közlekedésbiztonság

Új közlekedésbiztonsági funkció az iPhone-okban

2017.08.06.

Az Apple iPhone-ok következő generációs applikációs rendszere képes lesz megállapítani, hogy a sofőr éppen vezet, és ha igen, blokkolja a figyelmeztetéseket, köztük a hívásokat és az üzeneteket.

Ez az egyébként viszonylag könnyedén kicselezhető, „Ne zavarj miközben vezetek” elnevezésű új funkció automatikusan működik attól a pillanattól, hogy a készülék tulajdonosa egyszeri jóváhagyásával beállította azt. Ezt követően a funkció élesedik minden egyes alkalommal, amikor a telefon észleli, hogy a gazdája éppen vezet. De miért is olyan egyszerű mindezt kicselezni? Mert az utas – és persze a sofőr is, aki az „utas vagyok” gombra kattint – bármikor ki tudja iktatni ezt a funkciót.

Bár a vélemények erősen megoszlanak, de a legbiztonságosabb, ha egyáltalán nem zavar a telefonunk. (kép: iphoneincanada.ca)

Az Egyesült Államok Nemzeti Autópálya Közlekedésbiztonsági Hatósága (NHTSA) tavaly novemberi irányelvei között egyértelműen jelezte szükségszerűségét egy ilyen jellegű funkció bevezetésének. Megjegyezzük, hogy az Apple egyébként már 2008-ban bejegyezett egy ehhez kísértetiesen hasonlító szabadalmat. Úgy tűnik, politikai nyomás kellett ahhoz, hogy a megoldás végre minden almás operációs rendszerben megjelenjen.

Az ETSC francia tagvállalata, az Association Prévention Routiére legfrissebb kutatásai szerint tízből négy autóvezető használja menet közben a készülékét. Hasonló eredményre jutott az ír AA szervezet is, ők 50%-os vezetés közbeni mobilhasználato mértek meg Írország közútjain.

A vezetés közbeni mobilozás visszaszorítása érdekében a svédek szigorítottak a jogszabályaikon, a franciák keményebben büntetnek, és így tesznek az angolok is, akik március óta dupla bírság összegeket alkalmaznak, ha valakit rajtakapnak. Egy osztrák szervezet is az 50 eurós büntetési tételek emelését javasolja, mióta kiderült, hogy Ausztriában a vezetés közbeni figyelem megoszlás miatt négyszer annyi baleset történik, mint ittas vezetés miatt.

(cikk forrása és borítókép: etsc.eu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....