WRC: Rovanperä könnyed győzelmet aratott Észtországban

2023.07.23.
Két évvel ezelőtt Rovanperä lett a WRC legfiatalabb futamgyőztese Észtország ultragyors murvás gyorsasági szakaszain. A mai domináns sikere után pedig már 55 pontos előnnyel áll a bajnoki tabella élén, és ezzel egy újabb lépéssel közelebb került ahhoz, hogy ismét megszerezze a világbajnoki címet. A 22 éves finn 21 gyorsasági szakasz után 52,7 másodperccel előzve meg Hyundai-jal versenyző ellenfelét, Thierry Neuville-t, aki kezdetben még vezetett a pénteki nyitó kör után. Azonban Rovanperä még aznap átvette tőle az első helyet, mielőtt szombaton kilenc egymást követő gyorsaságin tudott leggyorsabb időt futni, és több mint fél perccel növelte a pénteki előnyét.   Az előrejelzett eső nem jött el a vasárnapi záró felvonásra, amelyen Rovanperä ismét érinthetetlen maradt, mind a négy gyorsaságit megnyerte a Toyota GR Yaris-szal, az utolsó szakaszgyőzelemmel maximális Power Stage bónuszpontokat is szerzett. Olyannyira dominált, hogy a rali 21 gyorsasági szakaszából 15-öt nyert meg (a többit a helyiek kedvence, Ott Tänak húzta be). „Fontos esemény ez a mostani” – mosolygott. „A bajnokság szempontjából nagyon lényeges ez a verseny, ahol jó pontokat lehet szerezni, és a terv is pontosan ez volt. Ez a kedvenc helyszínem a naptárban, így tudtam, hogy itt nyomnom kell a gázt, és ez jól is sikerült” – tette hozzá. Neuville szombat estére gyakorlatilag elismerte a vereséget, de jókedvű volt, miután pályafutása egyik legerősebb gyors átlagtempójú murvás versenyét teljesítette. Vasárnap azonban nem engedhette meg magának, hogy lazítson a második helyen, mivel csapattársa, Esapekka Lappi ott loholt a nyakában: a finn több mint 300 km száguldás után mindössze 6,8 másodperccel lemaradva tőle állhatott fel a dobogó legalsó fokára. Lappi eredménye a negyedik dobogós helyezést jelentette számára a Hyundai Motorsport színeiben, amely most 57 ponttal van lemaradva a Toyota Gazoo Racing mögött a gyártók bajnoki címéért folytatott versenyben. A finn és a Toyotát vezető walesi Elfyn Evans szoros csatát vívtak három napon át, mindössze 7,3 másodperc választotta el őket egymástól az utolsó szakasz után. Teemu Suninen a harmadik Hyundai-t bejuttatta az első ötbe, több mint egy perc hátránnyal Evans mögött, miután hibátlanul vezetett a hibrid autós debütálásán. Mögötte Pierre-Louis Loubet végzett, aki a hatodik helyet szerezte meg, mindössze 0,3 másodperccel verte az összetettben Kacuta Takamotót. Loubet fordos csapattársa, az észt Ott Tänak volt a verseny előtti favorit, de a hazai győzelemre vonatkozó reményei már a rali kezdete előtt szertefoszlottak. A csütörtöki shakedown során felmerült problémák miatt az utolsó pillanatban motorcserére kényszerült az M-Sport, amiért öt perces büntetést kapott a 2019-es világbajnok a nyitó gyorsasági előtt. Öt fordulóval a vége előtt most 66 ponttal van lemaradva Rovanperätól. Andreas Mikkelsen megőrizte vezető helyét a WRC2 kategóriában, és az összesített tabellán pedig a kilencedik helyen végzett az erősebb Rally 1 autók mögött. A top 10-et a szintén Skoda Fabia RS Rally2-vel versenyző Sami Pajari tette teljessé. A szezon kilencedik fordulója, a legendás Finn-rali augusztus 3. és 6. között Jyväskyläben kerül megrendezésre. Érdekesség, hogy itt a Toyota finn csapatfőnöke, a profi versenyzéstől négy éve visszavonult Jari-Matti Latvala is indul majd egy Rally 1-es Yarisszal, a rendkívüli lehetőséget jutalomból kapta Akio Toyodától.
Címkék: 

A kínai autóipar helyreállítaná az árháború miatt megingott piaci stabilitást, a németek túlfűtöttségre figyelmeztetnek

2023.07.23.
A 15 kínai autógyártó és a Tesla vezetői a sanghaji autópari fórumon látták el kézjegyükkel a dokumentumot, amelyre azért volt szükség, mert a Tesla a 2023-as árak sorozatos csökkentésével globális árháborút robbantott ki, amely hatalmas hullámokat vert a világ legnagyobb elektromosautó-piacán, Kínában. Amellett, hogy a Tesla árpolitikáját értetlenséggel fogadták a Tesla autók birtokosai, mintegy harminc kínai vállalat kénytelen volt ugyancsak csökkenteni árait, hogy versenyképes maradjon. Tartani lehet azonban attól, hogy a kisebb autógyártók nem tudnak megbirkózni ezzel a helyzettel, és kénytelen lesznek beszüntetni a tevékenységüket, vagy pedig egyesülniük kell.  A Sanghajban aláírt közös nyilatkozatban a Tesla és kínai nagyvállalatok  - a többi között a FAW, a SAIC, a BAIC, a Changan,  a GAC, a Chery, a Great Wall Motor, a BYD és az Xpeng - fogadkoztak, hogy az autópiaci feszültségek enyhítése érdekében a piaci struktúra stabilitásának védelmére kelnek. "Először is, betartjuk az iparág szabályait és előírásait, szabályozzuk a marketingtevékenységet, fenntartjuk a tisztességes versenyrendszert, és elkerüljük a rendellenes árazások okozta piaci zavarokat” – áll a nyilatkozatban. Aláírói ígérik, hogy az eddigieknél jobban ügyelnek a marketingtevékenységükre, és nem szolgálnak hamis információkkal az eladások növelésének érdekében. Az ügyfelek igényeit szem előtt tartva a termékek és szolgáltatások minőségének javítására helyezik a hangsúlyt. A negyedik pont arról szól, hogy vállvetve és tevékenyen vállalnak társadalmi felelősséget, a nemzetgazdaság fejlődése érdekében részt vesznek a gazdasági növekedés stabilizálásában, a bizalom növelésében és a kockázatok csökkentésében. A sanghaji nyilatkozatnak azonban van egy szépséghibája: nincsen semmilyen jogi érvénye, nem számonkérhető, nem kötelezi az autógyártókat semmire, legfeljebb önkéntes önszabályozásra. Sokatmondó az, hogy a Tesla már az aláírás másnapján ötszáz dolláros bónusszal lepte meg a legnépszerűbb autói - a Model Y és a Model-3, amelyek árait az év elején 14, illetve 10 százalékkal csökkentette - vásárlóit, akik Tesla-birtokosok ajánlásával jelentkeznek be. Ráadásul három hónapig gratisba kapnak hozzáférést az Enhanced Autopilot vezetéstámogatási rendszerhez. Járműipari elemzők szerint a Tesla bónusza részben mutatja a sanghaji fogadkozások komolytalanságát, illetve azt, hogy a Keleten a helyzet változatlan: másképp, de folytatódik az árháború, amely hullámai messze túllépnek a kínai határokon. Ralf Brandstätter, a Volkswagen kínai alegységének vezérigazgatója túlfűtöttségre figyelmeztetett a kínai EV-piacon, ami szerinte a fogyasztói érdekek rovására megy. Brandstätter szerint az erős konkurencia és az árkedvezmények miatti túlfűtöttség pénzügyi nehézségekbe sodorja a start-upokat, ezért kénytelenek elhagyni a piacot, vagy más befektetések után nézni. Különösen bírálta azt a gyakorlatot, ahogyan Kínában kedvezményeket adnak az elektromos autókra, és külön megemlítette a Tesla árpolitikáját is. Hangsúlyozta, hogy a Volkswagen-csoport nem törekszik mindenáron az eladások növelésére és a növekedésre az EV piacon, körültekintően jár el, egyszerre törekszik az üzletág stabilitására és rentabilitására. Jelenleg több mint 120 gyártó tevékenykedik az elektromos járművek kínai piacán, és 2023-ig mintegy 150 új modell megjelenése várható. A kialakult éles verseny és az akkumulátorok magas ára komoly nyomást gyakorol a piacra, a rövid távú értékesítési siker pedig jelentős beruházásokat igényel.  Az éles verseny jelentős árcsökkentéseket eredményezett az elektromos autók esetében, és autópiaci szakértők is arra figyelmeztettek, hogy ez hátrányos lehet a fogyasztókra nézve. Előfordulhat például, hogy a megszűnt márkákhoz az ügyfelek már nem kapnak szervizszolgáltatást, az autóik veszítenek értékükből, miközben szembesülnek a jelentős árcsökkenéssel az új autók piacán.  A számok mindenesetre aról tanúskodnak, hogy a Tesla év eleji árcsökkentése bevált, a vállalat dübörög, az első negyedéves eladásai éves összevetésben majdnem a duplájára nőttek. Az eladások 96 százalékát az árcsökkentett modellek - a Model Y és a Model 3 - adták. A Tesla kezére játszik ráadásul az amerikai kormány infációcsökkentő törvénycsomagja (IRA), amely részben elengedi az adót az Egyesült Államokban gyártott termékekre. Mindez tovább növelte a Teslák kelendőségét. Elon Musk cége azonnal reagált a piaci realitásokra, hatékony termelésének köszönhetően tudta tartani a lépést a megnövekedett kereslettel, a Model 3 gyártását pedig teljesen áttelepítette Kínából az Egyesült Államokba.  
Címkék: 

Magyar Nagydíj - Verstappen győzött a Hungaroringen

2023.07.23.
A 25 éves pilótának ez volt az idei kilencedik, és pályafutása 44. futamgyőzelme, a Red Bull pedig sorozatban a 12. győzelmét ünnepelhette, ezzel megdöntötte a McLaren 1988-ban felállított, 11 sikerből álló rekordját. A Mogyoródon tavaly is győztes Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez pedig harmadikként. A pole pozícióból rajtoló Lewis Hamilton (Mercedes) negyedik lett. Fotó: MTI/Kovács Tamás Verstappen előnye a szezon felénél így 110 pontra nőtt az összetettben Pérez előtt. A rajtot Hamilton nem kapta el tökéletesen, ezt pedig a mellőle induló Verstappen kihasználta és az első kanyarban átvette a vezetést. Hamiltont láthatóan kizökkentette az elhibázott start, a harmadik kanyar után már csak negyedik volt, mert mindkét McLaren megelőzte. Egy kör után Verstappen, Oscar Piastri, Norris volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, majd Hamilton, valamint a két Ferrari - sorrendben Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. - következett. Az Alpine istálló számára mindössze egy körig tartott a Magyar Nagydíj, a startot rettenetesen elrontó Csou Kuan-jü (Alfa Romeo) ugyanis az első féktávot elhibázta, hátulról meglökte Daniel Ricciardót (Alpha Tauri), aki az előtte lévő Esteban Ocon versenyautóját öklelte fel. Az Alpine balszerencséje, hogy Ocon emiatt oldalról eltalálta csapattársát, Pierre Gaslyt, így a kör végén a francia csapat mindkét versenyzője a boxba hajtott és kénytelen volt feladni a viadalt. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt A 15. körre állandósulni látszottak a különbségek az élmezőnyben haladók között, Verstappennek sikerült komolyabb, hét másodperc környéki előnyt kiautóznia, Piastrit pedig nagyjából 2-2.5 másodperces lemaradással követte Norris. Hamiltont a negyedik helyről a 17. körben hívta ki kerékcserére a Mercedes, egy körrel később Norris, majd Piastri is friss abroncsokat kapott, de az ausztrál csak brit csapattársa mögé tudott visszatérni a pályára. Verstappen a 23. körben hajtott a boxba, kerékcseréjét kiválóan végrehajtotta a Red Bull szerelőgárdája, így a vb-címvédő gond nélkül visszaállt az első helyre. A 30. körben Verstappen előnye 6.7 másodperc volt Norris előtt, akit Piastri tisztes távolságból, nagyjából 3.5 másodperccel lemaradva követett. Hamilton közben a csapatrádión arról érdeklődött, hogy a pálya melyik részén veszít időt, soknak találta ugyanis a hátrányát a McLarenekhez képest. A mezőny nagy részétől eltérő gumistratégián lévő Pérez eddigre már ötödiknek jött fel, és az övé volt a leggyorsabb kör is, így várható volt, hogy rövidesen meg tudja majd támadni Hamiltont a negyedik helyért. Fotó: MTI/Kovács Tamás A versenytáv feléhez érve Verstappen előnye már 10 másodperc feletti volt, Norris a második, Piastri pedig a harmadik pozícióját óvta, Hamiltonhoz viszont egyre közelebb zárkózott Pérez, akivel a csapatrádión közölték, hogy reális esélye van dobogós helyen befejezni a viadalt. A mexikói versenyző a 42. körben támadta meg először a brit sztárt, de kísérletét a hétszeres világbajnok kivédekezte. A kör végén Piastri a harmadik, Pérez az ötödik pozícióból hajtott a boxba újabb kerékcserére, így átmenetileg mindketten kissé hátrébb csúsztak a sorrendben. A 45. körben Norris McLarenjén is kerekeket cseréltek, két körrel később Pérez feljött negyediknek, miután első előzési próbálkozása alkalmával elment a keményen védekező Piastri mellett. Húsz körrel a vége előtt Hamilton is a boxban járt és friss abroncsokat kapott a Mercedesére, miközben Verstappen előnye 35 másodpercre duzzadt a második Norisszal szemben, így a sikerét ettől a ponttól semmi nem veszélyeztette. A holland címvédő le is tudta második kerékcseréjét és gond nélkül tért vissza az élre. A leintés előtt 15 körrel Verstappen, Norris, Pérez, Piastri, Hamilton volt az első öt sorrendje, de a britek hétszeres vb-győztese kisvártatva feljött negyediknek. Az utolsó körökben Hamiltonnak még majdnem sikerült támadási közelségbe kerülnie Pérezhez is, azonban ez végül nem jött össze neki. Verstappennek a mogyoródi volt F1-es pályafutása 175. futama, ahol a Williams istálló - pontot nem szerezve - fennállása 800. Forma-1-es versenyét futotta. A képre kattintva megnézheti a videót, amelyen ünneplés közben összetörik Verstappen 15 millió forintos díja. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt A vb jövő hétvégén, Belgiumban folytatódik. Végeredmény, Magyar Nagydíj, Hungaroring (70 kör, 306,630 km): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:38:08.634 óra  2. Lando Norris (brit, McLaren) 33.731 másodperc hátrány  3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 37.603 mp h.  4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 39.134 mp h.  5. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:02.572 perc h.  6. George Russell (brit, Mercedes) 1:05.825 p h.  7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:10.317 p h.  8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:11.073 p h.  9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:15.709 p h. 10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1 kör hátrány 11. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1 kör h. 12. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1 kör h. 13. Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri) 1 kör h. 14. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1 kör h. 15. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1 kör h. 16. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 1 kör h. 17. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 kör h. kiesett: Logan Sargeant (amerikai, Williams) 69. kör Esteban Ocon (francia, Alpine) 2. kör Pierre Gasly (francia, Alpine) 1. kör A vb-pontversenyek állása 11 futam után (még 11 van hátra): versenyzők:  1. Verstappen 281 pont  2. Pérez 171  3. Alonso 139  4. Hamilton 133  5. Russell 90  6. Sainz 87  7. Leclerc 80  8. Norris 60  9. Stroll 45 10. Ocon 31 11. Piastri 27 12. Gasly 16 13. Albon 11 14. Hülkenberg 9 15. Bottas 5 16. Csou 4 17. Cunoda 2 18. Magnussen 2 19. Sargeant 0 20. Nyck de Vries (holland, Alpha Tauri) 0 21. Daniel Ricciardo 0 csapatok:  1. Red Bull 452 pont  2. Mercedes 223  3. Aston Martin 184  4. Ferrari 167  5. McLaren 87  6. Alpine 47  7. Williams 11  8. Haas 11  9. Alfa Romeo 9 10. Alpha Tauri 2 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A legjobb hiper-Audik

2023.07.23.
1. 2003 Audi RS6 Avant A top lista első fokára meglepő módon nem a legendás 1980-as Quattro került fel, hanem a C5 generációs Audi RS6 Avant. Állításuk szerint azért esett a választás épp erre a modellre, mert megtestesíti az Audi sportmodelljeinek eszenciáját: egy őrületesen gyors autó, ami közben praktikus is, ráadásul kívülről egy avatlan szem meg sem mondaná róla, hogy különleges. És épp ez az exkluzivitás, visszafogott, igényes duhajság az, ami annyira vonzóvá teszi az Audi sportautóit. Hogy miért éppen a C5-ös RS6-ra esett a választás, azt könnyen megmagyarázza a motortérben dolgozó 450 lóerős V8, ami a quattro összkerékkel párosítva 4,9 másodperc alatt repítette állóhelyzetből 100 km/h-ra a kombit. Igen, a korabeli BMW M5-öt vezetni állítólag nagyobb élmény volt, ugyanakkor az Audi egy olyan közeghez is eljuttatta az élvezetes vezetés élményét, akik eddig kimaradtak ebből hely szűke miatt. 2. 1980 Audi Quattro Azért a második helyre befért a sportos Audik ikonja, az eredeti Audi Quattro, ami egy életre megreformálta az ingolstadti márka jövőjét. Újító összkerékhajtása és öthengeres motorja felforgatta az autózás világát, a közúti autózástól a Rally Világbajnokság gyorsaságiaiig. Elsősorban homologizációs célból építették, azonban idővel kiderült, hogy remek utcai autó is lett belőle. A quattro összkerékhajtás hibátlanul vitte át mind a négy kerékre a 200 lóerős, 2,1 literes öthengeres motor erejét. Nem csoda, hogy mostanra az egekbe szállt az értékük, pláne, ha valaki egy érintetlen példányra bukkan valamelyik német vagy brit pajtában. A csúcsmodell S1-ről nem is beszélve, amit még többek között Walter Röhrl hajtott az emberfalak között a piszkos B-csoport korszakában. 3. 2007 Audi R8 V8 Jó magam csak a babonázó hangzású V10-es motorral próbáltam az Audi R8-as modellcsaládot, de a Goodwood újságírói szerint a 2007-es, még V8-as volt az igazán korszakalkotó modell. Amikor az Audi bejelentette, hogy nevezne a Porsche 911 babérjaira, kinevették őket. Azonban ez csak addig tartott, amíg nem vezették az R8-at, aminek V8-as motorjába legalább annyi karakter szorult, mint a Porsche boxerjába. Ráadásul összkerékhajtását úgy hangolták, hogy bármikor képes legyen hosszan és koordinálhatóan driftelni. 420 lóerőt tudott a 4,2 literes nyolchengeres, és akár kéziváltóval is lehetett kérni. Más kor volt az. 4. Audi RS3 Sportback Egy igazi fekete ló a mai piacon, hiszen ma már öthengeres turbómotor és hot hatch sincs sok, az RS3 Sportback mégis ezt a két csodálatos tényezőt kombinálja. 2,5 literes motorja nem kevesebb, mint 400 lóerőt ad le, amivel egészen elképesztő, 3,8 másodperc alatt van 100-on, amit igazából akármelyik szupersportautó megirigyelne. És még mindig egy két üléssoros, tágas, nagy csomagtartóval rendelkező, kívülről egész hétköznapinak kinéző autóról beszélünk, de ha akarjuk, felfalja az utcát. Ezt persze igyekeztek az orr kialakításával is kiemelni, ami erősen inspirálódott a korai elődjéből, a legendás quattroból. Mára sajnos végleg elköszöntünk tőle, de le sem merem írni, hogy mire volt képes ugyanez a hajtáslánc a kisebb és laposabb TT RS-ben. Szerintem még egyetlen autóban sem sikítottam vezetés közben, egészen addig. 5. 1994 Audi RS2 Amerika csak álmodott róla, Európa szerencsésebb része viszont már a 90-es években nagro kék kombival járt, aminek a motorját a Porsche húzta fel 320 lóerősre. Az RS Audi modellek ősatyját egy turbós, öthengeres motor hajtotta, azonban a Porsche fékrendszerével, a 911-es tükreivel és a Carrera Cup felnijeivel szerelték fel, és kapott egy méretes bodykittet is a stuttgartiaktől. Állítólag pontosan úgy is viselkedett, ahogy elvárnánk egy ilyen autótól. Erőből kellett ívre tenni, viszont kigyorsításkor csak úgy katapultált az összkeréknek és a bitang turbónak köszönhetően. Értéke értelemszerűen egyre magasabb. Egy modern sport Audi árának a többszörösét is elkérik érte, Amerika pedig annyira vágyott rá, hogy most rohamosan importálják be őket az országba a különböző gyűjtemények ékeként. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A sci-fi világa valósággá válik a BMW okosszemüvegével

2023.07.23.
A BMW Motorrad ConnectedRide okosszemüveg egy app segítségével Bluetooth kapcsolaton keresztül egyszerűen csatlakoztatható az okostelefonhoz. A kivetítés pozíciója és a beállítások a motorozás megkezdése előtt és menet közben is változtathatók a motorkerékpár kormányán található multikontrollerrel. Az egyéni felhasználói felület és a fokozott motorozási biztonság mellett az okosszemüvegek magas szintű kényelmet is nyújtanak. A szemüveg és a kijelző kialakítása a motorosok speciális igényeihez lett igazítva. Emellett a BMW Motorrad ConnectedRide okosszemüveg számos bukósisakhoz és arcformához adaptálható, ennek köszönhetően az okosszemüveg még a hosszú túrákon is kényelmesen viselhető. A lítium-ion akkumulátor akár tízórás üzemidőt is lehetővé tesz. A BMW Motorrad a szemüvegkerethez két készlet hitelesített UVA/UVB-lencsét is mellékel. Az egyik lencsekészlet 85%-ban átlátszó, és elsősorban a beépített napellenzővel ellátott sisakokhoz használható. A másik készlet színezett lencsékkel rendelkezik, így az okosszemüveg tökéletes napszemüveggé válik. A szemüveges motorosok számára a lencsék egy RX-adapter segítségével optikusok által csiszolhatók és beállíthatók a kívánt látásélességhez (max. 4 dioptriáig). Azok számára, akik kontaktlencsét viselnek, az okosszemüveg normál módon használható. A készletek egy szemüvegtokot és egy USB töltőkábelt is tartalmaznak. A BMW Motorrad ConnectedRide okosszemüvegeket 2023. július 7-én, a berlini BMW Motorrad Days keretében mutatták be. A legfontosabb jellemzők: - Két méretben (M + L) kapható, különböző orrpárnákkal. Az M-es méret 53-67 mm-es pupillatávolsághoz, az L-es méret pedig 59-73 mm-es pupillatávolsághoz megfelelő. - Két lencsekészlet (1 szett színezett lencse és 1 szett 85%-ban átlátszó lencse), beépített fényérzékelő, hitelesített UVA/UVB szűrő. - RX adapter a lencsék optikus általi beállításához a kívánt látásélességhez (max. 4 dioptriáig). - Bluetooth-on keresztül csatlakoztatható az okostelefonokhoz fejlesztett BMW Motorrad Connected App használatával. - Valós idejű GPS-adatátvitel az applikációról az okosszemüvegre. - Head-Up funkció a navigációhoz egyedi kijelzővel. - A sebesség, a sebességkorlátozás, a sebességfokozat és a navigáció kijelzése (egyszerűsített irányjelzések nyilakkal, vagy részletes navigáció utcanevekkel, kereszteződésekkel és precízen megjelenített útvonalakkal). - Integrált fényérzékelő és integrált optikai modul a biztonságos adatátvitelhez és az adatok biztonságos megjelenítéséhez a jobb oldali lencse bal felső részén. - A lítium-ion akkumulátor akár tíz órás üzemidőt biztosít. - USB töltőkábel. - Működési hőmérséklet-tartomány -10° és +50°C között.  

Magyar Nagydíj - Telt ház és bevételi rekord a Hungaroringen

2023.07.23.
A sportvezető közölte, a versenyhétvége négy napja alatt - beleszámítva ebbe a csütörtöki 5000 szurkoló részvételével rendezett boxutca-látogató sétát - 303 ezren jártak a mogyoródi versenypályán, így minden szempontból csúcsot döntött a rendezvény, a 70 körös futamot pedig 102 ezren tekintik meg a helyszínen. Gyulay Zsolt a szombaton bejelentett szerződéshosszabbításról azt mondta, neki és a kollégáinak is jó érzés, hogy lezárultak a tárgyalások, és a továbbiakban már nem a megállapodás feltételéül szabott felújítással összefüggő előkészítő munka van terítéken. Pilótaparádé a Hungaroringen július 23-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt "Ebből a szempontból természetesen megnyugtató, hogy a végére értünk, ugyanakkor a valódi munka csak most kezdődik" - jelentette ki az elnök-vezérigazgató. Gyulay szerint nem lehet megmondani, hogy manapság, vagy 10-20 évvel ezelőtt volt könnyebb, vagy nehezebb Forma-1-es versenyt rendezni. "Inkább úgy fogalmazok, hogy most teljesen más, mint korábban. Ezek a versenyhétvégék szinte négynapos fesztiválokká nőtték ki magukat, ráadásul a versenysorozat jogtulajdonosa óriási követelményrendszert állít fel, így sok mindennek kell megfelelni, sokkal több a munka, több emberre van szükség, és nyilván sokkal költségesebb is" - mondta, és hozzátette: "a jegyeket viszont el lehet adni, mi pedig abból élünk, így ebből a szempontból manapság könnyebb a rendezés." A Hungaroringen szombaton jelentették be, hogy az eredetileg 2027-ig érvényes szerződést öt évvel meghosszabbították, így a mogyoródi F1-es futam 2032-ig biztosan a programban marad. A 38. Magyar Nagydíj 15 órakor rajtol, a pole pozícióból Lewis Hamilton, a Mercedes hétszeres világbajnok brit sztárja startolhat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Rovanperä növelte az előnyét Észtországban

2023.07.23.
Kalle Rovanperä hatalmas lépést tett az egymást követő harmadik Észt-rali győzelme felé a szombati napon nyújtott kiváló teljesítményével. A 22 éves versenyző, aki két évvel ezelőtt itt lett a WRC történetének legfiatalabb futamgyőztese, kilenc egymást követő gyorsaságin autózta a legjobb időt, és ezzel demoralizálta legfőbb riválisát, a Hyundai-jal versenyző Neuville-t. A regnáló világbajnok péntek délután kora délután utasította maga mögé a belgát, a pénteket 3 másodperces előnnyel zárta az élen. Ennélfogva szombaton már utolsóként, tiszta pályán rajtolhatott; az, hogy végre nem neki kellett takarítania a pályákat, érinthetetlenné tette a többiek számára.   Rovanperä szombaton minden egyes szakaszon megelőzte Neuville-t, így előnye estére 34,9 másodpercre nőtt, de ehhez az is hozzájárult, hogy a vetélytársa lassú defektet kapott az Otepää 2 gyorsaságin. Ha a vasárnapi fináléban nem történik nagyobb dráma, akkor a finn tovább növelheti előnyét az idei világbajnokságban. „Ez egy csodálatos nap volt. Nem túl gyakran fordul elő, hogy az ember egy nap alatt megnyerje az összes szakaszt. Ma reggel világos tervünk volt: keményen nyomjuk a gázt, és ha lehet, szerezzünk egy kis előnyt, és használjuk ki a jó rajtpozíciót. Kicsit könnyebb volt tempót autózni, tiszta délelőttünk volt, és sok időt nyertünk. Délután nagyon élveztem a szakaszokat, és jól ment a vezetés, remek érzés volt ülni az autóban. Az autó jól működik, és ezek a kedvenc szakaszaim az egész szezonban, szóval miért ne élveztem volna őket? Rengeteg rajongó volt kint, ami igazán király. A holnapi nap még mindig trükkös lesz, egy új szakasszal, ami elég technikás, szóval ébernek kell maradnunk, jó munkát kell végeznünk, és aztán remélhetőleg a Power Stage-en még egyszer utoljára ráléphetünk a gázra”- nyilatkozta elégedetten Rovanperä. Neuville elismerte, hogy délelőtt túlságosan bizonytalan volt, de így is öt alkalommal a második legjobb időt érte el. Tudja, hogy a záró négy gyorsasági szakaszon Rovanperä megelőzése szinte lehetetlen feladatnak ígérkezik. „Csak egy kicsi hiányzik ahhoz, hogy felvegyük Kalle tempóját, a defekt nélkül szerintem tökéletes napunk lett volna”- nyilatkozta. Esapekka Lappi a másik Hyundai-jal 10,5 másodperccel csapattársa, Neuville mögött áll az összetettben, miután egész nap izgalmas csatát vívott a Elfyn Evansszel a dobogóért. A Toyotával versenyző walesi a nap közepére mindössze hét tizedmásodpercre csökkentette hátrányát Lappihoz képest, de a délután folyamán aztán 7,3 másodpercre nőtt köztük a különbség. Teemu Suninen folytatta problémamentes debütálását a Hyundai i20 N Rally1-ben, és 48,8 másodperccel a Evans mögött, mindenkitől távol áll az ötödik helyen. Mögötte a fordos Pierre-Louis Loubet további 44 másodperccel lemaradva áll a hatodik helyen, és öt másodperces időbüntetést is kapott, amiért pénteken megszegte a hibrid hajtásra vonatkozó stratégiai szabályokat. Csapattársa, a hazai versenyét futó Ott Tänak a nyolcadik helyre küzdötte fel magát a csütörtöki 5 perces büntetése ellenére, amelyet motorcsere miatt kapott. E nélkül a 2019-es világbajnok az ötödik helyen állna. A hetedik helyen álló Kacuta Takamoto 7 másodpercen belülre került Loubet-hez képest, annak ellenére, hogy a Toyota nem akart újraindulni a Kanepi 1 gyorsasági céljában, és tolni kellett kézzel. Andreas Mikkelsen a szezon második WRC2-es diadalára hajt, és a kilencedik helyen áll a Skoda Fabia RS Rally2-vel, míg Sami Pajari hasonló autójával teszi teljessé a top 10-et. A vasárnapi utolsó nap a legrövidebb, de még így is egészséges 61 kilométer gyorsaságit tartalmaz. Két azonos szakaszból álló kör vár a mezőnyre a tartui dobogós ceremónia előtt. A záró Kambja gyorsasági szakasz a Wolf Power Stage, ahol a leggyorsabb öt versenyző bónusz pontokat kap. Az állás szombat este: 1 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2h05m29.3s 2 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +34.9s 3 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +45.4s 4 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +52.7s 5 Teemu Suninen/Mikko Markkula (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +1m41.5s 6 Pierre-Louis Loubet/Nicolas Gilsoul (Ford Puma Rally1 HYBRID) +2m25.5s 7 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m32.5s 8 Ott Tänak/Martin Järveoja (Ford Puma Rally1 HYBRID) +5m55.2s 9 Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Škoda Fabia RS Rally2) +7m37.1s 10 Sami Pajari/Enni Mälkönen (Škoda Fabia RS Rally2) +7m52.9s
Címkék: 

Négy autó ütközött a súlyos sztrádabalesetben, 10 kilométeres a torlódás

2023.07.23.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az M7-es autópályán Baracska térségében, a Balaton irányába vezető oldalon július 23-án 10 óra 45 perc körül, ahol négy személygépjármű ütközött össze. A balesettel érintett útszakaszon forgalomkorlátozás van érvényben, ennek következtében közel tíz kilométeres torlódásra számítsanak a járművezetők. Az Utinform azt írja, hogy aki teheti, a pályával párhuzamos 7-es főúton kerülhet, de ott is szakaszos lassulásra kell számítani. - Ráadásul az ellenkező oldalon, a főváros irányába is baleset okoz torlódást. Ott a Polgárdi és Szabadbattyán közötti szakaszon a 73-as km-nél is csak egy sávon araszol a kocsisor. A police.hu déli frissítése szerint itt közel hét kilométeres torlódás alakult ki. Bár a forgalomkorlátozás már itt is megszűnt, az utinform.hu 12 óra 54 perces híre azt írja, hogy már közel 10 km-es az araszoló kocsisor. Kérjük az arra közlekedők fokozott figyelmét, türelmét! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Elvakult autósok: 7 tipp, hogyan vezess szemkápráztató napsütésben

2023.07.23.
Elvakította a nap, nekihajtott és letörte a sorompót a vasúti átjáróban; szemébe sütött a nap, elgázolt egy biciklist – két megtörtént baleset, amihez hasonló minden évben többször előfordul, mert az erős napsütés miatt nem lát megfelelően a sofőr. Mutatjuk, mi mindent tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük a szemkáprázás miatt bekövetkező baleseteket.   1. Tartsd tisztán a szélvédőt! Ha első ránézésre tisztának is tűnik, erős napsütésben minden apró szennyeződés, ujjlenyomat és lerakódás látható válik, ami nagyban akadályozza a zavartalan kilátást. A szennyeződések szétszórják az ablaküvegen átragyogó fényt, ami így még jobban fog vakítani. Ezért nagyon fontos, hogy rendszeresen megtisztítsd a szélvédőt! A tiszta szélvédő kulcsfontosságú Ne feledkezz meg az üveg belső felületéről, sokszor belül sokkal koszosabb, porosabb, mint kívül, ráadásul odabent az eső, illetve az ablakmosó sem tartja tisztán. Mivel erről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, a legjobb megoldás, ha mindig van a kocsiban tisztító kendő, így ha kell, megállás után pár perc alatt megtisztíthatjuk az ablakot a szennyeződéstől.  2. Viselj napszemüveget! Az erős fény, a vakító napsütés minden vezetési helyeztet veszélyessé tehet. Ez ellen a leghatásosabb megoldás, hogy UVA- és UVB-sugárzás elleni védelemmel ellátott napszemüveget viselsz vezetés közben. Ez nemcsak a közlekedést teszi biztonságosabbá, hanem a szemed egészségét is óvja. Egy jó napszemüveg mindig legyen a kocsiban Ha lehetséges, szerezzünk be polarizált napszemüveget, mert ezek kiszűrik a visszatükröződő fényt – például a napsütötte, vizes úttestről –, ennek köszönhetően még élesebb látást biztosítanak intenzív fényviszonyok között. Ha pedig megvan a megfelelő, kényelmes napszemüveg, lehetőleg mindig tartsuk az autóban, mert lehet, hogy csak menet közben derül ki, hogy szükségünk lesz rá.  3. Használd a napellenzőt!  A napszemüveg mellett a másik legfontosabb eszköz a napellenző, hogy elkerüljük a vakítást. Magától értetődő a használata, hajtsuk le olyan pozícióba, hogy blokkoljuk vele a napsugarakat, de az utat is lássuk. Gyakran arra is van lehetőség, hogy az oldalsó ablakhoz hajtsuk, ha nem szemből vakít a nap.  A napellenző néha létfontosságú kiegészítő Az autós napellenző az évtizedek alatt szinte semmit nem változott, a legmodernebb autókban is lényegében ugyanolyan a kialakítása. Igaz, az utóbbi években komolyan kísérleteznek azzal, hogy más megoldással váltsák le: sötétedő üveg tompítaná a napsugarakat. Sőt, olyan rendszert is bemutattak, amelyben egy kamera figyeli a sofőr arcát, és csak a szélvédő azon részeit sötétíti el, ahol a zavaró napsugarak beesnek.  4. Lassíts és növeld a követési távolságot! Tiszta szélvédővel és kiváló napszemüveggel sem tudjuk tökéletes semlegesíteni az erős fény vakító hatását, a járművezetők lassabban reagálhatnak a forgalmi helyzetekre. Hagyj magadnak több időt, haladj lassabban és tarts nagyobb követési távolságot – ez mindenki számára biztonságosabb.  5. Légy óvatos a kereszteződésekben! A napsütés miatt előfordulhat, hogy nehezebben veszed észre a kerékpárosokat, gyalogosokat, motorosokat. Légy türelmes, és inkább többször nézz szét a kereszteződésekben, hogy biztosan jól felmérd a helyzetet. Erős napsütésben néz körül alaposabban Különösen veszélyes az a helyzet, amikor erős a napsütés, de egyes területek fák vagy épületeket miatt árnyékban vannak. Ezt a nagy fényerőbeli különbséget a szemünk nehezen tudja feldolgozni, könnyen észrevétlen maradhat egy másik közlekedő az árnyékban.  6. Válassz jó időpontot! Ha minden óvintézkedés ellenére gondot okoz az erős fényben vezetés, akkor amennyiben megoldható, ne olyankor ülj autóba, amikor a nap alacsonyan van az égen. Ilyenkor a napfény alacsonyabb szögben érkezik, ami fokozott vakítást eredményezhet. Reggel és este tud a legjobban vakítani a nap Nyáron ez kevésbé okoz problémát, hiszen a nap korán kel és későn fekszik, de télen nagyjából a reggeli és délutáni csúcsforgalom idejére esik ez az időszak.  7. Pakold el a tükröződő tárgyakat Ügyelj arra, hogy az autóban ne legyenek olyan dolgok a szemed előtt, amelyek erősen tükröződnek, mert erős napfényben ezek még jobban elvakíthatnak. Mobiltelefon üvege, fémből készült kabala a visszapillantó tükrön, műszerfal tetején tárolt pénzérmék, ékszerek – rengeteg olyan dolog lehet a kocsiban, ami zavaró lehet. Amennyiben ezek visszaverik a fényt, tedd be őket a kesztyűtartóba vagy olyan helyre, ahol nem zavarnak.  +1 Bringán is óvatosan A legtöbb fenti tanácsot a kerékpárosoknak is érdemes megfogadniuk – persze a szélvédőt ne akarják megtakarítani, és a napellenzőt se keressék a bringán. Ám az erős napsütés biciklin is nehezíti a közlekedést, ezért különösen fontos, hogy legyen egy jó napszemüveged, és légy extra körültekintő az intenzív fényviszonyok között, beleértve a nagyon kontrasztos, árnyékos-fényes területeket. A napszemüveg ráadásul attól is megvéd, hogy a szemedbe por, szennyeződés vagy apró rovar kerüljön.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

A sorozat főnöke szerint Magyarország több okból is fontos a Forma-1-nek

2023.07.23.
A sportvezető a magyar újságíróknak Mogyoródon adott exkluzív interjút a 38. Magyar Nagydíj időmérő edzése után, és hangsúlyozta, a szerződés meghosszabbítására vonatkozó tárgyalások "nehezek, de korrektek" voltak, egyben kiemelte a magyarországi promóter és a magyar kormány elkötelezett hozzáállását. "Magyarország egyrészt azért fontos nekünk, mert az F1 jelenlegi, folyamatosan növekvő népszerűsége közben meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt a tradicionális helyszínek, valamint az úgynevezett új piacok között. Másrészt Európa ezen régiójában hatalmas potenciált látunk arra, hogy még inkább ráirányítsuk a figyelmet a sportágunkra" - mondta Domenicali. Fotó: MTI-Kovács Tamás Az 58 éves olasz szakember szerint nem lett volna elég, ha csak 2027-ig számolhatnak a versenynaptárban a Hungaroringgel, ezért is volt fontos, hogy pont kerüljön az egyeztetések végére és a mostani hétvége szombati napján bejelenthessék a 2032-ig szóló megállapodás aláírását. "A magyar kormány is hisz ebben a projektben, és azért szán rá pénzt, például a pálya fejlesztéseire vonatkozóan, mert megérti a Forma-1 fontosságát. A tárgyalások során mindig az a legfontosabb, hogy mindenki a megoldási lehetőségeket keresse, mert ha így teszünk, akkor meg is találjuk ezeket" - jelentette ki Domenicali. Az F1 elnök-vezérigazgatója kiemelte Ariane Frank-Meulenbeltet, a Hungaroring alelnökét, akiről azt mondta, nagyszerű munkát végez az első, 1986-os mogyoródi futam megvalósulása óta. "A Forma-1 számára nagy lehetőség, hogy Európa ezen régiójából ide, erre a hétvégére összegyűjtse a szurkolókat" - tette hozzá. Magáról a versenysorozat jelenlegi helyzetéről Domenicali úgy vélekedett, bárhova is utaznak a világban, mindenhol "egyedi és különleges" eseményeket tudnak rendezni, beleértve ebbe a szurkolói programokat, illetve a pályán és az azon kívül történő eseményeket. "Ma a Forma-1-nek a legnagyobb kincse a versenyző, és szerencsére most hatalmas tehetségeink vannak" - emelte ki a sportvezető. Domenicali korábban a Ferrari F1-es csapatát is irányította, erről azt mondta, "szerencsésnek és kiváltságosnak" tartja magát, mert "nem sok embernek adatik meg", hogy ilyen pozíciókban dolgozhasson. A 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap 15 órától rendezik a Hungaroringen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója