Volkswagen

A Volkswagen megőrizte vezető szerepét az európai újautópiacon

2024.12.10.

A Volkswagen több mint 10 százalékos részesedésével az idén is vezető szereplő az európai újautópiacon, Magyarországon pedig stabilan a négy legnépszerűbb márka között van - mondta a Volkswagen konszern járműveit importáló Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója újságíróknak.

 
Wachtler Tamás ebben nagy szerepet tulajdonít annak, hogy a gyártó nyolc új modellel jelentkezett az idén, Magyarországon az értékesítés 65 százaléka új modell volt. A modellpaletta átlagéletkora másfél év - tette hozzá. Tájékoztatása szerint
idén január és november között 8083 VW kelt el Magyarországon, ami 7,4 százalékos piaci részt biztosít a márkának, kissé elmaradva a tavalyi 8,2 százaléktól.
Papp Zoltán, a Volkswagen márkaigazgatója a teljes évre 8600 jármű eladására számít. Kiemelte, hogy a személyautó-szegmensben a márka jelenlegi 17 modellje belső égésű, hibrid és elektromos meghajtással egyaránt elérhető. Elmondása szerint az értékesítés 5 százaléka elektromos meghajtású autó.
Jelezte, hogy a modellfrissítés jövőre folytatódik, bővítik a kínálatot egyebek mellett a SUV-szegmensben, és az ID elektromos sorozat is gyarapodik. A Porsche Hungaria a német Volkswagen konszern márkáinak (Audi, SEAT, CUPRA, Skoda, Volkswagen, Volkswagen haszonjárművek, MOON elektromosautó-töltő rendszerek) magyarországi importőre, emellett használtautó-üzletága a Das WeltAuto.
Az autókereskedelem támogatására az elmúlt több mint 30 év alatt vállalatcsoport épült ki, része egyebek mellett a Porsche Pénzügyi Csoport, a Porsche Ingatlankezelő, az Europcar autókölcsönző és egy alkatrészellátást végző logisztikai központ is.
Az Elektronikus beszámoló portál adatai szerint a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2023-ban 539 milliárd forint volt a 2022. évi 421 milliárd forintot követően. Az adózott eredmény tavaly 15,7 milliárd forint, tavalyelőtt 2,9 milliárd forint volt.
A magyarországi újautópiac a Datahouse adatai szerint idén január és november között 10,5 százalékkal bővült, 11 hónap alatt 109 726 személygépkocsit adtak el, emellett 22 691 kishaszonjárművet. Egy évvel korábban, ugyanebben az időszakban 99 756 személyautó és 19 122 kishaszonjármű fogyott. A Volkswagen 2023-ban világszerte 4,867 millió autót értékesített.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....