Lamborghini Countach

Újraalkották az első Countach-t

2021.11.03.

Nehéz méltó szavakat találni egy olyan projektre, ahol gyári kezek ismét megalkotják egy ikonikus modell első, és megismételhetetlen példányát.

2021 egyértelműen a Countachról szól a Lamborghini háza táján, ami nem csoda, hiszen idén 50 éves a márka talán legismertebb modellje, ami apró hibái ellenére az életet két kanállal faló 80-as évek ikonja lett. Ezért is időzítette a modernkori Countach, az LPI 800-4, limitált szériás szupersportautó bemutatását idénre a márka, azonban a megemlékezésnek itt még nincs vége.

Egészen elképesztő, de újraalkották az eredeti Countach LP500 első, 1971-es prototípusát, méghozzá egy gyűjtő kérésére. Nem kevesebb, mint 25 000 munkaórát tettek a projektbe, hogy a semmiből, az eredeti gyártási procedúrákat követve elkészítsék a tökéletes replikát. A meg nem nevezett, de állítólag nagy Lamborghini gyűjtő hírében álló megrendelő állítólag még 2017-ben kérte fel a gyárat az eredeti tanulmányautó újraalkotására, ami még egy 1974-es törésteszt során semmisült meg.

Ez volt az az autó, amin három éven át kísérleteztek a mérnökök, míg végül megszületett a sorozatgyártásra szánt verzió. Ugyanakkor nem volt egyszerű újraéleszteni a sárga csodát, hiszen csak dokumentumok, képek és megbeszélések feljegyzései alapján tudták összerakni a képet. Segítségükre voltak még azok a mérnökök, akik valóban dolgoztak az autón, illetve rendelkezésre állt az eredeti prototípus tervrajz is.

A hagyományos olasz módszerek szerint munkálták meg a fém alkatrészeket, amik a legtöbb esetben eltérnek a megszokott Countach elemektől. Annyiban azért mégis modern volt ez az alkotási folyamat, hogy a fizikai gyártás előtt létrehoztak egy 3D modellt is az autóról. Az utolsó csavarig újraalkották a középre szerelt V12 motort, ahol a Cinturato CN12 abroncsokat is a Pirelli segítségével. Noha modern összetételűek lesznek az abroncsok, a mintázatuk az eredetit hozza majd.

Nem kérdés, hogy ezzel a projekttel megalkották minden idők legértékesebb Lamborghini Countach modelljét. Így nem csoda, hogy benevezték a Concorso d’Eleganza Villa d’Este koncepció kategóriájába, ahol minden bizonnyal nyerni is fog, hiszen ez egy pótolhatatlan, utánozhatatlan projekt, amit még sokat fogunk emlegetni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....