Persze ezt mi, újságírók, hiába írjuk le a tesztekben, gyakran megkapjuk, hogy „majd akkor lesz hiteles a véleményed, ha egymás után tesztelted a két autót.” Nos, hát, tessék! Az élet úgy hozta, hogy pont a frissített MINI JCW Clubman tesztautó után kaparintottam meg a BMW X2 legújabb és egyben legerősebb változatát, az M35i-t.

Mindkettőben a BMW valaha volt legerősebb négyhengeres turbómotorja dolgozik, 306 lóerővel. Keresztmotoros lévén természetesen a nyolcfokozatú duplakuplungos automata is megegyezik. Mégis nagyon kíváncsi voltam, hogy a bajor tesóban ott lesznek-e azok az extra munkaórák, amiktől más (másnak hitt) egy BMW, főleg, ha az egy M Performance változat. Lelövöm a poént: most sem csalódtam.

Megkaptam azt az összhangot, amit a Miniből hiányoltam, és újra bebizonyosodott, hogy nem tévedtünk nagyot, amikor kimondtuk: az M Performance változatok többről szólnak az extra lóerőknél és a díszes körítésnél. Hiába 100 kilóval nehezebb, mint az angol rokona, ezt egy percig sem érezni rajta, sőt, jóval könnyedebb a mozgása annál. Itt nem foghatjuk az extra lóerőkre, vagy az öblösebb motorra, egyszerűen ennyit számít a 2,0 literes turbómotor és az automata váltó megfelelő összehangolás.

Valahogy sikerült elérniük, hogy a hagyományos ZF-váltók karakterével ruházzák fel a duplakuplungos szerkezetet, így például hamarabb reagáljon egy emelkedőre vagy lejtőre, mint mi, vagy éppen ügyesebben kapcsolgasson vissza lámpához guruláskor, mint azt tette a MINI-ben. Így lehetséges, hogy 300 feletti lóerőt is ennyire egységesen képes adagolni, és levinni az utakra.

Éppen ez a kis vakarcs mutatta meg nekem újra, hogy a BMW uralás élménye messze túlmutat a felszereltségi listákon szereplő tételeken. Noha tény, hogy 16 millió forintos listaárához képest meglehetősen gyér biztonsági arzenált kínál: van vészfékasszisztens, sávtartó, illetve tempomat, de utóbbi például már nem adaptív. És itt kifújt. Viszont minderre csak 4 nap után eszmélten rá, addig ugyanis nem volt időm ilyen mellékes dolgokon leragadni.

Ezt az autót vezetni kell! Mint egy valódi BMW-t. Tud akkora élmény lenni a vezetés, hogy ne akarj mindenféle segédrendszerek után kutakodni unalmadban. A Harman Kardon hangrendszer is csak a beltér fotózásakor bizonyította, hogy mennyire gyönyörűen szól, addig eszembe sem jutott bekapcsolni. Érdekes módon egy tesztben sem olvashatjuk kritikaként, hogy kevés lenne a vezetéstámogató rendszer, ugyanis nem érezzük hiányát. Ami van, az úgyis tökéletesen teszi a dolgát. Már, ha használjuk…

Az már a hazai importőr karakánságát dícséri, hogy ennyire ízléses összeállításban kaptuk kézhez az M35i-t. Mélyfekete külsővel, amin csak úgy táncolnak az X2 vonalai, és fél-narancs bőrbelsővel, amihez azért kell a tökösség. De hiszen éppen ezért szeretjük a BMW-ket. Az X2 amúgy is a múltidézésről szól a C-oszlopra visszatérő BMW jelvénnyel, akkor miért ne játszhatnának a színekkel is úgy, ahogy tették az ősök a lila M-es modellektől kezdve az Art Car-okig.

A magabiztos külsőhöz pedig magabiztos viselkedés is társul. Annyira stabil és könnyed még a legnagyobb megengedett tempó mellett is (hogy nagyobbakról ne is beszéljünk), hogy egyszerűen kettővel a forgalom dinamikája fölött közlekedünk. Pillanatok alatt lép, és ötletem sincs, hogy hol fogy el. Közúti körülmények között ez valószínű sosem fog kiderülni. Ráadásul épp annyira jól áll neki a nagyon tempós egyenes vonalú (majdnem egyenletest írtam) mozgás, mint a kanyarodás a precízen súlyozott szervókormánnyal. Az M Performance részlegen tehát megtették, amit elvárhatunk egy M-betűt viselő autótól. Hangoltak, amíg meg nem találták azt az egyensúlyt a hajtásláncban, ami engem is levesz a lábamról.