Akkumlátorok

Zöldebb, ha Kína helyett Európában gyártjuk az akkumulátorokat?

2024.05.20.

Megújuló forrásokból származó elektromosságot használva akár 62%-kal is csökkenthető az akkumulátorgyártással kapcsolatos károsanyag-kibocsátás, ha Európában teszik.

Új tanulmányt közölt a Transport & Environment, rövidebb nevén a T&E, amiben az akkumulátorok gyártásával kapcsolatos károsanyag-kibocsátást vizsgálták meg. Abban ők is egyetértenek, hogy az akksi-háború egyre kiélezetebbnek tűnik Kína, Európa és az Egyesült Államok között. Az akkumulátor lett az új olaj, és aki jól játszik a lapjaival, nagyot húzhat a mostani helyzetből, ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy mi fontos a bolygónknak. Márpedig egy új elektromos autó gyártása során a legnagyobb környezeti terhelést az akkumulátorok gyártása jelenti, így nagyon nem mindegy, hogy az milyen energiamixxel rendelkező országban teszik.

A T&E szerint csak azzal, hogy Európába mozgósítják az akkumulátorgyártást, máris 37%-kal csökkenthető a gyártás során felmerülő károsanyag-kibocsátás. Ha többnyire megújuló energia felhasználásával készülnének az akkumulátorok, CO2 értékük akár 62%-kal is csökkenhetne. Ugyanakkor a T&E szerint ennek eléréséhez az Európai Unióra is szükség van. Egyrészt azért, hogy támogassák a fenntarthatóbb akkumulátorgyárak telepítését, másrészt azért, hogy biztosítsák a helyi gigafactory-k telepítésének megtérülését. Jelenleg a bejelentett Európába költöző akkumulátorgyártási kapacitás több mint fele késik, csak visszafogottabb formában valósul meg, vagy nem valósul meg egyáltalán.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.07
Júliusban az ipari termelés volumene a nyers és a munkanaphatástól megtisztított index alapján....
2026.09.07
Miközben a német óriások ezres nagyságrendű leépítéseket jelentenek be, a Mazda más szervezeti....
2026.09.07
A Magyar Közút idén közel 140 kilométernyi mellékutat újított fel - közölte a közlekedési és....
2026.09.07
Az Autós Nagykoalíció (ANK) a 2026/2027-es tanévben is meghirdeti az autószerelő, autószerelő....
2026.09.07
Folytatta páratlan sorozatát Molnár Martin a brit Forma–3-ban (hivatalos nevén GB3), miután....
2026.09.07
Több halottja és súlyos sebesültje van a Miamiban történt repülőgép-balesetnek - áll a hatóságok....
2026.09.07
Hogy igazi, régimódi Audinak lenni előny vagy hátrány, azt mindenkinek a saját értékrendjére bízom....
2026.09.07
Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az....
2026.09.07
Megkezdődött a visszaszámlálás az European Bike Week® 2026 kezdetéig: szeptember 8. és 13. között....
2026.09.07
Az új, 315/60 R22.5 méretű Ecopia Range abroncsok közel 300 000 kilométert tettek meg a kormányzott....