Budapest Airport

Utasforgalma 99,3 százalékát elvesztette a Budapest Airport

2020.04.18.

Elvesztette utasforgalma 99,3 százalékát a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a koronavírus-járvány miatt szinte teljesen leállt légiközlekedés miatt, a kiszolgált gépek többsége áruszállító járatot teljesít – írta az MTI.

Forrás: bud.hu

A ferihegyi repülőtér üzemeltetője közleményében azt írta, korábban a fel- és leszállások száma átlagosan 320 volt naponta, ez most mindössze 35, és ezek közül csak néhány utasszállító járat. Tavaly áprilisban átlagosan 44 ezer utast kezeltek minden nap, ez a szám most 275. A húsvéti időszakban tavaly 1311 fel- és leszálló gép közlekedett, melyek 190 ezer utast szállítottak, idén az ünnepek alatt 1283 utas fordult meg a repülőtéren. "Ez a tavasz fekete tavaszként vonul majd be a repülés történelmébe" - olvasható a közleményben.

A Budapest Airport tájékoztatott arról is, hogy befejeződött az 1-es futópálya és a hozzá kapcsolódó műszaki előtér felújítása és karbantartása, de már tervezik a 2-es futópálya felújítási munkáit. Emellett a repülőtér üzemeltetője a forgalommentes időszakot kihasználva most végzi el a gurulóutak, illetve egyes repülőgép állóhelyek karbantartását, megújul a 2A terminál légi oldali buszos kapuinak várakozó területe is. Az európai légiforgalmi áramlásszervező Eurocontrol adatai szerint a légi járatok száma mintegy 90 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, több légitársaság is teljesen leállt, és a legtöbb cég legalább 90 százalékkal csökkentette járatait.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....
2026.08.12
Az Aston Martin nagykövete, Jessica Hawkins úgy véli, néhány éven belül lesz női versenyző a....
2026.08.12
Nem volt túl sikeres a mostani modell, ezért csakhamar leváltja a BYD otthonában. ..
2026.08.12
A mai naptól kezdve Magyarországon is rendelhető a 2025-ös év világszinten legnépszerűbb kisautója....
2026.08.12
Az a sofőr, aki 50 helyett 109 km/órával hajtott, 210.000 forint bírságra számíthat. ..
2026.08.11
A Datahouse adatai szerint az idei első hét hónapjában 99 ezer 714 új személygépkocsit és....
2026.08.11
Meghatározó, új szereplővel bővül a hazai autópiac: hivatalosan is megkezdte magyarországi....