Lamborghini Manifesto

Új koncepcióval ünnepel a Lamborghini

2025.10.12.

Inspirálódtak a múltból és a jelenből is, az eredmény pedig egy radikális, de mégis felismerhetően Lamborghini tanulmány.

Huszadik évfordulóját ünnepli a Lamborghini Centro Stile. Ekkor hozták létre a Lamborgini első önálló dizájn stúdióját az Audi akkori vezérének, Walter de’Silvának ajánlatára. Az első autót 2003-ban jelentették be, két évvel később pedig le is leplezték. Mindez egy hosszú út egyelőre utolsó állomása volt, amit még a 80-as években kezdett meg Giulio Alfieri, aki először hozta az LM 002 koncepcióval saját fedél alá a Lamborginik tervezését. Utóbbi koncepció egyébként felbukkant most is, a Lamborgini Manifesto leleplezésekor, ami szintén sárga színben ünnepli a 20-dik évfordulót.

Inspirálódtak a múltból és a jelenből is, hogy létrehozzanak egy szoborszerű, drasztikus élekkel rajzolt, letisztult, de mégis aggresszív tanulmányautót, ami természetesen a jövőbeli modellek dizájnvonalát hivatott előre vetíteni. Védjegyei az Y-alakú fényszórók és a duplán púposított ablakfelületek, míg a far egy hatalmas diffúzorban végződik. Ami elsőre feltűnhet, hogy nincs rajta annyi törés és részlet, mint a mostani, már-már túlzó autóikon, de ez könnyen lehet, hogy a gyártásra megváltozik. Ahogy az sem ismert ezen a ponton, hogy milyen hajtásláncokkal számol a jövőben a Lamborghini, de azt már többször nyilatkozták, hogy egyelőre nem tervezik elvetni a sokhengeres motorokat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....