Toyota Supra átlátszó kerekekkel: rácáfolna a fizika törvényeire

2023.07.22.
Az üvegkerekes Toyotáról készült videó természetesen – hol máshol? – a TikTokon jelent meg, majd terjedt futótűzként a közösségi oldalakon és bulvármédiában. A videó készítője szerint az átlátszó kerekek üvegből készültek, de ez alighanem elegáns csúsztatás. Valószínűsíthető, hogy inkább valamilyen rendkívül erős és átlátszó műanyagból, esetleg akrilból vagy polikarbonátból, fogjuk rá, hogy plexiből. Az üveg feltehetően szilánkosra tört volna az autó súlya alatt, a Supra már az anyacsavarok meghúzásánál „földet ért” volna. A videóból ítélve a világon egyedülálló – és ez itt a lényeg, a páratlanság! - átlátszó szuper suprakerekek tapadása kis sebességnél is elhanyagolható, indulásnak nehezen mozdítják, fékezésnél pedig nehezen állítják meg az autót. A kétrétegű plasztik „gumiabroncsok” olyan vékonyak, hogy az autó mintha korcsolyázna, se fordulni, se hirtelen megállni nem lehet vele. A videó tanulsága szerint megpróbálták, de csak egyszer… Amint a kommentátor rámutat, ha nem aszfalton ment volna, felbarázdálta volna a terepet. Az ehhez hasonló videók első pillantásra polgárpukkasztóknak és jelentéktelennek tűnhetnek, de hatalmas nézettséget generálnak és vitát gerjesztenek. Ha ez volt itt is a szándék, Toyota Supra tulajdonosa mindenképpen elérte a célját.  
Címkék: 

Három ezred döntött a pole pozícióról! – nagy meglepetés, óriási izgalmak a Hungaroringen

2023.07.22.
MTI/Czeglédi Zsolt A 38 éves brit pilótának ez az idei első és pályafutása 104. pole pozíciója, a Hungaroringen kilencedik alkalommal indulhat az élről. A második helyen a Red Bull kétszeres világbajnok, címvédő holland pilótája, Max Verstappen végzett mindössze három ezredmásodperces lemaradással, míg a harmadik időt a McLarennel versenyző brit Lando Norris érte el. Mellőle a csapattárs Oscar Piastri indulhat majd, míg az ötödik rajtkockát meglepetésre az Alfa Romeóval versenyző kínai Csou Kuan-jü szerezte meg. A rajtsorrendről döntő edzés ideális körülmények - napsütés, minimális légmozgás, 26 Celsius fokos levegő-, 45 fokos aszfalthőmérséklet - között, és gyakorlatilag teljes telt ház előtt kezdődött A holland szurkolók hozták a tavalyi formájukat, ugyanis ezúttal is hatalmas üdvrivalgással fogadták a körözés kezdete előtt a pályán végighaladó, az ő öltözékükhöz hasonlóan narancssárga takarítóautót. A Magyar Nagydíjon tesztelték először az időmérőkre tervezett új - sok versenyző által kritizált - gumiszabályt: eddig a versenyzők maguk dönthettek arról, mikor milyen abroncsot tesznek fel az autókra, ezúttal azonban az első szakaszt kötelezően kemény, a másodikat közepes, a harmadikat pedig lágy gumikon kellett teljesíteni. A rendszerrel Monzában is kísérleteznek, mert a fenntarthatóság jegyében az F1 vezetősége szeretné, ha az eddigi 13 szett abroncsnál kevesebbet, maximum 11-et használnának a pilóták egy versenyhétvégén. Részben ennek is volt köszönhető, hogy az első, 18 perces periódusban a megszokottnál több gyors kört tettek meg a versenyzők, sőt, az utolsó percre kisebb tömegjelenetek is kialakultak a célegyenes előtt. A legkellemetlenebb meglepetést a tavaly pole pozíciós brit George Russell (Mercedes) szolgáltatta, aki már itt búcsúzott és csak a 18. helyről rajtolhat vasárnap. A második, 15 perces szakaszban is nagy volt a forgalom a mogyoródi aszfaltcsíkon, ennek végén pedig leginkább Carlos Sainz (Ferrari) bosszankodhatott, aki mindössze két ezredmásodperccel maradt le a 10. helyezett, ezzel a harmadik szakaszba jutó Fernando Alonsótól (Aston Martin). A záró 12 perc első fele után a várakozásoknak megfelelően Verstappen vezetett, a holland azonban második gyors körével nem tudott javítani, ezt pedig Hamilton kihasználta, és "ellopta" red bullos riválisa elől a pole pozíciót. A Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik a Hungaroringen. A teljes rajtsorrend: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Max Verstappen (holland, Red Bull) Lando Norris (brit, McLaren) Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) Nico Hülkenberg (német, Haas) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) Esteban Ocon (francia, Alpine) Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri) Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) Pierre Gasly (francia, Alpine) Alexander Albon (thaiföldi, Williams) Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) George Russell (brit, Mercedes) Kevin Magnussen (dán, Haas) Logan Sargeant (kanadai, Williams) MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rovanperä minimális különbséggel vezet az Észt-ralin

2023.07.22.
Mindössze 3 másodperc választotta el a Rovanperät Neuville-től péntek este, 133,4 kilométernyi izgalmas verseny után a villámgyors murvás utakon Észtország második legnagyobb városa, Tartu környékén, ahol az idei rali-világbajnokság nyolcadik fordulója zajlik. A csütörtöki szuperspeciált és a péntek délelőtti négy gyorsaságit is a helyi sztár, Ott Tänak nyerte meg a Ford Pumával, azonban az észt versenyző nem sokra ment a jó tempójával, ugyanis ötperces időbüntetést kapott már a rajt előtt azért, mert az M-Sport Ford motorcserét hajtott végre, miután az autójával probléma adódott a csütörtöki bemelegítés során.   Így a Hyundai sztárja, Neuville állt az összetett élére, mindhárom délelőtti szakaszon megelőzte finn riválisát, a pályákat az első helyről takarító Rovanperät, így a belga 6,8 másodperces előnyre tett szert a nap felénél. Délután a megismételt gyorsaságikon, a mély nyomvályússá vált puha, homokos utakon azonban Rovanperä javára fordult a kocka. A Toyota GR Yarist vezető világbajnok egy sor első időt futott, és megszerezte az összetett első helyet, Neuville csak egy szakaszon volt gyorsabb nála, de akkor is csak egy tizedmásodperccel. „Összességében nem volt olyan rossz nap” – mondta Rovanperä, az elmúlt két Észt-rali győztese. „Kicsit csalódott vagyok, hogy időt vesztettem, amikor az egyik kanyarban az utolsó szakaszon kisodródtam, de nem volt olyan rossz a teljesítményem. Próbáltam egy kicsit nyomni, de az elsőként rajtolva ez nem olyan egyszerű. Igazán nagy kihívás volt ma reggel elsőként menni a pályákon, mivel sokkal lazább volt a talaj, mint amire számítottam. Úgy tűnik, az utak eléggé felszáradtak a pályafelírás óta. Azt hiszem, jó munkát végeztünk, nagyon keményen nyomtuk a gázt anélkül, hogy hibáztunk volna, és nem sok mindent tehettünk volna jobban. Ez a délután egy kicsit jobb volt, mivel legalább hasonló tapadási szintet tudtunk elérni, mint a mögöttünk lévő srácok. Thierryvel még mindig közel vagyunk egymáshoz, úgyhogy meglátjuk, mi lesz holnap, amikor mindkettőnknek jobb rajtpozíciója lesz. Legalábbis remélem, hogy a tempónk könnyebben jön majd meg, mint ma” – tette hozzá. Esapekka Lappi technikai hátrányba került, amikor a második gyorsaságin túl nagyot ugratott, ami miatt a Hyundai hibrid egysége leállt, ezzel 130 kW-ot vesztett. A javítást a szervizben elvégezték, és a finn délután visszavágott, megszerezte a harmadik helyet az összesítésben, az utolsó előtti szakaszon előzte meg Elfyn Evanst, a nap végén 2,7 másodperccel vezetett a toyotás walesi előtt. Az elhunyt Craig Breen helyén versenyző Teemu Suninen elégedett volt, miután sikeresen teljesítette első napját egy Rally1-specifikációjú hibrid Hyundai volánja mögött. Bár időnként szóhoz sem jutott az autó nyers tempójától, a 29 éves finn komoly tempót diktált, és csak 16,9 másodperccel maradt le Evans mögött az ötödik helyen. Pierre-Louis Loubet a Ford Pumával a hatodik helyen végzett, egy gyorsasági harmadik helyezés volt a nap fénypontja a számára. Kacuta Takamotónak ezúttal nem jött meg az önbizalma a Toyotában, és ennek következtében 16,7 másodperccel maradt le Loubet mögött a hetedik helyen. Mögötte a WRC2-t vezető Andreas Mikkelsen végzett, Gus Greensmith és Sami Pajari előtt, Oliver Solberg az első helyről esett ki. A szombati nap Otepää síparadicsomának közelében lesz megrendezve. A Mäeküla (10,27 km) és Otepää (11,15 km) dupla gyorsaságit egy szervizszünet követi, mielőtt az akció az Elva (11,73 km) és a Kanepi (16,48 km) szakaszokkal folytatódik, mindkettőt kétszer kell teljesíteni. A napot a Tartu vald nevű ráadás gyorsasági zárja. Az állás péntek este: 1 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 1h12m22.2s 2 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +3.0s 3 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +12.2s 4 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +14.1s 5 Teemu Suninen/Mikko Markkula (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +33.8s 6 Pierre-Louis Loubet/Nicolas Gilsoul (Ford Puma Rally1 HYBRID) +48.8s 7 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1m03.6s 8 Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Škoda Fabia RS Rally2) +4m07.4s 9 Gus Greensmith/Jonas Andersson (Škoda Fabia RS Rally2) +4m14.1s 10 Sami Pajari/Enni Mälkönen (Škoda Fabia RS Rally2) +4m25.0s
Címkék: 

Toplista: ezeket az autókat veszik a magyarok

2023.07.22.
A személyautó márkák versenyében is fölényesen vezet a Toyota (6313 személyautó, 2,62 százalékos növekedés 2022-hez képest), a japán márka piaci részesedése 13,41 százalék, mögötte a Skoda a második (4289 autó, 44,95 százalékos gyarapodás), harmadik a Volkswagen (4053 személyautó, 7,94 százalékos plusz), negyedik a Suzuki (3797 személyautó, 34,14 százalékos mínusz), ötödik a Ford (3423 személyautó, 19,99 százalékos mínusz). Maradt a top 20-ban a Tesla 639 értékesített kocsival (278,11 százalékos elrugaszkodás), az újdonsült MG a 21. helyen van 568 eladott autóval. Jól megy a Mazdának (804 autó, 55,21 százalék növekedés), a Lexusnak (512 autó, 59,50 százalékos plusz), a Seatnak (485 autó, 45,65 százalékos megugrás), jól teljesített a Porsche (265 autó, 53,18 százalékos növekedés), a Cupra (192 autó, 69,91 százalék többlet), a Land Rover (132 autó, 59,04 százalékos emelkedés) és a Lotus (3 autó, 200 százalék plusz). Rosszul kezdte és rosszul folytatta az évet a Honda (215 autó, -55,49 százalék), az Alfa Romeo (81 autó, -61,06 százalék) és nem remekelt az Alpine (1 autó, -80 százalék) és a Rolls-Royce sem (1 autó, -80 százalék). A magyar személyautó-piacon 2023 első öt hónapjában az alsó-középkategóriás modellek voltak a legnépszerűbbek (23,11 százalék részesedéssel, bestseller modell a Skoda Octavia 2180 autóval), a C kategóriás szabadidő-autók a második helyet foglalják el (18,31 százalék részesedéssel) (bestseller az Toyota C-HR 1086 autóval), ezután jönnek a B SUV-k (18,26 százalék a részesedés). Ezek közül a legkelendőbb a Suzuki Vitara modell (1408 autó). A legnépszerűbb egyterű a Dacia Jogger (739 autó), a legnépszerűbb felső-középkategóriás kocsi a Volkswagen Passat (508 autó), a kisautók között a Toyota Yaris vezet (968 autó), a minik között a Fiat 500 (973 autó) az első, a nagyautók között vezet a BMW 5/M5 (196 autó), a Datahouse sportkocsi kategóriájában a Porsche 911 (48 autó), a luxusautók között nagyon belekezdett a Mercedes-Benz S-osztály/Maybach (102 autó), a B kategóriás egyterűk között a Toyota Proace City Verso (116 autó), a D kategóriás szabadidő-autók között a Skoda Kodiaq (518 autó), az E kategóriás szabadidő-autók pedig a BMW X5/M (264 autó), az F kategóriában pedig az Audi Q7/SQ7 (164 autó). A legkelendőbb kisteherautó a Renault Master (810 jármű), a kishaszonjárművek között a Renault Express Van (404 jármű), a közepes furgonok között a Ford Transit Custom (332 jármű), a legmenőbb pickup a Magyar Év Autója 2022 díjat nyertToyota Hilux (875 jármű), a legnépszerűbb kisbusz pedig a Ford Tourneo Custom (1296 jármű). Januárban, februárban, márciusban, áprilisban és májusban sok különlegesség kapott magyar rendszámot: egy Audi R8, egy Audi R8 Spyder, egy Ferrari F8 Tributo, egy Ferrari SF90, egy Ferrari Roma, egy Maserati MC20, egy Maserati Grecale, egy Rolls-Royce Cullinan, egy Aston Martin Vantage, két Aston Martin DB11, két Ferrari Portofino, két Audi S8, két Bentley Flying Spur, két Chevrolet Corvette, két Audi RS7 Sportback, két Ferrari 812 GTS, három Ferrari F8 Spider, három Jaguar I-Pace, három Lotus Emira, négy Audi RS5, négy Bentley Continental, négy BMW M760e, négy Ferrari F171, öt Aston Martin DBX, öt Bentley Bentayga, hét Lexus LC500, nyolc Audi e-tron GT, kilenc Audi SQ8/RSQ8, kilenc Audi RS6 Avant, tíz BMW M2 Coupé, tíz BMW X5 M, 11 Audi RS3, 11 Mercedes-Benz GLS Maybach, 11 Porsche Panamera, 11 BMW i7, 12 Tesla Model S, 12 Mercedes AMG GT, 12 Mercedes-Benz SL AMG, 14 Tesla Model X, 14 BMW X7 M, 15 BMW M5, 16 Mercedes-Benz S-osztály Maybach, 16 Porsche Taycan, 22 BMW X6 M, 37 BMW i4 M, 48 Porsche 911, 53 Mercedes-Benz G-osztály AMG, 60 Mercedes-Benz EQS, 106 BMW iX, 109 Porsche Cayenne. A nagyhaszonjárművek között a 16 tonna feletti kategória dominál (94 százalékos piaci részesedéssel), szinte csak a nemzetközi fuvarozásban résztvevők vásárolnak új 3,5 tonna fölötti járművet (összesen 2548-at, 16 százalékos növekedés). Jelentősen nőtt a buszértékesítés, 443 ilyen járművet – ebből csak 76 hazai gyártmány – vettek az első öt hónapban Magyarországon (230,6 százalékos gyarapodás). Top 144 új autó Magyarországon 2023-ban (személyautó és kishaszonjármű, I-V. hónap) Skoda Octavia 2180 autó Suzuki S-Cross 1876 Kia Ceed 1577 Suzuki Vitara 1408 Ford Tourneo Custom 1296 Dacia Duster 1210 Toyota Corolla 1199 Toyota Yaris Cross 1104 Toyota C-HR 1086 Fiat 500 - 973 Toyota Yaris 968 Toyota Hilux 875 Renault Master 810 Dacia Jogger 739 Toyota RAV4 – 647 Ford Transit 645 Volkswagen T-Cross 638 Kia Sportage 637 Fiat Ducato 617 Hyundai Tucson 616 Ssangyong Korando 595 Ford Ranger 550 Volkswagen Golf 523 Skoda Kodiaq 518 Volkswagen Passat 508 Volkswagen T-Roc 496 Hyundai i30 - 490 Opel Corsa 470 Ford Transit Custom 450 Ford Puma 449 Tesla Model Y 447 Opel Mokka 446 Ford Kuga 438 Mercedes-Benz Sprinter 438 Toyota Corolla Cross 436 Skoda Scala 431 Volkswagen Taigo 415 Ford Focus 411 Opel Crossland 405 Renault Express Van 404 MG ZS 391 Nissan Qashqai 386 Skoda Superb 372 Volkswagen Crafter 372 Suzuki Swift 361 Volvo XC60 - 361 Volkswagen Arteon 349 Ford Transit Custom 332 Mercedes-Benz GLC/AMG 330 Volvo XC40 - 330 Volkswagen Caddy 329 Volkswagen Tiguan 299 Audi A3 Sportback/Limousine/S/RS 293 Volkswagen Caddy 291 Renault Express Van 286 Lexus NX 277 Skoda Karoq 272 Toyota Aygo X 272 BMW 3/M3 - 267 BMW X5/M 264 Dacia Sandero 250 Skoda Fabia 250 Hyundai i20 – 247 Kia Niro 245 Renault Megane 237 Toyota Proace City 234 Ford Transit Courier 231 Audi Q3/RS – 227 Opel Astra 222 Seat Ateca 221 Isuzu D-Max 218 Audi A3 Sportback 208 Skoda Kamiq 205 BMW X3 – 199 Audi Q8/S/RS - 198 Opel Movano 198 Kia Xceed 196 Ford Transit Connect Van 194 Renault Clio 193 Audi A4 Limousine/Avant/RSA/Allroad - 177 Mercedes-Benz C/AMG 177 Mazda CX-60 - 174 Renault Trafic Tour 171 Toyota Proace Combi 170 Audi A3 Limousine 165 Peugeot 2008 – 165 Renault Clio 165 Audi Q7/S 164 Kia Sorento 164 BMW X6/M 163 Tesla Model 3 – 160 Mercedes-Benz A/AMG 159 Toyota Camry 157 Mini 154 BMW 5/M 153 Renault Captur 152 Abarth 500 – 150 Peugeot Boxer 147 BMW 4 Coupé/Cabrio/M 146 Cupra Formentor 144 Seat Arona 143 Mazda CX-5 – 142 Mercedes-Benz CLA/AMG 142 Volvo V60 - 141 Mercedes-Benz GLE/AMG 140 Opel Combo 140 Peugeot 208 - 140 Volkswagen Polo 140 Peugeot Partner 139 Hyundai Kona 133 Mercedes-Benz V 133 Opel Vivaro 131 Lexus RX 130 Volkswagen Touareg 128 Citroen C3 - 127 Citroen Jumper 127 Volkswagen Transporter Kombi 127 Citroen Berlingo 122 Mazda 3 – 122 Citroen C3 Van 120 Mazda 2 – 121 Mercedes-Benz Citan 119 Audi Q5/S 118 Skoda Karoq 116 Toyota Proace City Verso 116 BMW X1 – 115 Peugeot 5008 - 113 Renault Trafic 113 Iveco Daily 112 Volkswagen Transporter 112 Fiat 500X 111 BMW 4 Gran Coupe 111 Volkswagen Touran 111 Citroen C4 - 110 Jeep Renegade 110 Porsche Cayenne 109 Mazda 6 – 108 Volvo XC90 - 108 BMW iX 106 MG HS - 106 Suzuki Jimny Van - 104 Audi A6 Limousine/Avant/Allroad/S/RS - 103 Fiat Tipo 102 Mercedes-Benz S/Maybach 102 Mini Countryman 101 Ssangyong Tivoli Grand 101 (forrás: Datahouse)  

Csirketrágyából üzemanyag? A Toyota megcsinálta!

2023.07.22.
A Toyota, a Toyota Tsusho és a Mitsubishi Kakoki először mutat be biogázból származó hidrogént előállító berendezéseket Thaiföldön. A bemutatásra kerülő hidrogéntermelő berendezést a Mitsubishi Kakoki gyártja majd, és 2023 novemberében Thaiföldön telepíti, hogy a helyi csirketrágyából és élelmiszer-hulladékból nyert biogázból hidrogént állítsanak elő. A Toyota és a Toyota Tsusho együttműködik a hidrogéngyártás területén, hogy fontolóra vegye egy átfogó rendszer felépítését és bevezetését a biogáz és hidrogén sűrítésére, tárolására és szállítására, valamint egy operációs rendszer létrehozására. Ezenkívül a hidrogénállomásokhoz kapcsolódó létesítmények hagyományos hidrogéngyártó berendezéseitől eltérően a három vállalat és helyi leányvállalataik együtt fognak dolgozni, és megbeszéléseket folytatnak a tervezés helyi viszonyokhoz való optimalizálása érdekében. Ezt a berendezést egy sor kezdeményezés részeként fogják használni a hidrogén előállítása, szállítása, tárolása és felhasználása terén. A három vállalat továbbra is használja a japán hidrogénnel kapcsolatos technológiát az egyes országokhoz és régiókhoz igazított tiszta energia előmozdítására. Különböző érdekelt felekkel is együtt fognak működni a hidrogéntársadalom és végső soron a karbonsemleges társadalom megvalósításában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Magyar Nagydíj - Hamilton a harmadik szabadedzés leggyorsabbja

2023.07.22.
MTI/Czeglédi Zsolt A 38 éves pilóta - aki pályafutása során már nyolcszor nyert a Hungaroringen, és ezzel rekorder - 25 századmásodperccel futott jobb köridőt, mint a címvédő és kétszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője, aki tavaly nyert Mogyoródon, most pedig 99 pontos előnnyel áll az összetett élén. A harmadik leggyorsabb köridőt a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez futotta meg, mögötte a német Nico Hülkenberg (Haas) és a brit Lando Norris (McLaren) lett a negyedik és az ötödik. Az első öt helyezett legjobb ideje három tizedmásodpercen belül volt a napsütéses Hungaroringen. George Russell a másik Mercedesszel a hatodik pozícióban zárta a gyakorlást, míg a két Ferrari hetedik és nyolcadik lett Charles Leclerc, Carlos Sainz Jr. Sorrendben. A Magyar Nagydíj programja a Forma-2-esek sprintversenyével folytatódik, a Forma-1-es időmérőre pedig 16 órakor kerül sor. Eredmények, 3. szabadedzés: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:17.811 perc 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:18.061 3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:18.067 4. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:18.077 5. Lando Norris (brit, McLaren) 1:18.082 6. George Russell (brit, Mercedes) 1:18.119 7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:18.190 8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:18.234 9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:18.350 10. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:18.489 11. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:18.536 12. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 1:18.544 13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:18.592 14. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:18.598 15. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:18.649 16. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:18.776 17. Logan Sargeant (amerikai, Williams) 1:18.814 18. Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri) 1:18.828 19. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:18.979 20. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1:19.156 MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Látványos MINI-premierek a Goodwood Festival of Speed-en

2023.07.22.
A versenypályán ünnepelt premier mellett a brit prémiumgyártó a MINI modellcsaládjának jövőképébe is teljes életnagyságú betekintést engedett: reflektorfénybe gurult Goodwoodban a tisztán elektromos meghajtású MINI Concept Aceman tanulmányautó, a limitált kiadású MINI Cooper SE Cabrio pedig nyitott tetővel nyűgözte le a zéró emissziójú vezetési élmény szerelmeseit. A MINI az idén 30. alkalommal megrendezett Goodwood Festival of Speed sebességfesztiválon látványos premiereket ünnepelt, megannyi résztvevő társaságában. A MINI John Cooper Works 1to6 Edition különkiadás, a MINI Concept Aceman tanulmányautó és a limitált kiadású MINI Cooper SE Cabrio a brit prémiummárka portfóliójának sokszínűségét hirdette. A Goodwood Festival of Speed sebességfesztivál a nézők közelségéről és a Goodwood House melletti legendás szakaszról ismert. A motorsport és az autózás rajongóinak ritkán van lehetőségük ennyire közel kerülniük a versenyautókhoz és az őket híressé tevő pilótákhoz. A verseny középpontjában a hegyi felfutó áll: a nürburgringi 24-órás futamon ünnepelt dobogós helyezés után a MINI John Cooper Works 1to6 Edition különkiadás is itt tartotta meg brit versenypályás premierjét. „A hatfokozatú manuális váltó nem csupán a különkiadás nevét adja, de egy vérpezsdítően egyedülálló nagyteljesítményű modellt is. A 999 darabos limitált szériaként elkészülő különkiadás a márka motorsportos gyökereit, a gokartos vezethetőséget és a márkára jellemző vezetési élményt élteti” – mondta Stefanie Wurst, a MINI márka vezetője. Goodwoodban a különkiadás volánja mögött a legendás versenyautó-mérnök, John Cooper unokája, Charlie Cooper foglalt helyet. A hegyi felfutó évről évre mércét ad az autógyártó vállalatoknak, akik itt modelljeik és pilótáik teljesítményét is megmérethetik. A MINI Concept Aceman tanulmányautó, amely a MINI modellcsaládjának jövőképébe és a tisztán elektromos mobilitás menetdinamikai lehetőségeibe enged betekintést, a 2023-as Goodwood Festival of Speed sebességfesztiválon ünnepelte brit premierjét. A tanulmányautó magával ragadó stílusban mutatja be, hogy a formanyelv, az utastér-kialakítás és a hálózatról tölthető menetteljesítmény terén mi mindent tartogat a MINI számára a jövő. A versenypálya mellett az első tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper SE Cabrio modellt is megcsodálhatták a rajongók, akik a hálózatról tölthető modellekkel kapcsolatos információkat is megismerhették. A Nagy-Britanniába 150 példányban érkező MINI Cooper SE Cabrio egyetlen feltöltéssel 201 kilométer megtételére képes (WLTP). A modell a világ első zéró emissziójú prémium kabriója a kisautó-szegmensben, amely a MINI modellcsalád tisztán elektromos meghajtású, következő nemzedékét is egy lépéssel közelebb hozza. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Motoros mentő és autómentő – így készült a nagy F1-es rohamra az autópályakezelő

2023.07.22.
Mint írták, munkatársaik a régi, lezárt mogyoródi csomópontot újranyitották, felkészítették azt a média és a versenyre érkező VIP vendégek fogadására, az akkreditációra. Az M0-M3 csomópont és a megnyitott mogyoródi csomópont között, a leállósávból VIP sávot alakítottak ki a Formula 1-es csapattagok, a média, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a hivatalos vendégek számára - tájékoztattak. Kihelyeztek százötven forgalomterelő táblát, felkészítették a környékbeli pihenőket a megnövekedett forgalomra, hogy a hazai és nemzetköz szurkolókat, vendégeket is méltó módon tudják fogadni - közölték. Kiemelték, hogy munkatársaik mintegy 300 ezer négyzetméteren szedték össze a szemetet és kaszálták le a füvet, negyvenezer négyzetméteren tisztították le az útburkolatot, emellett a pihenőhelyeket a hétvége alatt folyamatosan takarítják és a versenyhétvége során a rendőrséggel együttműködve a forgalomirányításban is segédkeznek. Ha azt az időjárás indokolja az utazóknak ásványvizet osztanak, ezen kívül az M3-as sztráda egyik pihenőjében egy autómentő, míg a Gödöllői Autópálya Mérnökségen egy motoros mentő is ügyeletben lesz vasárnap estig - olvasható az MKIF közleményében. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Árokba csapódott egy busz (képekkel) – frissítve: 25 utas sérült meg!

2023.07.22.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy Záhony irányába közlekedő ukrán honosságú autóbusz lesodródott az útról és az árokba csapódott. A baleset következtében többen megsérültek. Az MTI azt írta: az ukrán távolsági buszon több mint ötvenen utaztak. A baleset körülményeit a Kisvárdai Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. Huszonöt embert vittek kórházba a 4-es főúton szombat hajnalban Kisvárdánál balesetet szenvedett ukrán busz utasai közül; egyikük sincs közvetlen életveszélyben, és gyerek sincs a sérültek között - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-t. Győrfi Pál elmondta: a 25 sérült közül 4 ember állapota súlyosabb, esetükben törések és belső sérülések gyanúja merült fel. A könnyebben megsérült 21 ember zúzódásokat, kisebb sérüléseket szenvedett. Hozzátette, a 25 sérültet öt kórházba - Kisvárda, Miskolc, Sátoraljaújhely, Nyíregyháza, Mátészalka - szállították. A baleset helyszínére 16 mentőegység érkezett. A rendőrség tájékoztatása szerint a baleset hajnali 2 óra után néhány perccel történt: a Záhony felé tartó ukrán busz lesodródott az útról és az árokba csapódott. Az ügyben büntetőeljárás indult. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója