltottam. Minden modellnél volt egy bemelegítő kör, majd a másodikban már rendesen nyomta a gázt a felvezető autóba ülő instruktor. Majd jött a sofőrcsere és újra egy lassabb, majd egy gyorsabb kör.

A gyors körök természetesen messze nem voltak olyan izzasztóak, félelmetesek, mint amikor a Ford Mustangokkal köröztünk ugyanitt, és nem bírtam tartani a tempót az időnként versenyző, és fele annyi idős kollégákkal. Most nem szólt rám az instruktor, hogy miért marad le az utolsó autó.  Egy etap után, autót cseréltünk, mindenki az eggyel előtte haladóba ült, míg az instruktor mögötti kollégák mindig a leghátsóra váltottak.

Bevallom a 24 kör elég is volt, ehhez képest kikapcsolódásnak tűnt és némileg izgalmasabb is volt a második feladatsor. A vizes/csúszós burkolatú pályán rántópad húzta ki hirtelen a Transit hátsó tengelyét, nem volt könnyű gyors kormányzással újra egyenesbe hozni az autót. Ha a megadott 45 kilométer/óra körüli sebességgel értem a rántópadra, viszonylag simán sikerült egyenesbe hoznom a kocsit, ha gyorsabb voltam, már nehezebbnek bizonyult a manőver.

Ezt a feladatot a második etapban úgy nehezítették, hogy a rántópad után nem sokkal hirtelen felemelkedett egy vízfüggöny, azt kellett volna nem eltalálni. Elsőre és másodikra mérsékelt tempóval sikerült is, de a harmadiknál váratlanul jött egy piruett, 360 fokban megfordult alattam a Transit. Gond, vészhelyzet nem volt, csak elég rosszul nézett ki. Ebben a mutatványban az is szerepet játszhatott, hogy időközben autót cseréltem és az újabb már máshogy viselkedett, mint amit az elsőtől megszoktam.  

Fotók: Mosoni Péter/Ford

Ebéd után szabadfoglalkozás volt a program, aki akart, újra autóba ülhetett a pályán, tartalomkészítés céljából vagy csak úgy, gyakorlásként. Másoknak tartalmas programot kínált a különböző felépítményű és korú, de főleg idősebb Transitok alkalmi kiállítása. Nyitott ajtók és motorháztetők jeligére mindent meg lehetett tapogatni, nézni, még szabadon futó – burkolat nélküli – bordás vezérműszíjat is láttunk az egyik hengerenkénti kétszelepes motor elején.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.13
Tíz évnyi stagnálás után irányt vált a brit közlekedésbiztonság: kötelező vészfékezés, szigorúbb....
2026.01.13
A Honda bejelentette, hogy új, frissített formájú „H” logót vezet be autóipari üzletágának....
2026.01.13
Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos....
2026.01.13
Jogerősen pénzbüntetést kapott az a két zalaegerszegi szerelő, aki szakszerűtlenül javított meg egy....
2026.01.13
Magyarország 2026-ra utolérte Ausztriát az autópályák lakosságarányos számát, a négysávos utak....
2026.01.13
Amerika sosem volt köbcenti iszonyos, így természetesen tőlük érkezett a legtöbb big block,....
2026.01.13
Kína megállapodásra jutott az Európai Unióval (EU) a kínai gyártású járművek (EV) uniós exportját....
2026.01.13
A Budapest felé vezető oldalon, Kecskemétnél égett a teherautó. ..
2026.01.13
A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet: a kedd hajnali adatok....
2026.01.13
Már vagy egy tucat A- és B-kategóriájú elektromos mini-típus kapható a magyar újautó-piacon.....