autóbontó
Legyél Te a szakmád sztárja! – ezzel a szlogennel szervezte meg az idei Szakma Sztár Fesztivált a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, ez az esemény adott helyet a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) országos döntőinek is. Több mint 50 szakmában csaknem kétszáz diák mérte össze tudását április végén Budapesten.
Petrán Albert a dobogó tetején
A kiválóan teljesítő Csongrád-Csanád vármegyei diákoknak és felkészítőiknek Dr. Kőkuti Attila, a kamara elnöke május végén ünnepélyes keretek között személyesen is gratulált Szegeden. Okleveleket és különböző ajándékokat nyújtott át, az első helyezést elérők SZIN bérletet és SZIN Extra bérletet, míg a másodikak és a harmadikok napijegyeket vehettek át.
Az járműipart közelebbről is érintő szakmák közül az SZKTV-n első helyezést ért el Petrán Albert Járműfényező (Szegedi SZC Csonka János Technikum). Az OSZTV-n harmadik helyezést ért el Pintér Tamás Gábor Gépjármű-mechatronikai technikus – szerviz szakmairányon tanuló, ugyancsak csonkás fiatal. Utóbbi kiemelkedő sikereiről többször írtunk már, ezeket itt és itt olvashatja.
Munka közben
A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara (CSKIK) nemcsak a versenyek területi előválogatóinak megszervezéséről gondoskodott, hanem arról is, hogy a vármegyéből minél több diák vehessen részt a fővárosi programon. A CSKIK 5 középiskolából és 20 általánosból szállított diákokat, valamint kísérőiket az országos szakmai rendezvényre, összesen 410 fiatalt.
„Autófényezésben a mi emberünk nyert a sertéshizlaldából, az Audi és a Mercedes versenyzői előtt.” Ezt az SMS-t kaptam május végén Dobó Józseftől, a legnagyobb szegedi bontó, a Roncs Autó Kft. ügyvezető tulajdonosától. Évek óta részt vesznek már a duális képzésben, telephelyük ad otthont az FDK Trade Kft. fényező tanműhelyének. Az SMS-ben rejtőzött a kattintásvadász cím, ám okkal: a tanműhelyt barnamezős beruházásban alakították ki a Pick régen bezárt sertéshizlaldájának egykori irodaépületéből.
Dobó József gratulál a győztesnek
A gyakorlati képzésben itt pallérozódott Petrán Albert, az „országverő” autófényező fiatalember. Természetesen a hizlaldás tanműhelyben találkoztam vele és oktatójával, Lakos Lászlóval.
Szebben nem is fejeződhetett volna be Albertnek a 3 éves képzés. – A távlati tervekben szerepel a továbbtanulás is, de most egyelőre elkezdek dolgozni. Az még nem dőlt el, hogy hol, de több jó és komoly ajánlatom is van, akár egy neves márkaszerviz fényezőműhelyében is kezdhetek – válaszolta a közeli jövőt firtató kérdésünkre.
– Albert maximalista, ha valamit elkezd, annak jónak kell lennie, azt a megközelítést nem ismeri, hogy „jól van az úgy”. A versenyben évek óta nagynevű autógyáraknál tanuló fiatalok szerezték meg az első helyeket, Albert azonban olyan jól szerepelt a selejtezőn, a kecskeméti válogatón és a budapesti döntőn, hogy győzelméhez nem fért kétség. Jó érzés volt látni, hogy magabiztosan csinálta meg a feladatokat, nem kapkodott, gördülékenyen ment minden – mondja büszkén felkészítő tanára.
Albert Kecskeméten
Biztos, ami biztos, a felkészülés során „bekéredzkedtek”, három szegedi márkaképviselet fényezőműhelyébe is 1-1 munkanapra, ahol a legkorszerűbb anyagokkal, gépekkel és eszközökkel ismerkedhetett meg Albert. Lakos László hangsúlyozza, ez csapatmunka volt, sokat segített Bodó András, Havrincsák Gábor és Léber Dániel is a felkészítésben. És persze köszönik a három márkaszerviznek is, a Porsche Szegednek, a Toyota Kovácsnak és a Hovány Szegednek.
– Az elméleti képzés a legkorszerűbb magyar és angol nyelvű szakirodalom segítségével, komplex oktatóprogrammal működik. 42 prezentáció, saját készítésű rövidfilmek, interaktív tesztek segítik a tanulási folyamatot – tudtuk meg a tanártól, akinek „diákjai”, köztük két fiatal hölgy már az órára várva topogtak a klímás elméleti tanterem előtt.
Petrán Albert és Lakos László tanár
Lakos László 1985 óta tanít fényezőket, Szegeden több szakképző iskolában is megfordult. A Csonkában ez már a 14. tanéve, most már nyugdíjasként dolgozik az okleveles gépészmérnök és mérnöktanár. Őt nem is tartottuk fel tovább, Albert azonban nem sietett, neki már nem volt órája.
– Nagyon sokat készültünk, rengeteg munkát beletettünk az oktatóimmal, tanáraimmal együtt, a verseny jó hangulatban telt, nem izgultam, feladatom polírozás volt – mondta a 19 éves fiatalember, akinek nem vezetett egyenes útja idáig.
A szegedi fényező tanműhelyben
– A szegedi Gábor Dénesben kezdtem informatikán, de ott nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem, utána jött az autófényezés, aminek azonban semmi előzménye nem volt a családban, az ismerősök körében – árulta el „túlkorosságának” titkát.
Nem csak az országos elsőség bizonyíték arra, hogy jól választott szakmát, ezt erősíti a kocsija is. Szeret autózni és sokat is megy a Volkswagen Beetle 2001-es évjáratú modelljével. – Ezt már én fújtam újra a gyári, eredeti színére, lényegében teljesen saját munka, persze azért volt segítségem. Minimum egy hónap meló van benne, napi 10-12 órával, de megérte, büszke vagyok a végeredményre – mondta, s meg is mutatta nekünk a VW-t.
Albert és a saját fényezésű VW - háttérben a tanműhely épülete
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!